Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-23 / 8. szám

nem teheti az egyház s ha a 'anerőt okvetlen növelnie kell: mit tehet okosabbat, mint ha kimondja: tanítsanak a falusi papok is. Dolguktól,úgyis rá érnek 3, 4 órán a múzsák hajlékában is dolgozni naponként. Es ha ezen uj elméletet kimondaná s foganatosítaná is az egyház (superintendentia) — bizony, nem követne el vétket, sem a falusi papok, sem a nép ellen. Meg kell itt jegyeznem, hogy falunak nevezek most minden olyan községet, ahol csak egy pap van, természetesen ref. pap, mert én csak magunkról beszélek. Azokat, akik nem járnak iskolába, csakugyan nem lehet tanítani, t. i. az iskolában. Ezt igy értettem. Ha azt akartam volna kifejezni, hogy nem lehet az ilyeneket a templomban sem tanitani: akkor igy irtam volna: kik iskolába nem jártak. Lehet a tempómban tanitani azokat is, akik nem jártak iskolába; csakhogy sokkal kevesebben járnak templomba azok, kik nem jártak iskolába, semmint azok, kik jártak iskolába is, és sokkal kevesebbre lehet tanitani amazokat, mint ezekat. Ez elvitázhatlanul igaz. Itt van már értelme ama, P. K. ur által idézett nagy igazságnak, hogy t. i. az egyháznak szüksége van, az iskolára s az iskolának szüksége van az egyházra. Nem azt ismerem én be, hogy az állam jelenleg annyira sem képes, hogy néhány gyermek helyett fizesse meg a tandíjt,— ruházza a ruhátlan gyermekeket; — azt meg épen nem irtam, hogy az állam nyomasson árvakönyveket — ez megint guny, — hanem azt ismerem én be, hogy az állam most nem segítheti kellő mérvben az iskolákat. Ez igaz. Ezért ajánlom én azt, hogy magunk segítsünk magunkon, azaz, mi papok is tanítsunk. De azért, hogy ezt ajánlom, el lehet ám fogadni az államtól néhány forint tandíjt, néhány darab ruhát; — el lehet fogadni, ha a szellemi árvák részére a tanügyi egyetemes bizottság által nyomatott tankönyvekkel megajándékozza a szegény gyermekeket; (ezen tankönyveket én nem tartom árvák önyveknek. Sőt még akkor sem nevezném igy ezen könyveket, ha az állam nyomatná azokat) és végre el lehet fogadni azon segélyt, melyet a nagyon szegény egyházaknak, a superintendentiák utján, adhat. Az állam, szerintem, megtehet annyit, amennyit én, szerinted, de nagyon is erőszakolt kifejezéssel, ráerősza kolok. Azokat, amiket én „az állam teendői" cim alatt irtam, megteheti az állam ma is s ha csak azokat teszi meg, pedig többet nem tehet: nagyon ráfér a tanügyre, hogy magunk is tanítsunk. Az ilyen eldorádói gondolatokon nem látok semmi mosolyogni valót. * # Itt következnek már azon dolgok, az 1, 2 és 3 számok alatt, melyekért kár lett volna, ha cikkem alkalmat nem ad neked „még egy pár őszinte szó"d írására, mert még papot nem hallottam ily határozott hangon beszélni a tanügy érdekében s mert alkalmat adsz nekem, ezek által, némely szerény észrevételek megtevésére. Mivel egészséges testben egészséges a lélek: mulhatlanul szükséges, hogy azon lakhely, hova a tanító, most, 5 — 10-ed magával van bereteszelve drága egészségének veszélyeztetésével, a test egészségét ne kockáztassa, azaz, a tanító lakása elég tágas és célszerű legyen. r En is beutaztam Magyarország egy részét és fájdalommal tapasztaltam, hogy ott, hol a lelkipásztornak legalább 9 szobája van, melyek közül 2 deszka padlatu, ott mondom, a tanítónak csak egy szük és földes padlatu szobája van ; fájdalommal tapasztaltam, hogy ott, hol a papnak 4, 5 uri szobája van, a tanitó legfeljebb 2 földes padlatu szobába van bereteszelve; fájdalommal, hogy a papnak tágas udvara, nagy kertje van ; a tanitó udvara pedig igen szük, kertje igen kicsiny. Jártam ott is, hol a papnak szép, tágas szobái vannak, de a íitanitók közül 2 sőt 3 is bereteszeltetik egy keskeny, ronda szobába. Voltam olyan helyen is, hol a papnak még az utcára is kertje van, a tanítóknak pedig az udvaron sincs kertje, sőt oly keskeny és rövid telekre van szorítva, 150 — 180 gyermekkel, hogy, ha mind kiereszti őket: mozogni is alig tudnak szegények. Ez aztán már nemcsak hiba, hanem vétek is, mert az ilyen tanítói lakot a papi lakkal kellett volna okvetlen felcserélni. A papnak is jó a tágas udvar, ha van ; de a tanítót, sok gyermekkel, szük udvarra szorítani, ha van tágasabb telke is az ecclézsiának — ez már vétek. Szóval: a tanítói lakokat tágas udvaron s ugy szeretném építtetni, hogy azok lakályosok legyenek, s ha e tekintetben sziikkeblüsködünk, mi papok: kegyetlenek vagyunk a tanítók iránt épen ugy, mint gyermekeink iránt. Ha már tágas udvara, lakályos szobái vannak a tanítónak, szükség, hogy szakképes legyen. Hogy azonban, most, tanítóink, kevés kivétellel, nem szakképesek : ennek nem ők, hanem az egyház az oka. Az egyház alig néhány éve képezteti némileg a tanítókat. Ha az egyház beültette a tanítói diszes kathedrába a mesterlegényeket is — annak nem ezen szerencsétlenek az okai, hanem az egyház, mert ezek csak kérték az alkalmaztatást, de erővel nem foglalták el kathedráikat. Nam szigorúaknak kell tehát lenni az egyházaknak, nem szakképes tanítóik iránt, — hanem m é 1-tányosoknak. Minden mesterlegényből lett tanítót, ha fiatal, azaz, ha bírja a munkát, vissza kell bocsátani műhelyéhez; de ha öreg, valamint minden, nem mesterlegényből lett tanítót is, ki nem szakképes, ki több kárt tesz, mint hasznot, nyugalmazni kell — és pedig egész fizetéssel. Az a szegény ember, aki váltót hamisított azért, hogy nem szakképes mostoha gyermekeinek kenyeret biztosítson,— az a szegény ember, mondom, az egyház. Fizesse tehát a kárt, melylyel sokakat veszélybe döntött, maga a váltóhamisító — az egyház. Ezt kívánja az osztóigazság.