Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-01 / 9. szám

I. FEJEZET. A szervezetnek alapvonalai. 1. §. Az erdélyi katholikus státus egyházi és ka­tholikus világi férfiakból az erdélyi püspök, mint egyház­megyei főhatóság mellé avégre alakul, hogy az erdélyi egyházmegyének templomi, iskolai, alapítványi, kegyes intézeti és egyéb — nem szorosan papi ügyeit kivülre képviselje, az egyházi önkormányzat terén elintézze, ke­zelje, gondozza és azokra felügyeljen. 2. §. Mind az egyházi, mind a világi tagok vagy hivataluk- és állásuknál fogva azok, vagy választás által lesznek azokká. 3. §. Mikép a püspöki megye parochiákra és espe­resi kerületekre van felosztva, melyek a püspöki szék központjából kormányoztatnak: ugy a megyének önkor­mányzati ujabb szervezete is három fokozatban nyer tel­jes kifejezést és testületi alakulást; miszerint alant az egyházközségek saját egyházi ügyei a közvetlenül ér­deklettek befolyásával intéztetnek el, az esperesi kerü­letekben kisebb társas intézkedés felsőbb fokozatába jut­nak, innen pedig a püspöki megye központi főtanácsába fölebb vitetnek, mely az egyházmegye minden ügyei fe­lett évi státus gyűlésében, vagy állandó bizottmányában rendelkezik. Ennélfogva az erdélyi egyházmegyében ka­tholikus anyaszentegyházunk autonomiája az egyes egy­házközségekből kiindulva, az esperesi kerületekben kép­viseleti alakban tovább fejlődvén, a püspöki szék köz­pontjánál a katholikus státus gyűlésben s illetőleg ennek állandó bizottmányában öszpontosul, s a hatásköréhez tartozó ügyekben az összes püspöki megyére kiterjed. 4. §. Az egyházi autonomiát tehát gyakorolja a) az egyházközségekben a község tagjaiból alakult gyűlés és a gyűlésben választott egyházközségi tanács; b) az esperesi kerületekben az egyes községek papjaiból, kép­viselőiből, s némely hivatalosokból alakuló kerületi ve­gyes gyűlés; c) az egész egyházmegyére nézve az espe­reskerületi képviselőkből és választás alá nem eső papi és világi tagokból álló státusgyülés, és az állandó egyház­megyei főtanács. II. FEJEZET. Az egyházközségi autonómiáról, s annak hatásköréről. 5. §. Minden plébániában az egyház és iskola külső és helyi ügyeit ugyanazon egyházközségnek arra jogo­sult tagjai intézik és gondozzák : a) együttesen az egy­házközségi gyűlésben, — b) állandóan az egyházközségi tanácsban, a helybeli lelkipásztornak, mint rendes és tör­vényes elnöknek vezérlete alatt. A fiókegyházak — hacsak külön érdekek és tekin­tetek mást nem kivánnak, önkormányzati tekintetben is az anyaközséghez csatoltatnak. 6. §. Az egyházközségekben minden kath. családfő, ki önálló házat tart, s kötelmeit az egyház irányában rendesen teljesiti, és semmi bélyegző és botránkoztató cselekedettel keresztény katholikus jellemét be nem sze­nyezte, az egyházközségi gyűlésnek tagja, s mint ilyen szavazattal hir az előforduló egyházközségi Ügyek elinté­zésében. 7. §. Amely községben a kath. családfők száma 120-nál többre nem megyen, ott minden családfő szava­zattal bir az egyházközségi gyűlésekben; ahol pedig a családfők e szánion is tul vannak, ők maguk közül 120-at kiválasztanak, kik a községet három éven át képviseljék. A választásban az egyház és iskola jótévőire, a székely­ségben az egész kepét fizetőkre, s egyenlő jó tulajdonok mellett az öregebbekre tekintettel kell lenni. 8. §. A választást a helybeli plébános, az agyház gondnoka és egy harmadik avégre felszólított közbizalmu birtokos gazda segélyével vezeti. A választás felkiáltás­sal történik, megoszlás esetére szavazással; egyenlő sza­vazatoknál az elnök szava dönt. 9. §. A választottakon kívül a szavazattal biró ta­gok közé sorozandók: a) a községben akár hivatali mi­nőségben, akár máskép tartózkodó papi személyek, b) a kántor, tanítók, egyházi, fő- és algondnok, helyben lakó kath. földesúr, kath. közhivatalnok. 10. §. A polgári törvény szerint választói jogától megfosztott honpolgár ugyanazon erkölcsi ok miatt az egyházi községben is szavazati jogától elesik. 11. §. Az egyházközség képviselőinek hatásköre kiterjed a községi templom és iskolára, ezeknek vagyo­nára, a községben létező kegyes alapítványokra, ezenkí­vül a keresztény tisztességes élet és rendtartás védel­mére, s az azt sértő botrányok eltávolítására, mely kép­viselői jogok és kötelmek a gyűlésekben gyakoroltatnak. i 12. §. Gyűlésen kivül az egyházi községet minden parochiában állandóul képviseli: a) a főgondnok, b) az algondnok, c) a kisebb községekben hat, — a nagyob­bakban tizenkét egyházközségi tanácsos, — kik a köz­ségi gyűlésben szavazattöbbséggel választatnak, s a me­gyei főhatóságnak megerősités végett fölterjesztetnek. 13. §. Ezen hivatalokra oly helybeli szavazattal biró községtagok választhatók, kik 30 évet meghalad­ván, írni s olvasni tudnak, keresztény jámbor életet él­nek, s mint ilyenek, egyházi s iskolai tartozásaiknak ele­get tesznek. 14. §. A megválasztott egyházközségi tanács műkö­dése 3 évig tart, kivévén a fő- és algondnokot, kiknek hivatala állandó leend, és vagy lemondás-, vagy felmen­tés által szűnik meg. Az egyházközségi tanácsosok mellé egy-két póttag választandó avégből, hogy halálozás vagy más okbóli üresedés esetén az üresség azonnal betöltet­hessék. Ha ily póttagok előlegesen megválasztva nem lennének, az üresség az előbbi választás alkalmakor leg­több szavazatot nyert tag által fog pótoltatni. Három év múlva a lelépő tagok újból megválasztathatnak. 15. §. Minden fennevezett hivatalra három egyén választatik és jelöltetik ki egyszerű szavazattöbbséggel; egyenlő szavazatszámnál a kor határoz.

Next

/
Thumbnails
Contents