Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-05 / 14. szám

kezdetét vette. Ez ismét megzavartatott minden ok nélkül, mely időszaknak zárkövét aztán Königgrátz képezé. Azóta újra élvezzük az alkotmányos életet. Az állam feje kivül áll a vitatkozásokon, s a gáncsolás, mely itt kimondatik, ő felsége kormányát illeti. Igen loyalisnak tartom, ha itt valaki nyiltan felszólal, midőn a kormány eljárását hibásnak találja. Felolvastatott előttünk a szerződés azon pontja, melylyel a concordatum szentesittetett. En ismerem ezen pontot (olvas.). Ez igen ünnepélyesen hangzik, annál inkább, mert latin nyelven van irva (Derültség.). Hanem sokkal élőbbről és pedig ugyanezen törvénygyűjteményben egy másik okirat is olvasható, ugyanis ő felségének a most uralkodó császárnak kormányra léptekor kiadott manifestuma. Ezen okiratban, következő szavak vannak : — „A valódi szabadság alapján. Ausztria népeinek egyenjogositása, valamennyi polgárnak a törvényelőtti egyenlősége alapján a haza újra alakittatik .... A törvényhozásban a népképviselők részt vesznek. Szilárdan elhatározva a korona fényét behomályositlanul fentartani, de mindig készen, jogainkat a népek képviselőivel megosztani." .... Ezen okirattal szemben azt állitom, hogy semmiféle kormány nem volt feljogosítva azon szerződést megkötni, s ama szerződés, mely ezek dacára mégis megkötetett, én előttem érvénytelen és semmis. (Nagy mozgás. Zaj a padokon. Bravó, bravó.). Midőn a concordatum megkötése végetti kísérlettel a romai curia elé léptek, ennek, ha fontolóra vette volna legfőbb erkölcsbirói tisztét, az akkori államhatalomhoz azt kellett volna mondania: Te nekem olyat kinálsz, mely nem is egészen a tied, hanem megosztod azt mással; te ajánlatot teszesz nekem, hogy önmagadat ki fogod végezni, és nem gondolsz régibb kötelezettségeidre! Igy kellett volna a curiának beszélni, miután csak tudva volt előtte az egész világ szine előtt kijelentett manifestum tartalma; ez által csak emelkedett volna valódi dicsőségben és befolyásban az egész keresztyén világban. De hogy azt nem tette, hogy ép ellenkezőleg a convulsiok pillanatát arra használta, hogy egy uj falka darab világi hatalomra tegyen szert (ohó ! a centrumban;) ez arra késztet engemet, hogy csekélyebb véleménynyel legyek az erkölcsi világrend számára felállított, legfelsőbb törvényszék megvesztegethetlenségéről. Ez engem a concordatum genesisére vezet. Amaz iszonyú rázkódások után, melyek az 1848-iki mozgalmakat követték, az akkori államférfiaknak azon kellett volna lenni, hogy jövőre nézve az ily események visszatértének elejét vegyék. Azt kellett volna hinnünk, az iskolában alapos oktatás utáni törekvésben rejlik egyike ezen eszközöknek, egy rendszeres államélet szabad kifejlesztésére annak alapján, mi az 1848-iki mozgalomban, mint valami jogosult, rejlett. Azonban az egyházi gyógyszerkincsből egy eszközt ajánlottak, melynek hivatalos neve a concordatum volt. Ez eszmemenet engem az állami-és egyházi hatalom közt ama szerencsétlen viszonyra vezet, melynek útját a régi rendőri államban készítették elő, s mely részben a concordatum által van okmány ilag megpecsételve. Ertem ama véd- s dacszövetséget az állam és egyház között, a kölcsönös érdeknek viszonyos segélynyújtás melletti kizsákmányolására. En e viszonyt természetellenesnek, azért mindkét részre nézve károsnak tartom, mely egyiknek sem válik javára. Az állam nem vállalhat magára szekrestyés szerepet, és az egyház nem lehet rendörszolga. (Bravó.). Annak szétválasztására, mi az egyházat és az államot illeti, keresztül vitelére ez elvnek: kit-kit az illet, mi az övé: törekszik a jogállam, azon jogállam, mely — mit kiválóan hangsúlyozni akarok — az erkölcsi törvények hatalmas oszlopain nyugszik, és nyugodnia kell. Vájjon azok voltak-e a concordatum következményei, melyeket vártunk ? Vájjon erősbödött azóta az erkölcsiség ? A püspökök fölirata, melyben sokat lehet olvasni a közerkölcsiség sülyedéséröl, megfelel rá. Igaz, azt mondják,— és szinte humoristicusan hangzik : — ha a concordatum 70 évig fönállhatott volna, akkor lehetett volna látni azon csodatetteket, melyeket eszközlendett. (Derültség.). Mi azonban 12 évvel megelégeltük. (Nagy derültség.). Vájjon megszilárdult-e az osztrák állampolgárság ? En csak azt mondhatom, mit magam éltem meg. Midőn ezen szerződést nem sokára életbelépése után olvastam, azon tételeket, melyekben pápai kegyből fejedelmünknek jogok és cselekvények engedélyeztettek, miket őseitől öröklött, és általában régen gyakorlott, akkor mégis fellázadt hazafiúi érzetem és nyomtatott Canossának tünt fel nekem, (tetszés, nagy mozgás) melyben a 19-ik századbeli Ausztria a 18-ik századbeli josephinismusért zsákban és hamuban vezekel. (Tetszés,). — Tegnap a nagy József nevenapján itt az ünnepélyt különös módon ülték meg. Uralkodó császárunk nagy őse oly megtámadtatásokban részesült, minő e t. házban még nem volt hallható. Ugy tetszett nekem, hogy árnya ezen termen vonult át, és megmutatta egész nagyságát, midőn eszméinek elleneseit még ma megremegtette és fogaikat megcsikorgattatta. (Bravó!) En pedig örülök, hogy bölcsőm osztrák földön állt, hogy megértsem és tudjam: mi József császár még ma is a nép, a földmives, polgár és az összes lakosság szemében. (Elénk tetszés.). Legyen tisztelve azért emléke és neve. (Tetszés !) Es mi a nagy Mária Terézia császárnét illeti, az mégsem volt József szellemének oly ellenese, mint az tegnap itt mondatott; a császárné szelleméből, az Ő nagy szelleméből sok háromlott át fiára. — A történet beszéli el nekünk, hogy, midőn 1753-ban az ünnepek meg--1 kevesbitésének rendelete megjelent volt, és akkor is nagy agitatiot űztek a keresztyén érzület veszélyeztetésének ürügye alatt, ő a konok ellenkezőket egyszerűen a greifensteini várba záratta. (Nagy derültség.). Uraim! Nem tudom, vájjon, miután azon definitio után, melyet egy tegnapi szónok előadott, reactionariusnak kell magamat ösmernem, vájjon ezen szót „szabadság" szabad-e szájamba venni, de én mégis bátorkodom azt tenni.