Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-29 / 13. szám

ekkor Scholten nézetei nem sokat különbözhettek az orthodoxiáétól, csakhogy lehetetlen nem látni már itt is a különbséget Scholten és a tulajdonképi orthodoxia között, ha nem is tárgyilag, legalább alakilag. Tárgyilag nagyban egyeztek, de nem az alapra nézve, melyen valamely tantételt elfogadtak; Scholten elfogadta, mert egész világnézletével egyezett, tehát a belső meggyőződés alapján, az orthodoxia pedig elfogadandónak tartá a confes• siók és a biblia tekintélyére; „a belső meggyőződés a vallásos hit utolsó alapja" — ez Scholten theologiája alaki elve mind e mai napig ; sőt én hajlandó vagyok már tárgyilag is látni a különbségnek legalább magvát Sch. és az orthodoxia között, már doctori dissertatiojában: „De Dei erga hominem amore" 1838 védelmébe veszi „isten független uralmának" elvét, az akkori theologusok által I sok részben tett megrövidítések ellen; „isten független hatalma az üdvösség egyedüli kútfeje" — ez Sch. theologiája materialis alapelve ma is. 1840-ben tanári székfoglaló beszédében (Franekker) intett a doketismus, mint a holland theologia általános hibája ellen. 1843-ban leydai székfoglaló beszédében: „De religione Christiana, suae ipsa divinitatis in animo humano vindice" nyomorult dolognak nevezi a ker. vallás igazságát a csodáktól, vagy a hist. kritika eredményeitől feltételezni — „miseri quidem isti omnes, qui a quaestione critica ipsam pendere religionis causam temere existiment," igaz ugyan, hogy mikor ezt irta, még — mint mondják „orthodoxus" volt s tán egyetlen bibliai könyv authentikussága felett sem kételkedett, de annál nagyobb elismerésünket érdemli ki e nyilatkozatáért, mert nem is „pro domo sua" beszélt s én csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy valódi orthodoxus nem ily hangon szokott e tárgyról szólni, ez „hitetlennek" kiált, ha kételkedni mersz pl. Péter 2-ik levelében; legfeljebb akkor jön zavarba, ha Lutherre vagy Kalvinra emlélkezteted, kik köztudomásilag még a kételynél is tovább mentek. — Ez elvét sem tagadta meg Sch., — tényleg pedig a conservativabb kritikusok közé tartozik még ma is. — Tanársága alatt alkalma volt megismerkedni a német philosophok müveivel. 1846 folyt nevezetes vitája Opzoomerrel „Krause isten fogalma" s a theologia és philosophia között létező viszony felett, s már 1847-iki rectori beszédében : „ De pugna theologiam inter atque philosophiam, recto utriusque studio tollenda" látszott, hogy Scholten kiépülte kora theologiája általános betegségét, a transigáló félszegségeket, s határozatlanságot, s azon álláspontra lépett, melyen ma is áll, igen természetesen nagyobb ismerettel s tisztultabb nézetekkel, már itt kimondá azon alapelvet, melyre egész theologiai rendszere felépült, mely annak legerősb támasza s tán legszebb s megragadóbb oldala. Ez — a kijelentés fogalma, s ennek folytán a theologia revelata és naturalis közötti viszony meghatározása — illetőleg egy magasb egység kimutatása, hol a különbség a kettő között megszűnt. E szerint Isten nyilvánulása ((pavEpcoocq) a természeti és erkölcsi világrendben, objective — isten részéről — folytontartó, örök efanérózis az ember által (okosság és lelkiismeret utján) fel kell hogy ismertessék és elsajátitassék s ekkor a fanérózis kijelentéssé (aTroxaXixpiq) válik, mi azonban csak ott állhat elő, hol okosság és lelkiismeret megtisztítatvák a lepeltől — a xaXoppá-tól — vagyis a bűntől, melynek a lélek szemeit elhomályosító befolyása gátolja, hogy a fanérózis bennünk teljes apokalüpsissé legyen. Azonban a keresztyénre nézve, ki a hit köteléke által Krisztussal egybekötve van, az isteni fanérózis mindinkább apokalüpsissé lesz, mert a rrcarcg birtokában a xaXuppa — a bűn — lehull. „Sicut (pavepcoots actio Dei perennis et continua est, ita neque a7roxaÁu<pi$ restringenda ad tempóra est, de quibus SS. historice testantur. Idem scilicet spiritus, quo imbutus Jesus veritatem intuebatur et audiebat, promissus ab illo est Ecelesiae, tamquam „aXXoq TrapáxXyTog." Fit ita ut unicuique Christiano, haud secus atque antea profetis et apostolis veritatis apokalypsis contingat (Phil. 3.1

5

2 Kor. 3 i8

) et ipsi Christiani, ut olim profetae et apostoli per spiritus divini communionem, loquantur verba Dei." Ez értelemben már theol. naturálisról csak ugy beszélhetni, mint Sch. tevé 1853-ban kiadott „A vallás és philosophia történetében," mely előadásainál is vezérfonalul szolgál s azon különböző útak kimutatásában és megbirálásában áll, melyeken az emberiség eleitől fogva megérteni törekedett az isteni nyilvánulást ((pavíptoaiv roo fteoij), s mely egyszersmind bizonyságot tesz arról, hogy a történelem szerint is belső közösség istennel a feltét arra, hogy a fanerozis apokalypsissé emelkedjék — azaz, hogy megtisztult szem, és megszentelt sziv nélkül — mint Jézusé volt — isten nem látható, nem érthető. — Okosság és kijelentés itt megszűnik két ellentét lenni; philosophia és theologia csak mint egy kézműves két keze. — Ezzel összeköttetésben : „ J. Christus via quippe et dux ad patrem, religionis perfecta patefactio, non objectum est; a ker. vallás pedig: „ea religio, quae a Christo tradita, vitaque ejus et morte modo perfectissimo expressa, ipso auctore in genere humano prodiet. Pteligio idcirco Christiana haud alia est, quam Christi ipsius religio." (Dogmatices Christ. Init.). — Scholten mind e müvei távolról sem versenyezhetnek sem beesőket, sem hatásukat illetőleg főmüvével: V

A reformált egyház tana alapelveiben, a kútfőkből összeállítva és megítélve." Mire az 1841-iki zsinat a tudományt felhivá; mire a gröningai iskola nem volt képesítve, megtevé Sch. e művében. A már idézett korábbi ismertetésbe e munka is fel volt véve, — de a mint már a rövid ismertetés természete is magával hozta — igazán csak quinta essentiájában, s igy ép az nem tűnhetik ki belőle, mi e munkát valóban nagyszerűvé teszi, azon bámulatos ismeret, melylyel az egyes tantételek eredetét, fejlődését s különböző felfogásait nyomozza, azon szigorú következetesség, melylyel a reformált egyház alapelvei szerint mérlegeli, s mi koronája mindezeknek: azon igazi mély vallásos szellem, mely egész müvén átömlík s mely képes volna elragadni s a szellemi, az érzékfeletti rejtelmével tölteni el a leghidegebb olvasót is. Ismertetésem tárgyán kivül esnék e munka taglalgatá-