Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-04-12 / 15. szám
többször is. — Megjegyezvén, hogy az inspektorok és segédinspektorok vizsgálata bármely nemzeti iskolában a vallásra vonatkozó tantárgyakra csak azon esetben terjedhet ki, ha az illető iskola ügyeinek intézői által arra egyenesen fölhivatnak. A nemzeti iskolák és az ahhoz tartozók bejegyzése. XLVIII. Minden nemzeti iskola bejegyeztetik a közp. bizottmány hivatalánál, s ily bejegyzés tartalmazni fogja minden, valamely nemzeti iskolával összeköttetésben levő birtokos, lelkész, kormányzó, meghatalmazott, tulajdonos, bizottmányi tag — Chairman, pénztárnok és jegyző nevét s tartózkodási helyét. XL1X. Minden nemzeti iskola tanítója, a tanítványok iskolábajárását illetőleg, ugy vezetendi kimutatásait, amint e tekintetben a közp. bizottmány által utasittatni fog; s az oly tanitót, ki e kötelességét elhanyagolja, vagy annak teljesítésében csalárdul jár el, jogában álland a közp. bizottmánynak hivatalából elbocsátani, s a tanitói bizonyítványt tőle megtagadni. Régi nemzeti iskolák jelenlegi tanitói. L. A III. György uralkodása 43-ik évében hozott tanügyi törvény 54-ik fejezete, s az 1861-ikinek 14-ik s 19-ik szakaszai*) érvényen kivül helyeztetnek, s azok helyett törvénybe iktattatik, hogy: azon esetben, ha az inspektorok jelentéséből, vagy másként eszközlendő nyomozások utján a közp. bizottmány azon következtetésre jut, hogy valamely régi nemzeti iskolának tanítója, ki e törvénycikk kihirdetése előtt állíttatott hivatalába, erőtlenség vagy öregség miatt képtelenné vált hivatalos teendőinek végzésére, vagy, hogy hanyagság, lelki vagy testi fogyatkozás, erkölcstelen magaviselet, a tanitványokkali kegyetlen vagy illemsértő bánásmód esetei s körülményei forognak fent személyét illetőleg: fölszólíthatja az oly tanitót, hogy köszönjön le hivataláról, vagy darab időre fölfüggesztheti annak folytatásában, vagy végkép el is mozdíthatja, amint jónak látandja. — Az ily intézkedés ellen, azon alapon, hogy a közp. bizottmány túllépett jogkörén, vagy hogy a vád nem volt kellően indokolva, vagy bármi néven nevezendő alapon is, sem világi sem egyházi hatóság elé az ügyet fölebbezni nem lehet. — A közp. bizottmány tűzi ki a napot, melyen a fölfüggesztett vagy elmozdított tanítónak el kell hagynia az iskola épületét, s le kell mondania birtoklásával mindannak, mi tanitói állásával volt kapcsolatban. — Szintén a közp. bizottmány határozza meg, mikor léphet a hivatalában fölfüggesztett tanitó ismét tanteremébe s a tanitói javadalmak élvezetébe. LI. Minden oly esetben, amikor valamamely régi nemzeti iskolának tanítója, ki e törvénycikk kihirdetése *) Az idézett törvények szerint az Established nagy nemzeti egyház tanitói ad vitám et culpam viselik hivatalukat, s ha csak le nem köszönnek magák jószántából, és erkölcsileg magukat meg nem rovatják, ki nem tétethetnek s nem is nyugalmaztathatnak bármily munkaképtelen öregekké váltak legyen. előtt állíttatott hivatalába, e törvény életbeléptével arról leköszön vagy attól előmozdittatik, az illető földbirtokosok és lelkésznek szabadságukban álland azt, életfogytáiglan fizetendő nyugdíjjal látni el. — Megjegyezvén, hogy, ha, a központi bizottmány vélekedése szerint, a leköszönés vagy elmozdítás nem a tanitó h ib á j a miatt volt szükséges, azon esetben az illető birtokosoknak kötelességük leend a nyugdíjazás. — E nyugdíj nem lehet kevesebb a lemondás vagy elmozdítás idején élvezett fizetés 2 /3 -ánál, s nem lehet több ugyanazon fizetés teljes összegénél; s azon esetben, ha a fizetés nem volt több 15 fontnál, az egész összeg fizetendő nyugdíjul is ; — azon esetben pedig, ha a fizetés nem volt több 22 font sterling és 10 shillingnél, a nyugdíjnak legalább 15 fontnak kell lenni. — Az ily nyugdíj minden tekintetben oly módon szolgáltatik a nyugdíjazott kezeihez, mint előbb tanitói fizetése. LII. Amikor valamely régi nemzeti iskolának tanítója a központi bizottmány által hivatalában fölfüggesztetik, a hivatalos fizetés megszűnik kiadatni a tanítónak a fölfüggesztés napjától fogva a legközelebbi pünkösdig, vagy Sz. Márton (Martinmas) napig, ahhoz képest amint a központi bizottmány egyikhez vagy másikhoz kötötte a felfüggesztés határidejét. — A fölfüggesztés tartama alatt begyült tanitói fizetés a helyettesileg működő egyénnek adatik ki. A nemzeti iskolák ezután beállítandó tanitói. LIII. Ezen törvénycikk kihirdetésétől fogva minden oly egyén, ki valamely nemzeti iskola tanítójává választatik vagy tűzetik ki, annyi ideig, — s magát oly föltételeknek alávetve folytatandja hivatalát, amint megegyezhetik a parish birtokosaival és lelkészével, — vagy az iskola kormányzói, meghatalmazottai és tulajdonosaival, vagy a nemzeti iskola bizottmányával: azonban kötelezve leend, a központi bizottmány időről időre kibocsátandó s őt illető szabályaival i s öszhangzólag járni el müködesében. Megjegyezvén nagyobb vilá* gosság kedveért, hogy bármely nemzeti iskola tanítójának, azon körülmény maga, hogy választás utján jutottt hivatalához, nem ad jogcímet arra, hogy azt életfogytáig tartozónak tekintse, mert választói bármikor eszközlendhetik hivatalábóli elmozdittatását, ha kötelességének meg nem felel. LIV. Ezen törvényeik kihirdetésétől fogva minden oly személynek, ki valamely nemzeti iskola tanítójául kíván alkalmaztatni, hogy pályázhasson, el kell látva lenni, egy az egyetemi vizsgálók által kiállított képess é g i — vagy (olyanokra nézve, kik a tanitói pályán már huuzamosabban és sikerrel működtek) a kir. tanács által kiállított érdembizonyitványnyal. Egyetemi vizsgálók. LV. Ezen törvénycikk kihirdetésétől fogva legkésőbb két hó alatt, s azután időről időre Skóthon mindé-