Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-05-03 / 18. szám
KÖNYVÉSZET. Kómái jog. Előadva rendszeresen, történetileg és mai érvényére tekintettel. Irta Kovács Ferenc, Debr. 1868. E nagy munkáról „Hazánk" a következő ismertetést hozta: „A római jog, mint a jogtudomány általános alapja, napjainkban kiváló ápolásban részesül s tanulmányozása, most midőn hazai jogunk nagymérvű szervezésen fog keresztülmenni, csaknem nélkülözbetlen. Ez lesz amaz Ariadne-fonal, mely bonyolult jogrendszerünk épületében tájékozást nyújt. Kovács Ferenc müve ez okból igen korszerű, de hiányt is pótol, mivel irodalmunkban nincs római jogra vonatkozó kézikönyv, melyet akadémiai előadásoknál sikerrel lehetne alkalmazni. A használt művek vagy túlterjedelmesek, vagy a tudomány jelentőségéhez képest igen is rövidek. Az előttünk fekvő kézikönyv közép utat igyekszik tartani, s benne a római jog egész mai álláspontjáig levezetett fejlődése után az institutiók a pandektákkal együttesen adatnak elő, nem nagyon kiterjeszkedve, de nem is az érthetőség rovására összeszorított szük keretben. Kovácsnak, mint látszik, e mű Írásánál az eredeti jogforrások mellett leginkább Puchta, Savigny és Walter jeles müvei szolgáltak alapul, anélkül, hogy abban e jogtudósok bármelyikét is szolgailag követte volna. A felosztásban egyszerű, könnyen felfogható s az eddigi kézikönyvektől elütő rendszert követ. Legelébb is a római jog forrásainak kikerekitett történelmi kópét nyújtja, majd az általános s különös részben annak anyagját veszi tiszta és világos tárgyalás alá, mindenütt alkalmazkodva tanítványai igényeihez. Kovács Ferenc kézikönyve ez okból hézagot tölt be irodalmunkban, s mint ilyet, jogakadémiáink figyelmébe ajánlani el nem mulaszthattuk, de hasznát vehetik, még pedig igen előnyösen, azok is, kik a nagyfontosságú római joggal közelebbről megismerkedni magukban kedvet éreznek." Nézetek a nőiügy érdekében. Irta Veres-Ben i c z k y Hermin. Pest. A szerző tulajdona. E kis röpiratban szerző világosan és tisztán kimutatja a nőnevelésnek hiányos állapotát hazánkban. Ennek oka szerinte leginkább abban áll, hogy mig férfiak számára jó tanodák egyetemek léteznek, melyekben mindenki azon irányban képezheti magát, hova vágya vonza ; addig a nőgyermekek számára elemi tanodák léteznek csupán , melyekben értelmi tehetségök igen kis részben képezhető ki. Hoz még fel hölgyeink elhanyagolt nevelésére több okot, melyeket azonban hely szűke miatt nem sorolhatunk elő. Végül azután felhívja nőtársait „Nőképző egylet" alakítására. „Kétségtelen — úgymond — hogy ez egylet eleintén a kezdet nehézségeivel lesz kénytelen küzdeni. Ha azonban — mint hiszem — a hon leányai az ügyet, hozzá és hozzájok méltó buzgósággal felkarolják : a kezdetben gyönge csemete csakhamar terebélyes fáva fog fejlődni s képes leend egész hazánk nőosztályát a nyomor és tudatlanság égető fájdalmaitól megmenteni." Ajánljuk ez időszerű kis röpiratot különösen a neveléssel foglalkozóknak figyelmébe. G. „Rövid polgári földrajz" és „Ó - és új-szövetségi történetek." Elemi iskolák számára, összeszedte B. P. deb-reczeni tanitó. Debrecen, Telegdy K. Lajos tulajdona. Népiskolai irodalmunk egy ideig meglehetősen el volt hanyagolva. Ennek okát leginkább abban kereshetjük, hogy hívatlan, mindenhez inkább mint a népneveléshöz értő egyének irták a népiskolai kézikönyveket s az ahhoz értők