Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-05 / 14. szám

mozni el. — Ha pedig Tischendorfnak — mint ezt egyéb nyilatkozata, után joggal várhatjuk — kedve jönne a tudós hollandival lándzsát törni, sokkal nagyobb örömöt szerezne nekünk, ha beható tudományos érvekkel látnók a küzdtérre lépni; a helyett hogy — mint munkája 4-ik kiadásához csatolt 15 lapnyi élőbeszédében — ellenfeleit (mint Ililgenfeld, Ritschl, Volkmar) mindenféle szép címekkel torkolja le. Római jogtan irta Dr. Yécsey Tamás I. fiiz. Pest, 1867. Fanda és társai. A római jog mai nap a jogtudománynak egyrészt alapja, de másrészt betetőzését is képezi. Az elvek, melyeket a római nagy jogászok századokon át fejlődött hazai viszonyokból leszármaztattak, a legáltalánosabbak, melyekre a társadalmi érintkezés szabályai visszavezethetők, legközelebb állanak a tárgyilagos ész követelményeihez, legszorosabban füzvék össze az erkölcs sugallataival. Ellenben a szervezet, mely Róma megalapításától Justiniánig s az államokká jegecesedő barbar népek korszakán át a jelenkorig minden félbeszakítás nélkül történeti folytonosságban növekedett, mely a szabad városi köztársaságban keletkezve a hódító világbirodalom szükségleteihez alkalmazkodott, s megfelelt a keresztény bureaucraticus állam igényeinek is, mely az ókor gyakorlatias férfiai által ápolva, a középkor szorgalmas tudósai iparkodásaival fentartva, a tizenkilencedik század legalaposabb jogászai által páratlan figyelemmel kimüveltetett, mindazon rendszerek közt, melyekbe az emberi ügyietek eddigelé foglaltattak, a legterjedelmesebb s a legkimeritöbb. Ezen ellentétnek, mely a római jog elvei s részletei foglalatja közt fenáll, a jogi tanulmányozás körére is ki kell hatni. Illőbb bevezetés a jogtudományba nem is lehetséges, mint a római jog alapfogalmainak csarnokán keresztül; mig részleteinek teljes átértése képzett tudós méltó célja. De épen ezen kettős jellege folytán a római jog, ha ügyetlenül taníttatik, nem hathatós segély, hanem akadály; s kevés a mód, melylyel a fiatal jogtanulót annyira elriasztahatni, a jogtudomány bonyolultsága s észellenessége benyomásával annyira elkedvetleníthetné, mint ha a római jog szövevényes aprolékosságai élőké szülét ne'lkül táratnak eléje ; mig ha előbb megotthonosodhatik a római remekjogászok világos, nagy eszméinek tömör érzületében, ha ennek körrajzával bizton megismerkedik, ingadozás nélkül bocsátkozhatik bármely rendszer tömkelegébe, mert mindig szem előtt tarthatja az ösvényt, mely szilárd nyugpont felé vezérli. Már pedig meg kell vallani, hogy a római jog tanítása nálunk többnyire ferde irányban haladt, s hogy erre vonatkozó tankönyveink is nagyobbára visszás felfogást tükröznek vissza. Mint német munkák rövidített fordításai, mintáik hiányait kevés kivétellel megtartották ; az eredetiek fényoldalai, a tudományos mély felfogás, az alapos búvárkodás e kivonatokból kimaradtak. Vannak ugyan önálló magyar munkáink is, minő legújabban Dr. Hoffmann könyve a római jog történelméről; ez azonban nem kezdők számára Íratott, s mélyebb tanulmányozást föltételez. Örömmel kell ennek folytán Dr. Vécsey előttünk fekvő római jogtanát, mint valóban korszerű munkát, üdvözölnünk. A mennyiben a megjelent első füzetből az egészre következtethetünk, e könyv célja a római jog körvonalait érthető egyszerűséggel előadni, s a kezdővel megkedveltetni. Erre mutat a vitás kérdések gondos elkerülése, a rendszer igénytelensége, a nyelvezet érthetősége. Mind e mellett azonban e mü a tudománynak is ujabb színvonalán áll; a történeti részből megéríntvék Niebuhr s Mommsen felfedezése, s különösen a jogok birói oltalmáról szóló fejezetben a nehéz tárgy oly világossággal, oly biztos tapintattal adatik elő, hogy áttekintéséből tanúságot meríthet még a római jog olvasottabb mivelője is.Mind ezen előnyöket jelentékenyen emeli még az irály zamatos könnyűsége, s a mi ennél is többre becsülendő, a könyv szellemének bölcseleti józansága. Mind a kettőről tegyen tanúságot a rövid idézet, melylyel ismertetésünket bezárhatjuk, s mely e munka irányát is jellemzi: „Ámbár hazánk idegen jog túltengése alatt soha nem szenvedett, azt mégis be kell vallanunk, hogy nemzeti jogrendszerünknek parányi része került a Don mellékéről, s hogy jogéletünk fájának gyökerei messze szétágaznak azon rétegekben, melyeknek legtáplálóbb s assimilatiora kínálkozó elemét a római jog képezte." IP*I -4 • TÁRCA. Nyilatkozat. Folyó márciushó 25-én helyváltoztató egyházmegyei közgyűlés tartatván Agya községében: csekély egyéniségem névleg említtetett föl a közgyűlésben vádlólag, Nagy Sándor n.-szalontai lelkész ur által, mintha ugyanis én Mező-Gryánban pappá választtatásom érdekében nagy mérvű korteskedést űztem volna. Kötelességem e vád ellen tiltakozni, mivel köztudomású dolog, hogy egyházkerületünk idevonatkozó határozata értelmében én ez időszerint még nem vagyok választathatási képességgel felruházva, tehát olyat tennem sem észszerű, sem jogos nem lett volna, Pál apostol szerint hiában vágván a levegő eget. Fentisztelt lelkész ur vádaskodásának az látszik némi alapot adni, hogy engem a mező-gyáni egyháztanács folyó évi jan. 19-ére próbaszónoklatra meghívott. De hogy én ezenkívül többször megjelentem volna Mező Gyánban, akár személyesen, akár megbízott, akár levél által: nyíltan, őszintén és határozottan tagadom, annálfogva, fentisztelt lelkész ur nyilvános vádját visszautasítom, s bocsásson meg önmagának, ha ferde állítását ezennel alaptalan gyanúsításnak nyilatkoztatom ki. Kelt Sarkadon, mart. 27. 1868. Ilácz Károly, s. k. reform, segédlelkész. Kikényszeritett felszólítás a gömöri reforinált egyházmegyéböfi. Tudjuk, érezzük hogy a kornak, az érdemnek mivel tartozunk ; de a közügyeket, a vallás ügyét még melegebben szivünkön viselve, egy percig se tartózkodunk ennek adni az elsőséget. A gömöri jelenlegi esperes ur érdemekben őszült meg, humanitása ismeretes, de 70 évhez közel, vagy benne is már, szélhűdés következtében, melyet elválasztatása után kapott, szellemileg, testiképen elgyengült, de az esperességrőli lemondásra gondolni sem akar. Csudálatos, és nem érthető : mi célból viszik igy az agg gon-