Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-01 / 9. szám

KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. Id. Coquerel Anasztász. A francia reform, papság egyik legöregebb — és legkitűnőbb tagja, — a liberális irány vezérbajnoka, — nagyhírű szónok és tudós, — az egyházi literaturával hagyományosan foglalkozó Coquerel család feje f. é. jan. 10-én végezte be 72 éves életét. — Álljon itt kivonatban a nekrolog, melyet ifj. Coquerel A. ir atyáról. Hannibal Hamilcarról. Született 1795-ben aug. 27-kén Párisban, a forradalom legizgalmasabb színhelyén és napjaiban. Atyja szintén Athanaz — anyja egy Angliába menekült huguenotta család sarjadéka Williams Cecília volt. Ez utóbbi korán elhalván, a kis Athanáz — Károly testvérével együtt, két anyai nagynénje, — két vallásos, — és irodalommal is foglalkozó hölgy nevelése alá került. Ezeknek áhítatos körében már kicsiny korában mintegy szentelve érezte magát — annyi dicsteljes küzdelemmel folytatott pályájára. 16 éves korában már megjárta Genfet, honnan a papi tudományok tanulása végett Montaubanba ment. Alig végezte be tanulmányait: már meghívást kapott a St. Hiliersi papságra Guernesey szigeten, — mely hivatalra mintegy választva lenni látszott az ifjú, ki az angol és francia nyelvben egyforma jártassággal birt. Azonban e hivatalhoz az angol egyház 39 tételének elismerése volt feltételképen kötve : az ö lelkiismerete pedig sem ezekhez, sem bárminemű más vallástételhez nem engedte magát köttetni, s igy iiju korában már állhatatos vallója volt a nagy elvnek: „semmiféle confession a 1 i s b i 1 i n c s.(

í E közben az öreg Marron azt tanácsolta neki, hogy menjen el Amsterdamba, hol a wallon egyháznak, — melynek tagjai a papválasztás felett meghasonlottak — ideiglenes prédikátorra van szüksége. Szót fogadott. Elment, — s prédikált oly sikerrel, hogy maga is megdöbbent. Az egyház többé hallani sem akart más papról. A szomszéd tekintélyes egyházak szerencséjüknek tartották, ha hívásukra koronkint megjelent prédikálni. S mig Amsterdam, Leyda, Utrecht vetekedtek az ilju fölött: addig a hollandi egyházi tanács delegatiója, egy szabályt rántott elő, melyszerint minden idegen, ki még hazájában nem volt alkalmazva, uj vizsgát tartozik tenni. E szabályt Coquerelre azért olvasták rá, mivel tanulmányait, az eretnekirányu Montaubani egyetemben végezte. Coquerel megtagadta a vizsgatételt. Amsterdami tisztelői azonban kifogtak a consistoriumon, nem a vis resistendi, opponendi-vel — mint néhol szokás — hanem azzal, hogy egy rendkívüli papi állumást állítottak fel kedveért és számára, melyen egyéb dolga nem volt, mint havonként kétszer prédikálni. Itt adott ki két kötet egyházi beszédet — 10 év alatt. Itt adta ki „Bibliographie saerée" cimü munkáját. Irt számos értekezést, s nem tartotta méltóságán alóli dolognak a fordítást sem. Mint igazi pap, — és atya — nem elégedett meg predikálással: ő a kisdedek és gyermekeknek is papja kivánt lenni. Es csak ilyen szívnek teljességéből szólhatott szája ugy mint ahogy szólt a „Gyermekeink jövője, Luk. I. 66" cimü bsszédben, melyet roppant hatással mondott el, — hogy több izben ismételnie kellett, — ismételnie a királyi család előtt is. Nagy fényt vet életére a következő két történet. Maga gyermekektől körülvéve, — kiknek nevelése alig-alig telt ki szerény fizetéséből; nevelőnénjei Párisban szükséggel küzdve. E két körülmény arra indította, hogy Párisba készüljön, atyai, és egyszersmind fiúi kötelességének szentelendő minden erejét. — Az amsterdami egyházi tanács nem fogadta el lemondását. E helyett barátai egy 22000 frankot tartalmazó tárcát nyújtottak át neki, kérvén a jó pásztort, hogy ne hagyja el nyáját. Coquerelt megindította a tettekben is nyilatkozó ragaszkodás; letett a távozásról, — nénjeit magához hivta s amaz összeget életjáradéki szelvényekben a hölgyek fejére tette. Ki érdemel itt nagyobb tiszteletet: a gyülekezet .... a pásztor vagy a két nő ? 1825/26 • e két év képezték Coquerel életének — mint maga nevezte — tragicus oldalát. Előbb nevelő anyjait, a kegyes Williams testvért, — azután atyját, — azután egyik fiát, majd nejét, — végre legidősb leányát temette el. Tőszurásból is elég hat, hát tőrszurásból ? Azonban az ő lelkét, szónoklatát ennyi bánát áthatván — még nemesebbé, emelkedettebbé tette. Ennyi veszteség után két évre újra megnősült a háromgyermekes apa, 30 éves korában. Ezután nemsokára ismét egy nevezetes jelét adta igaz pásztorságának. Egyszer a csatorna partjain hazafelé menvén, — nem messze tőle egy szegény asszony a hajó fedeléről a csatornába esett, Coquerel, ugy amint öltözve volt azon szempillantásban a vizbe ugrott, — s a nőt — kit már a viz a hajó alá sodort szerencsésen kimentette. — Néhány nap múlva Coquerel egy emlékérmet kapott e körülirattal: Ob servatum civem. 1830-ban a montaubani egyetemnél tanári kathedrára levén kilátása, ez ügyben franciaországba utazott. Nem ment azonban tovább Párisnál, mivel itt Cuviernek közbenjárására a 80 éves Marronnak — hogy igy mondjuk magyarul — segédévé, majd 1832-ben annak utódává választották. Még ekkor Párisban a reformátusoknak csak két templomjuk (jelenleg 10 van) és három rendes-, egy segédpap volt. A Bourbonoknak nem volt inyére a párisi reform, egyház szervezkedése, fejlődése. Azonban a Bourbonok uralma vége felé járt. — Azon a napon, melyen X. Károly elhagyta Párist — költözködött ide Coquerel. A politikai helyzet uj alakulása a protestantismusnak is szabadabb fejlődést engedett. Coquerel e fejlesztésre szentelte minden erejét. S azóta — mennyi érdeme van ebben ő neki! — oly jelentőssé lett a francia, — s különösen a párisi reform, egyház, minő a nantesi edictum visszavonása előtt volt.