Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-26 / 17. szám

kép gondoskodnia kell arról, hogy a szülői kötelességet teljesiteni vonakodót, törvény értelmében, e kötelesség teljesítésére kényszerithesse, vagy a szülői hatalommal netalán visszaélni akarót megakadályozhassa Ez elmélet távol attól, hogy az autonomiát megsemmisítené, azt azáltal, hogy a társadalom hanyag tagjait kötelességük teljesitésére szorítja, inkább erősiti. Tárgyunkra nézve pedig abból, mint önkényt folyó következést, megállapíthatjuk egyfelől azt, hogy a gyermekek neveléséről gondoskodni tulajdonképen a szülőknek kötelessége, másfelől, hogy a mennyiben a szülők e kötelesség teljesítését elmulasztanák, az államnak kötelessége őket arra kényszeríteni. íme ez a tanszabadság teljes megóvása mellett a tankötelezettségnek állarojogi alapja ; de nem az amit szerző, könyvének 87, lapján sentimentális phrásisokban ekkép ír le: „A család a jó erkölcsökéserények leghívebb őre, az valóságos templom, s a békesség hazája, hova mindenkor kegyelettel kell közelednünk. A szeretet a gyermekeket a szülői házhoz s ez által a hazához kapcsolja szorosabban. A gyermekek a szeretet zálogai, kiket Isten azért ad a családnak, hogy a szeretet e földön állandóan megmaradjon. Ha szükséges és jótékony a család, akkor kell, hogy a szülékre bízzuk a gyermekek iránti gondoskodást. De hisz nyilatkozik is eléggé e természeti érzés. A szülék legnagyobb igyekezete oda van irányozva, hogy gyermekeiket boldogokká tegyék, hogy szerezzenek nekik vagyont, hogy őket értelmesekké, erényesekké, becsületesekké képeztessék. A mely szülő ezt nem teszi, abban kihalt a jobb, a nemesebb érzés, az vétkezik gyermekei s vétkezik a társadalom ellen. A társadalomnak tehát teljes joga van a szüléket e bün elkövetésében kényszerítéssel is gátolni, s illetőleg őket gyermekeik iránti kötelességeik teljesitésére kötelezni. Ebben rejlik a tankötelezettség igazolása." Jól mondja szerző, hogy az általa előadottakban a tankötelezettség igazolása rejlik; rejlik bizony, mert látni nem látjuk, még ha nagyitóval kutatjuk is. Sokkal helyesebb, jól átgondolt és formulázott az, amit szerző azon határvonalra nézve elmond, mely a központi kormány működését a helyi kormányétól elválasztja. „En — mondja szerző — az állami merev központosítást a szabadságra nézve a legveszélyesebbnek tartom. A politikai, valódi haladás mérvének lehet tekinteni, hogy az államhatalom közvetlen intézkedési joga és kötelessége minél csekélyebb körre szorítkozzék. Az iskola egyike a legfontosabb társadalmi intézményeknek; az iskola képezi az embert; minő az iskola, olyan lesz a nemzedék, azért ki birja az iskolákat, birja a jövő nemzedéket. Ha tehát azt mondanók: Az állam köteles mindenütt iskolákat állítani, amikor természetesen az állam fogna azokba kizárólagosan befolyni is: akkor a legveszélyesebb központositás elvét fognók érvényre emelni." „Az iskola társadalmi intézmény. Az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy az iíju nemzedék minden irányban kiképeztethessék, de a végrehajtás a társadalom érdeke és kötelessége, nehogy különben az állam módfölött központosíttassék s ez a nevelés hatalmas eszközét saját, az egyénétől és társadalométól esetleg eltérhető céljaira használja föl. Csak hol a társadalom gyenge, tehetetlen, ott kell az államnak segítségül jőnie. Ennélfogva nézetem szerint első sorban a társadalomnak, s illetőleg a legközelebb érdekelteknek kötelessége iskolák fölállításáról gondoskodni." „A társadalom föloszlik kisebb-nagyobb központokra, s mivel rendes körülmények között annál sikeresb a tevékenység, minél határozottabb körre szorítkozik, az iskolaügyben is akkor fejtünk ki legnagyobb eredményt, ha erre vonatkozó munkásságunkat mindeneklőtt a legközvetlenebb körben érvényesítjük. Első kötelessége és érdeke tehát a családoknak, hogy gyermekeik neveléséről gonndoskodjanak. Nagyot vétkezik minden család gyermekei, önmaga s a társadalom ellen, ha gyermekeit erkölcsös életre s bizonyos munkakör becsületes betölthetésére nem taníttatja. Ha föltudjuk kelteni a családok kötelességszerű érdekeltségét gyermekeik észszerű neveltetése iránt, akkor a közoktatásnak legbiztosab alapját vetettük meg. Azonban a család igen sokszor képtelen arra, hogy egymagára hagyatva, gyermekeit kellően oktattassa. De valamint az egyes ember magára hagyatva, a leglehetetlenebb, s azért, hogy rendeltetésének megfelelhessen, természetes ösztöne indította őt a szorosabb társulásra, a társas, társadalmi életre, melynek észszerű elve, hogy minden egyes az ő tehetsége szerint közreműködjék valamennyinek érdeke előmozdításáért és valamennyi, összetett erővel segítse az egyest, hol ez tehetetlen : épugy a községek alakítása is ezen természetes elven alapszik. A községet nagyobb családnak tekinthetjük, hol minden egyes tag sorsa érdekli valamennyit s épen azért is létezik e testület, hogy egyesített erővel törekedjenek azt létrehozni, mi egyformán valamenyinek javára válik. Ennélfogva a község hivatva van társadalmi természetes kötelességénél és saját érdekénél fogva is a községebeli gyermekek kellő neveléséről gondoskodni. S különösen minden községnek kötelessége gondoskodni az elemi oktatásról." Hogy szerző ezek folytán az elemi nyilvános oktatásnál az ingyentanitást tartja leginkább célravezetőnek, rendjén van. Aki kényszeriskoláztatást sürget, annak okvetlen ingyeniskoláztatást is kell sürgetnie : kényszeriskoláztatás és ingyeniskoláztatás együtt járnak, correlativumok. — Csak azt sajnáljuk, hogy elmulasztotta megjegyezni, miszerint kényszeriskoláztatás ugy mint íngyeniskoláztatás, mind a kettő csak szükséges rosz és csak átmeneti stádium; mert — amint maga megjegyzi — ha feltudjuk kelteni a családok kötelességszerű érdekeltségét gyermekeik észszerű neveltetése iránt, akkor a közoktatásnak legbiztosabb alapját vetettük meg. Nem is kívántatnék egyéb, mint az, hogy minden ember belássa, mennyire érdekében áll minden egyesnek közoktatás által az értelmiséget s az értelmiség által a