Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-19 / 16. szám

egyes tagjának legfőbb érdekében áll, hogy a társadalom minden tagja lehető legjobban legyen képesítve nevezett rendeltetés teljesithetésére, azért a társadalomnak egyes tagjaiban és összeségében van joga intézni saját nevelését, és lemond nemcsak legfőbb jogáról, de önállásáról is, gyámság alá veti magát s kockára teszi minden érdekeit, ha mást ruház föl nevelése kizárólagos jogaival." „Emberek fölött különös jogokat a teremtő senkinek sem adott. 0 egyenlőknek, saját képére és hasonlatosságára teremté őket. A társadalmi különfeleségek, osztályozások, különös hivatáskörök emberek müvei, s ezen társadalmi különféleségeknek az az észszerű célja, hogy a társadalmi öszhangzó élet különféle szerveiül szolgáljanak, vagyis, hogy a társadalmi sokoldalú élet betölthetését lehetővé tegyék. Ennélfogva társadalomkivüli alapból a nevelés jogát leszármaztatni nem lehet, mert ez megsemmisítené az ember minden önállóságát, minden méltóságát." „Az emberiség élete az egyes emberéhez hasonló. Kezdetben semmit sem tudott, semmiről sem volt tiszta, világos fogalma. Az első egyén, ki reá befolyást gyakorolt, az volt, ki nagyobb testi hatalmat tudott kifejteni. Ez történt a szellemi befolyás tekintetében is. A szellemi hatalom szinte hóditó, s az szerez magának nagyobb hatalmat, kinek nagyobb a szellemi ügyessége. Midőn csak kevesek birtak nagyobb tudással, a szellemi vezetés önként az ö kezökbe került." „Fönnebb megmutatni törekedtem, minő sajátszerű viszonyokból fejlődött az, hogy a neveléstanitás az egyházi rend hatalmába jutott. De azt senki sem állithatja, hogy azon viszonyok olyanok voltak, melyek örök megmaradása a társadalomra nézve üdvös lehetett volna. Nem akarom mondani, hogy e viszonyok között az egyházi rend sok jót nem eszközölt volna. Sokszor a tényleges viszonyok igazolnak egy dictátorságot, absolutismust, de helytelen volna ebből azt magyarázni, hogy a dictátorság, absolutismus a legészszerübb kormányzati forma s hogy ennek fönnmaradása a társadalomra nézve üdvös lehetne. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy különösen nálunk az egyházi rend kitűnő szolgálatokat mutathat föl a neveléstanitás terén, talán többet, mint bármely más országban. Igen sok iskolát az egyház alapított; adott a hazának kitűnő írókat, államférfiakat, hazafiakat: a tudományokat nagy buzgalommal mivelte. Mert az iskolák túlnyomó része most is kezelése alatt van, vannak kitűnő, szakmájukban a kor igényeinek megfelelő tanitói, kik a legjelesebb tanitókarnak is büszkeségére lehetnek. Ez mind tény, melyet kétségbevonni nem lehet." „De ebből nem következtetem, először: hogy ez kizárólagos érdem volna; ez volt hivatásuk, kötelességök. Nem következtetem másodszor : hogy mivel közülök sokan eleget tettek kötelességöknek, tehát maradjon meg az eddigi tanítási viszony ezután is. A fönnebbi tényből csak az következik, hogy ha valaki pap, azért jeles tanitó is lehet, s én ennélfogva a papi és tanitói állást nem tartom összeférhetetlennek. Hanem, hogy akár egyik, akár másik társadalmi testület magának követelje a kizárólagos, vagy csak a fő jogot a tanításban, ezt sem a társadalmi érdekekkel, sem az igazsággal nem tartom összeegyeztethetőnek. A tanitás saját külön hivatás, melyre külön kell készülni, melyet tehát más hivatásnak alá- vagy mellérendelni nem lehet, nem szabad. Nemzetünk ma már nem éli gyermekkorát. A víszonyek megváltoztak, s ezek az intézmények megváltoztatását is igénylik." „Hanem jogra hivatkoznak, melynél fogva szerintök jogsértés nélkül ezen iskolai viszonyokat nem lehet megváltoztatni. A szabadság és jogegyenlőség korában mindenesetre legelső kötelesség a jogot tiszteletben tartani. De én arról vagyok meggyőződve, hogy a kérdéses jog nem létezik, sőt annak fönntartása a jogtalanságnak volna állandósítása." „Az állami vagy társadalmi különös jogviszonyok és intézvények nem bírhatnak az örökkétartás természetével, mert a társadalmak rendeltetése folytonos haladás, a haladás pedig változás. Igen sok állami viszony alapja nem más, mint hatalmaskodás, önkény, sok ilyen jogviszony egészen nélkülözi az észszerű alapot, s csakis a fejlődés tökéletlenségének tulajdonitható. Egyébiránt is a különös jog alapja az élet valamely különös észszerű célja s e cél elérésére megkívántató eszközök. Ha a cél elveszti jelentőségét, vagy az eszközök elégtelenek annak elérésére, a jogviszony alapja is megszűnik. Mivel pedig az államtól, vagy társadalomtól senki sem tagadhatja meg azon örökjogot, hogy észszerű céljai elérésére a lehető legjobb eszközöket választhassa és alkalmazhassa, világos, hogy az intézvényeket és különös jogviszonyokat jogában, sőt rendeltetésénél fogva kötelességében áll vagy megszüntetni, vagy ugy változtatni, hogy céljai elérésére a legalkalmasabbak legyenek. Aki ezt tagadja, az ellensége az egyenlőségnek és szabadságnak, az tehát ellene szegül a társadalmi haladásnak, A történet tanúsítja, hogy a jogviszonyok, még a magánjog körébe tartozók is, változnak. Ami törvényeink is eltörölték az úrbéri viszonyt, a nemesi kiváltságokat, az ősiségét, kimondották a vallások egyenjogúságát stb. Senki sem mondhatja, hogy az országnak erre nem volt joga, azt sem mondhatja, hogy evvel jogot sértett volna ; ellenkezőleg a társadalom egyik része ellenében fönnállóit jogsérelmet orvosolta. A kath. egyházi rend nevelési vélt joga szinte ily viszonyok közé tartozik. A társadalomnak kétségtelen joga van önmagával rendelkeznie, tehát kétségtelen joga van megállapítani azt is, miként vezesse saját nevelés-tanitását. Ennélfogva joga van módosítani, változtatni is a létező nevelési viszonyokon ; de kötelessége is e módosítás, ha a létezők bármi tekintetben nem felelnek meg a célnak. Hogy pedig a neveléstanitási viszonyaink nem felelnek meg a célnak, azt tanügyünk elhagyatottsága eléggé tanúsítja." Arany szavak ezek, melyekhez egyéb szólónk nem lehet mint az, hogy vajha minél többen olvasnák és tel-