szerényen visszavonultak. Hála Istennek ma már nem igy van. Tanítóink ugyanis, belátva a jó és célszerű könyveknek szükséges voltát, kezdtek irogatni, s igy néhány év alatt szép fejlődésnek indult irodalmunknak e neme ia. Most legújabban B. P. debreceni tanítótól jelent meg két könyvecske „Polgári földrajz" és „Ó- és újszövetségi szent történetek" cim alatt; s hisszük ugy az egyik mint a másik céljának meg fog felelni; mert mindkettőnek irálya érthető s a gyermek felfogásához alkalmazott. — Nagyon helyesen tette szerző, hogy földrajzában minden vármegye után egy-egy kis emlékeztető varsecskét irt, melyet a gyermek ha egyszer megtanul, el nem felejti még öreg korában sem. Ez régi tapasztalás. Üdvözöljük tehát e két ha nem is hézagpótló de a maga nemében helytálló kis müvecskét s ajánljuk néptanítóink becses figyelmébe. G. Beküldetett szerkesztőségünkhöz „M ásodik évi jelentés a ref. fiók egyház Bethesda nevü korház ár ó 1" melyből örömmel olvassuk, hogy e jótékony intézet a lefolyt évben, vallás és nemzetiségi különbség nélkül, összesen 287 betegnek nyújtott segélyt. Néha betegjeinek száma annyira megszaporodott, hogy helyiség hiánya miatt, a felvételt is megkellett tagadnia. Ezért aztán az egylet elhatárzá, a korház megnagyobbittatását, s már meg is vett egy 30,000 forint értékű telket ; de amelynek árát mindeddig nem tudta lefizetni. Felszólítja tehát értesítésének olvasóit, hogy mint szerény koldusokat, tekintsék őket, kik ajtóikon e szavakkal kopogtatnak : jertek és segítsek rajtunk ! G. „A z Erdélyi muzeum-egylet évkönyve" IV. kötet. Szerkesztette: Brassai Sámuel. Kolozsvárit 1868. Bolti ára: 1 frt 50 kr Tartalma: Franzenau emléke (Hermán O.-tól). A szláv elem az oláhnyelvben (Schmidt V.). Adatok Erdély pók-faunájához. (Hermán 0.). Állattani közlések (Hermán O.). A régi magyar súlymérték (Finály H.). A Retyezát (Csató J.). Adalék az erdélyi ásványtermések ismeretéhez (Kremnitzky F. J.). Dévavára Erdélyben (Schmidt V.). Okmánytár az elébbihez. Debreceni László aranyfinomitó könyve (Finály H.-tŐl.). — A tartalom eléggé mutatja, hogy az évkönyv e legújabb folyama is — mint a többi — a muzeumegyletnek valóban becsületére válik. A benne foglalt, valódi szakismerettel irt értekezések minden művelt embernek élvezetes olvasmányul szolgálhatnak. Q. A D A K 0 l A S. A pesti prot. árvaintézet részére : tiszt. Sántha Károly némedí ev. leik. ur a virágvasárnapján confirmált gyermekek részéről 1 frt, maga részéről is 1 frt o. é. Szerk, TARTALOM : Egy szerény indítvány egyházi s vallásos életünk bajainak orvoslását illetőleg. — A biblia tanulmány Hollandban. — Könyvismertetés: Bíbel Lexicon. Realwörterbuch zum Handgebrauch für Geistliche und Gemeindeglieder. — Belföld: A tiszántúli egyházkerületi közgyűlés. — A f.-szabolcsi helv. hitvallást követő evangy. egyházmegye f. év mart. hó 10-ik. — Az abauji helv. hitv. egyházmegye közgyűlését tartotta meg. — Tárca: A Gusztáv-Adolfféle egylet 1868-iki évi küldeménye. — A ref. segélyegyleti közgyűlés. — Válasz a „kikényszeritbtt. felszólítás a gömöri ref. egyházmegyéből" cimü közleményre. — Ellennyilatkozat. -- Helyreigazítás. — Könyvészet. — Adakozás. • Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Gyorssajtó nyomás Bartalits Imre könyvnyomdájából (Sebestyén-tér 2. szám.) Mai számunkhoz mellékelve van: „A dohány-egyedáruskodás egy nyilt levélben."