Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-03 / 18. szám

nek ki kell tűnnie, hogy ez utóbbinak sajátságait annál világosabban meglehessen ismerni. A kettő abban hason­lít lényegesen egymáshoz, hogy mindkettőben a babona korábbi állapotok maradványa, nem pedig a megromlott vallásos ismeret önkényü productuma; és azon módra nézve különböznek nagyon egymástól, amiként a korábbi állapot átalakulva fenmaradt. Hogy azonban az egész fontos tárgy körül annál biztosabban eligazodhassunk, előbb még szólanunk kell azon módszerről is, mely által tárgyunkat megismerhetjük. Ezen módszer attól függ, hogy minő fogalmat al­kot magának valaki a héber vallás fejlődéséről, amihez a keresztyénség viszonya Németországon ismét jó minta­képet szolgáltat. A mi hazánkba a ker. hittéritők az ó német képzetek mellé egészen ujakat és ismeretleneket hoztak. Az uj vallás lépésről-lépésre elfoglalta a réginek helyét, csakhogy előhaladásában némi régi pogány ele­meket is vett fel magába, ha nem voltak nagyon káro­sok, megtéve rajtok a szükséges átalakítást. Ep igy áll a dolog a Hebráismus első kezdeteivel. A vándor törzs, mely Józsue vezérlete alatt a pusztából Kanaan földére tört, bírt némi Monotheismussal, melyen alapult erköl­cseinek és szokásainak nagy része, amint ez 2. Móz. 20 — 23 részeiből kitűnik. Mint az uj föld birtokosai ösz­szeköttetésbe jöttek a zsidók az ország régi lakóival, kik közül némelyek, mint a Gibeoniták, Keniták, Kenizziták feloszoltak közöttök, mások pedig meghóditatlan marad­tak és az Izrael „kisértöi" lettek, amiként Birák 3, 4 ne­vezi. Önként értetik, hogy Kanaan pogány lakói nem adták fel azonnal pogány erkölcseiket és nézeteiket, és így az ország elfoglalása által a pogányság jelentékeny része tolult a zsidó nép közé, s a monotheismust polythe­ismussal keverte fel. Ha még itt figyelembe vesszük azt is, hogy Izrael vándortörzseinek kedélyét a monotheisti­kus elvek aligha már teljes világossággal áthatották, vagy legalább végső következményeik a gyakorlati élet­ben kifejlődve nem voltak, másfelől pedig meggondoljuk azt is, hogy a pogány kanaanbeli vallás durva érzéki­sége által, mely mint látni fogjuk, sajátja volt, kecsegte­tőleg hatott a héber nép szigorú erkölcsű és „kemény­nyakú" természetére: akkor ki fog tűnni, hogy ezen ál­talánosságban vázolt viszonyok közt kifejlődhetett a po­gány és monotheisticus képzetek vegyüléke, amint ezt a zsidó bálványozás későbbi története alapján feltehetjük. Amennyire csak terjed a germán és héber viszonyok kö­zötti hasonlóság, mindkettőben kezdetben két gondolko­záskör volt korlátlanul összekeveredve, a későbbi fejlő­dés különválasztotta a hamis képzeteket. Ezen különválasztás módjában rejlik nagy különb­ség a keresztyén-germán és a héber történelem közt, s ettől függ azon módszer, mely által a héber babona isme­retére juthatunk. A keresztyénségnek, midőn a germán nép közé ho­zatott, már volt története, s a római-görög világban ter­jedelmesen kifejtett tan- és törvényrendszerré alakult. A germán nép már mint kifejlett egészet kapta, s nem volt egyéb feladata iránta, mint elsajátitni, és magát ál­tala áthatni engedni. Mihelyt a kovász megsavanyitotta a tésztát, nem volt nehéz összehasonlítás után felismerni, hogy ez a képzet keresztyéni, amaz pogány, s megtiltot­ták a pogány dalok éneklését. Hogy a keresztyénség nem germán, hogy semmi productuma és fejlődése nem történt germán földön, azt mindenki tudta, észre lehetett ezt venni a Messiás, és a szentek idegen neveiből, a ró­mai egyh. nyelvből, és igy, habár nem lehetett kétséges, hogy a boszorkányságot, babonát, bálványimádást keresz­tyéntelennek, ördöginek kell nyilvánitni; de a pogány­ságba visszaesésnek tartani nem lehetett. Még kevésbé lehetett várni, hogy valaki ezekben a pogányság marad­ványait lássa. Ha talán a német clericus feltette magá­nak e kérdést, azt felelte rá, hogy „az ördög müve." A pogányságba visszaesésre nem gondolhatott, mert az em­berek és népek semmit sem felednek el oly könnyen, mint saját fejlődésök menetét. Egészen máskép állott a dolog a hébereknél. A néptömeg gondolatköre, mint fenébb megjegyeztük, ke­vert volt; egymás mellett állott benne a monotheismus és polytheismus, vagy a mozaismus és pogányság, s csak a külső politikai viszonyok által eszközölt forradalmi ráz­kódás volt képes a mozaismus tiszta borát a bálványzás zavaros mocsárjától különválasztani. Ezen fejlődési pro­cessust két működő erő hozta létre; először és főként a próféták, kik a monotheismust mindig tökéletesebben ki­fejtették, azután a papok is, kik hivatalok természete szerint conservativebbek voltak, de az isteni tiszteletben a próféták gondolatainak mindig symbolicus kifejezést adtak. E két rend mívelte egyszersmind a tudományos történelmi irodalmat, melyből meritnünk kell adatainkat, ha a zsidó bálványozást megakarjuk ismerni. Hogy e^en adatok becsét és valódi értelmét meghatározhassuk, kény­telenek vagyunk a későbbi irodalommal biró korszakot a korábbival, melynek irodalma nem volt, viszonyba hozni. Midőn ezt tesszük, két körülmény tűnik fel, me­lyet a héberek egész történetirodalmán végig lehet ki­sérni. Ebben is, mint minden történetírásban két alkat­rész egyesül, először az irott és íratlan forrásokból merí­tett tények, azután a prófétai vagy papi történetiróknak alakítása és ítélete. Ha ez utóbbit tekintjük, azonnal észrevesszük, hogy nagyobbára kedvezőtlenül hangzik az ó-kor vallásos állapotai felett, főként a krónikákban ; ha pedig a legrégibb históriai könyveknek, melyeknek szerzői hasonlólag próféták vagy papok, — egyes ada­tait tekintjük, ugy találjuk, hogy oly dolgokat közölnek minden megütközés nélkül, amelyekben a későbbi állás­pontnak nagyon meg kellett botránkoznia. Igy Dávid a frigyládát az Obed-Edom házában helyezi el, holott an­nak a szent sátorban a léviták felvigyázása alatt kellett volna lenni, stb. Azon körülmény, hogy ugyanazon té­nyeket a különböző tudósítások különbözöleg ítélik meg, szükségkép azon feltevésre vezet, hogy a megitélőnek álláspontja az idő folyamában megváltozott. Tudjuk pl. hogy 2. Sám. 8, 17 Dávid fiait papoknak nevezi, amik

Next

/
Thumbnails
Contents