Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-02-23 / 8. szám
lyeket jövő életcéljára nézve szükségeseknek tart; oly rendben hallgassa, a mint legjobbnak látja; s azon tanártól hallgassa, akit hallgatni legjobban szeret. Itt tehát az állam részéről semmi beavatkozás a módszerbe, semmi kézikönyv rendszer, semmi megfélemlítés vagy kegy elvonása tanárokat illetőleg. Utóbbiak függetlenségét a törvénynek kellene biztosítani, az elmozdithatlanság kimondásával. Hátra van még végre felelnünk azon kérdésre: mi történnék a hitfelekezeteknek magán-alapítványokból került iskolai vagyonával, ha felsőbb tanintézeteik segélyezését az állam venné kezébe? E vagyont nézetünk szerint a hitfelekezet fordíthatná saját életével összeforrott célokra, mint, p. a theologia s azzal egybefüggésben álló tanszékeknek s lelkészképezdéknek minél dúsabb dotátiojára, mig a többi szakokat, melyek a hitfelekezet közvetlen céljain kivül állanak az állam látná el. A bibliatanulniáiiy Hollandban. 1. Az orthodox tan megállitása; visszahatás. (Folytatás.) Kevésbé volt szerencsés elve alkalmazásában, minek kulcsa dogmatikai felfogásában keresendő. Hogy a bibliai könyvek irói különös módon voltak ihletve isten lelkétől, sőt voltaképen csak eszközök voltak egy és ugyanazon szellem nyilvánulására, erről már előre inkább meg volt győződve, semhogy bár eszébe is jutott volna vizsgálat alá venni, ha ugy van e valósággal. Ily meggyőződés mellett pedig nem lehet feltenni, hogy az irók a legkisebb körülményben is tévedtek volna („Scriptores SS. in minutis circumstantiis non sunt lapsi"), vagy hogy az isteni kijelentésnek bar egy szava lehetne, mely nem foglal magában valamely mély erkölcsi és vallásos eszmét. A theopneustia ily felfogása mellett nagyon könnyű boldogulni a Bibliával, ha... mentül kevesebbet foglalkozunk vele; de az egészet Összefüggésében tanulmányozni, fonalát elejétől végig kisérni, még pedig lelkiismeretes, komoly históriai s nyelv ismerettel: ez, édes olvasó, veszedelmes egy helyzet. A veszélyt, mely ilyenkor fenyeget, könnyen beláthatja, ki a Bibliával csak valamennyire is ismeretes, mert bizony abban sok van, miben legjobb akarat mellett sem tudnánk felfedezni semmi vallásos vagy erkölcsi jelentést, söt az ó-testamentum némely helyén épen a mai s általában a keresztyén erkölcsi elvekkel teljesen össze nem egyeztethető fogalmak s erkölcsiséget sértő elbeszélések, vagy nagyon is fejletlen vallásos nézetek foglaltatnak. — Mit tegyen már az 6xegeta, ha ily helyekre akad ? Oh, a mai kor gyermekét ez már nem hozza zavarba, kiveszi ugy, a hogy találja s rögtön az akkori kor szelleme, az iró egyéni minősége stb. után tudakozódik. — Csakhogy a mai kor gyermeke aztán ki is nevet, ha theopneustiáról kezdek szólani előtte, legalább ha oly értelemben, mint ez Coc. idejében általános meggyőződés volt. — „Nem," — mondá Coc. olvasva p. Lea és Rakhel, Sára és Hágár, Izsák és Ismael, Jákob és Ezsau históriáját — „nem! látom ugyan, hogy itt betüszerint véve — integra tratione — ez s ez az esemény beszéltetik el, de az nem lehet, hogy isten csak azért nyúlt volna természetfeletti eszközökhöz, csak azért szólott volna különös úton az emberekhez, hogy e történetet megtudjuk. Nem! e látszólagos értelem nem az igazi; — e külső burok alatt egy mélyebb isteni igazságnak kell lappangani, vagy az isteni kegyelem története egy előképének ;" s igy lettek a felhozott elbeszélések az ó- és ujtestamentom, az Izrael és pogányság, az e kettő és a keresztyénség közötti viszony előképei; az ígéret tejjel és mézzel folyó földje (Lev. 20.2 4 ) a krisztusbani hit; a főpap pedig Krisztus előképe stb. E mélyebben rejlő értelem kibuvárlására természetesen nincs minden ember hivatva, hanem csak a sz. lélek értheti s értelmezheti saját szavait, ezért az exegetának a sz. lélek által kell különösen megvilágositatva lennie. — Az ó- és ujtest. ugyanazonosságából indulván ki, az uj mit sem tett az ó-tanához, csakhogy ennek titkai abban felvilágosittatnak, s Krisztus és az ő kegyelme megjelenése hirdettetett, mi azonban az óban nemcsak hogy megjósoltatott, hanem Krisztus egész élete s hatása a legapróbb eseményekig előképeztetett, sőt Krisztus egyháza egész története, múltja és jövője az ó- és ujtestamentomban mint egy tükörben feltalálható. — Ezért azon igen jellemző Ítélet: „Grotium nusquam in SS. Literis invenisse Chrisfum, Coccejum ubique," mert mig Grotius igyekezett az ótest.-ban mindent a zsidónép történeti viszonyaiból magyarázni ki, arra vezetni vissza; addig Coc. a legegyszerűbb elbeszélésekben is jóslatot látott Krisztusról, vagy előképét Krisztus és egyháza történetének. Ez elv veszélye láthatói Coccejust „kinek alapos tudománya, dogmatikusi komolysága, s a gondolkodás mélyével párosuló dialectikai életelméje leginkább Calvinra emlékeztet" komoly jelleme megőrizte attól, hogy egy szójáték által mindenből mindent csináljon; komoly, mély gondolkozása nem talált a régibb allegoristák, játszi könnyelműségével, s elve tulcsapongó alkalmazása csak tanítványainál mutatkozott. Azonban Coc. idejében még a visszaélés is üdvös ellenméreg volt egy más, még nagyobb visszaélés ellen, s bár exegesise módorát az önkény vádja éri, mégis el kell ismernünk, hogy komoly célja volt a Biblia felfogása s hívő elfogadása." Ez látszott dogmatikai felfogásán is, melynek, mint szigorú Kálvinista, uj tartalmat ugyan nem ; — de legalább uj, históriai alakot adott. 0 alapitá meg az úgynevezett Foederalis theologiát, értvén a Foedus alatt az egész isteni kijelentést. Maga az elv nem uj ugyan, sőt teljesen bibliai, de Coc. oly módon tevé dogmatikája alapjává, hogy azon korból újnak nevezhető. Az emberiség kezdte a természet vagy cselekedetek szövetségével (foedus naturae; operum), mi az eset után keggelem szövet ségévé vált (foedus gratiae); az elsőben természetünknél fogva, tetteink által teheténk igazat isten előtt; a másodikban, az eset után mi mit sem tehetünk megigazulá-