Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-12 / 2. szám
van az, hogy az a Franciaország, mely minden más tekintetben a pápa által a syllabusban átok alá vetett modern civilisatiónak képviselője, mely a pápa által kárhoztatott socialis szabadságoknak előharcosa, s melyet minden izében át meg átjárt a vallási skepsis, hogy ez a Franciaország annyira a papok befolyása alatt áll, miszerint minden szellemi, nagy előmeneteleinek folytonos akadályozóját fentartani kivánja ? Ha a dolog fenekére tekintünk, a kérdés megfejtését a franciák nemzeti jellemében találjuk. A francia előtt a vallás nem egyéb, mint egy rococo bútor, melynek nem nagy hasznát veszi ugyan, de mint ősi emléket tiszteli, és nem akar attól megválni. Oly institutió ez neki, melyhez a személyes meggyőződésnek semmi köze, sőt lehet az ember teljesen hitetlen, s mégis tiszteli a vallási szertartásokat, mint Rousseau savoyard lelkésze, ki, miután, egy hosszú értekezésben a catholicismus minden elveit halomra döntötte, igy nyilatkozik: „Én, ki magam vallásában hivatva vagyok az egyházi tisztnek teljesítésére, pontosan követem az előmbe irt szabályokat, és lelkiismeretlenül cselekedném, ha akarattal csak egynek is nem felelnék meg. Tudod, hogy, miután sokáig fel voltam függesztve hivatalomtól, M. ur közbenjárására ismét engedelmet nyerék tisztemet, melyből élek, folytatni. Azelőtt bizonyos könnyelműséggel mondtam a misét, mint azt a legfontosabb tárgyaknál is tenni szoktuk, ha azokkal hosszú ideig foglalkoztunk; mostani elveimnél fogva evvel is tiszteletteljesebben bánok, gondosan végzem a vallási cselekvényeket; figyelemmel mondom a misét, a legkisebb szócskát, a legkisebb ceremóniát el nem hagyom. Midőn a szentelés perce közeledik összeszedem magam, hogy megtegyem mind azt. a mit az egyház és a szentség nagysága követel stb.í l Különös tünemény! egy pap, aki legnagyobb buzgalommal végez oly szertartásokat, melyeknek semmi jelentőséget nem tulajdonit, és ebből nemcsak semmi lelkiismeretet nem csinál, hanem azt még érdemül tulajdonítja magának. E nézet szerint, ha a savoyard lelkész történetesen Jupiter papje, épen oly léleknyugalommal és buzgalommal folytatandja Jupiter szolgálatát. Nekünk e theoria nem csak különösnek, hallem véghetetlen kárhozatosnak is tetszik. Ily elvek mellett semmiféle vallási reformatio soha létre nem jöhetett volna, De hogy a franciák Rousseau nézetét a legtermészetesebbnek találják, s hogy Rousseau fennebbi theoriájával csak a nemzeti szellem tolmácsolója volt, mutatja azon tény, hogy azóta is legünnepeltebb iróik, mint T a i n e, About, G-irardinEmil, hasonló értelemben nyilatkoznak. Nevezetesen az utóbbi a vallásról következőleg ir : „Én azon valláshoz tartozom, melyben fölneveltettem, mint tartozom azon nemzethez, melyben születtem. Ugyanazon kötelékek kötnek engem ahhoz is. Én ugy vagyok katholikus mint francia. Épen oly kevéssé tagadom meg vallásomat, amint meg nem tagadom hazámat, a hol szinte hiányzik a szabadság. Nem tőlem függ, hogy hitem legyen, minden adományok között a legirigylésreméltóbb; de tőlem függ, hogy tiszteljem a vallást és ezt mindig meg is tettem." Ily elveket vallani annyi mint, a személyes meggyőződést vallás dolgában végkép megtagadni, és pálcát törni Jézus Krisztus fölött, ki zsidónak született és a legdicsőbb uj vallás alkotójává lőn, melyhez Girardin ur csak azért ragaszkodik, mert benne született. Ily felfogás mellett a vallás megszűnik a társadalomnak lelkiismerete s az eszményi javak felé való irányadója lenni, és oly matéria vilissé válik, melylyel a politika bátran űzheti gálád játékát. Ily felfogás mellett, a vallás a szerint pártoltatik vagy háttérbe szorittatik, a mint a politikai céloknak szolgál vagy nem, és XIV. Lajos csak ildomosán cselekedett, midőn egy és ugyanazon időben a franciaországi protestánsokat a leghallatlanabb módon üldözte, Németországon pedig a reformatiot segélyezte, pedig ekkor egy bibornok állott a francia kormány élén. A francia közszellemnek vallás dolgában való ily mély sülyedése, a nép ledér jellemén kiviil a pápai institutió mindent nivellirozó hatásának tulajdonítandó, s ha jelenben, a közönyössé vált vallás formaságaihoz való ragaszkodás ideig óráig javára van is a pápai ügynek; az ily állapotnak tartósságot igérni nem lehet, és utoljára is be fog rajta teljesedni, hogy „per quae quis peccat, per idem punitur et idein." Amint e lapok t. olvasói jól tudják, én épen nem tartozom azok közé, kik a katholicismusban