Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-03-15 / 11. szám
egy, s igy nem három; mindenütt jelenvaló, végetlen s mégis Jézusban emberré lett, egy gyermek viszonyai közé korlátoltatott (totus in humana natura, et totus extra illám), isten, azaz végetlen marad, s mégis ember, az az véges lesz; mindenütt jelenvaló s mégis ideiglenesen e/hagyja a mennyet, stb ; — vagy mint a váltság tanában ugyanazon igaszságosság, mely a bűnös büntetését kívánja, a bűntelen büntetésében jelenti ki magát; azon igazság, hogy isten mindenek üdvezülését akarja, megfér a másik rémítő tannal, melyszerint isten elhatározta volna az emberek nagy részét — erkölcsi minőségök tekintetbe vétele nélkül az üdvösségből örökre kizárni" (Scholten). Magának az egyházi dogmatikának pedig, mint tekintélynek hatalma inkább megvolt már ingatva, semhogy minden ily ellenkezők felett lelkökben támadó nehézséget azon megnyugvással utasíthattak volna vissza, hogy titok előtt állunk, mély örvény szélén, mely az emberit az istenitől, a hitet a tudástól elválasztja. E kételylyel megvolt adva az első ösztön, s kimutatva a helyes ut, melyen az egészéges reformnak történnie kellett, t. i. nem kímélni az egyházi tantételeket, melyekre a reformnak vonatkoznia kellett, hanem ellenkezőleg mentől élesb bonckés alá venni, visszamenni eredetökre, kiválasztani azt, mit valóban a vallásos keresztyén szellem hozott létre, mi bizonyára külső tekintély nélkül is igazolni fogja magát minden vallásos kebel előtt, ha tán más alakban is, mint atyáink kevésbé felvilágosult világnézetökkel s helytelen természetismeretökkel kifejezték, és attól, mi.igazán a vallás és hit kifejezés^, különválasztani azt, mi azzal épen nincs összeköttetésben, vagy nem ugy mint eddig gondolák. S vájjon e műtéteket téve, kikerülhető-e a másik szélsőség, a tabularasa? A veszély ugyan közel van, de nem szükségképi. Midőn a kertész fáját csenevészni látja, elborítva éltét ölő folyondárokkal, hamis kinövésekkel, könnyen jöhet ugyan azon gondolatra, hogy vagy veszni hagyja, vagy egy ütéssel kidöntse, az okos kertész azonban egyiket sem teszi, hanem gondosan megtisztogatja a folyondártól, idegen kinövésektől, elszáradt ágaktól s nem sokára szokatlan diszléssel s gyümölcsözéssel fog jutalmaztatni. — Ismerjük csak fel, mint emberek, a vallás lényegét, mint keresztények a kereszténység szellemét, mint prot. község a protestantismus alapelveit, s az oda nem tartozók, eltávolítása csak szilárditni fogja meggyőződésünket a valódiak iránt. Confessióink — egészen bibliai alapon — határozottan s nyomatékkal kiemelik, hogy a vallásos hit nem az értelem, hanem a sziv dolga, nem bizonyos tanok igaznak tartamban áll, hanem önmagunk teljes bizalommal való átadásában istennek, s szivünk és életelvilnk ez által eszközlendő megszentelésében. Csak is ezen felfogás alapján vallhaták teljes joggal a hitet az idvesség eszközének, a pápisták külsőségben álló^'ó cselekedeteivel szemben; de midőn az epigoniták korszakában magát e mély vallásos igazságot is saját kiáltó tiltakozása dacára egy esztelen hideg dogmává alakitották, a jó cselekedeteket, melyek a sziv megszenteltségének természetes gyümölcsei, a hitre és üdvességre még károsoknak állitva, s ez által is bizonyságát adva, mennyire nem képesek a hit és vallás mélyebb felfogására: lehet-e csodálkozni, hogy ekkor a protestantismus szellemét is csaknem merőben félre ismerték, s a helyett, hogy a megadott alapelveken tovább építsenek, csaknem magokat az alapelveket aláásták ? Visszatérni ez alapelvekre, ezeket állítani próba kőül az egyes tantételekre nézve, elvetni, mi azokkal ellenkezésben csúszott volna az egyházi tanba, tovább fejteni, módosítani az erre alkalmast, előtérbe állítni újra azon mély szellemű igazságokat, melyeket egy bölcselmietlenül gondolkozó kor a hitélet gyengeségét eláruló szorongással igyekezett hátérbe szorítani, — szóval: a multat sem ignorálni, sem eldobni, hanem annak alapján tovább építeni — — ím ez egészséges reform utja! Szerencsés Holland! mely ez útra illő tudományos készültséggel s mély vallásos szükséglet érzetével léphetett! — Tagadhatlan, hogy a theologia hajdani primatusságában a többi tudományok felett, sok idegen, hozzá nem tartozó elemet vett fel magába ; kosmogoniai, astronomiai, physiologiai, geologiai kérdések felett hozott ítéletet rosszul értelmezett vagy helytelenül felfogott bibliai helyek nyomán, ítéletét dogmává emelé s elhivését vallás tárgyává tevé. Lassanként azonban ama tudományok kiszabaditák magokat a tutorság alól, s a kutatás helyes útjára lépvén, igen természetesen sok csalhatlanul constatált s a dogmatika Ítéletével ellenkező eredményre jutottak ; s midőn a dogmatica mégsem akarta kiadni az elsajátitott idegen birtokot, sőt szokott hatalomszavával a tulajdonos jogos követelését hitetlenségnek, vallástalanságnak kiáltá : akkor a maga részéről ez is azt felelte rá: „te mondád !" Némelyek elégnek tárták önmagukat emancipálni a vallás alól, de „mint a rniveletlen népre nézve szükséges roszat" békén hagyák, mások ellenben nyíltan felkiáltanak: „le a vallással!" és a vallást, mely helyesen fogva fel az élet legynagyobb s egyetlen biztos boldogsága, az emberiség átkául kigondolt papi koholmánynak hirdeték (Feuerbach Bruno Bauer et comp, mai materialismus). Az igazi kegyesség pedig látva, mint gúnyolják ki szive legszentebb érzelmeit e tudományok nevében, nemcsak hogy megveté azokat, hanem korunk minden romlottságáért s a keresztyénségtől, vallástól, istentől, való idegenkedéseért felelőssé tevé. S mig a természeti tüneményeket igazi középkori babonával nem physikai okoknak tulajdonítják, hanem közvetlenül az ég haragjának a népek bűnei felett; mig a legelső vallásos oktatást a világ hatezer év előtti hat napos teremtésével kezdik, földgömbünket a világ középpontjának tanítják; mindaddig a physika, minden tünemények természetes okát keresve és tanítva ; a geologia a földgömbnek csak alakulásánál is ezredekről szólva; az astronomia complicalt nap naprendszereivel — — hatalmalmasan befolynak ama helytelen képzetek megingatására. S ha még csak eddig volna! de fájdalom legtöbbnyire ama képzetek aláássák azon vallásos meggyőződést is, melynek e képzetek — ugy szólva — csak