Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-16 / 7. szám

az iskola ne tudományosságot, hanem csak irányt s a tudományok iránti szeretetet adjon), Régebben nem törekedtek arra, hogy a gyermek egyszerre mindent tudjon s nem tekintették tudománynak, ha már valamiről néhány szót tudott szólni, támogatva a tanár ezer meg ezer kérdései által. Régebben nem v oltak a gyermek iránt annyira elnézök, előzékenyek, nem osztogatták oly könnyen a dicséretet, a jutalmat, de aki megkapta, az igazán „sudavit et alsit" ma is izzadnak, nagyon is izzadnak, minél följebb mennek, annál jobban izzadnak egyes tanórákon, mikor az illető tanár megszólítja őket s nagy keservessen néhány szót eltudnak mondani, vájjon ezt könnyebb nézni, ennek van e több eredménye, mintha a gyermek mindjárt kezdetben, ha máskép nem lehet — rá szorittatik kötelessége elvégzésére ? (Vége köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Benkő József élete és munkái. Irta gróf Mikó Imre Benkő József arcképével. Pest Ráth Mór 1868. Háromszáz éves magyar protestáns egyházunk lelkészeinek névjegyzékében hasztalan keresnénk az Eszterháziak, Batthányiak, Széchényiek, vagy más fényes családok neveit. Viszont azok között, kik hazánk háromszáz éves történelmének főbb szálait szövék, kik majd mint országos főbb hivatalok viselői, majd mint a nemzet s a kormány, avagy a harcoló felek közötti közbenjárók jelentékeny nevet vívtak ki magoknak, nem találunk egyházunk lelkészei közül avagy csak egyet sem. De hiszen Krisztus szolgáinak, a halászok s vámosok utódainak dicsősége nem is a magas származásban, fényes állásban keresendő, fő hivatásukul az Úr nem a földi országok igazgatását, a világi ügyek intézését jelölte ki. Más tér az, melyen az Ur szerény, de hű sáfárainak forgolódniok kell. Es e téren — Istené legyen a dicsőség — talán nem a legrestebb szolgák voltak a magyar protestáns papság tagjai. Ha sok különbféle, részint önmagunknak felróvható, részint nem tőlünk függő okok miatt ma már nem állhatjuk is ki a versenyt mindenben némely boldogabb protestáns egyházak lelkészkarával, de multunk miatt nincs sok okunk a pirulásra. Viszonyainkhoz képest teljesiték az egyház szolgái feladatukat. Egyik vallásos buzgósága, szilárd confessori jelleme, másik tiszta szeplőtlen jelleme, példás erkölcsi élete, emez áldozatkészsége, amaz fáradhatlan munkássága által világító fáklyájává, példányképévé leve azon kisebb nagyobb gyülekezetnek, melybe az isteni gondviselés által helyeztetének. A többek között van egy tér, melyen a protestantismus általában, de különösen is az ezt hirdető lelké szek és tanárok nagy szolgálatot tettek az emberiségnek, és kiérdemelték nemcsak hitrokonaik, de általában a müveit nemzetek becsülését. Es ez a tudományok mezeje. Messze vinne célunktól azon tételről értekeznünk e helyütt, hogy a protestantismus mily sokat tett a józan felvilágosultság terjesztése s a tudományok ápolása érdekében. Elég legyen itt csak azt megjegyeznem, hogy hazai protestáns egyházunk lelkészei is elég bizonyítékait adák, az átélt nehéz idők dacára is annak, hogy felfogták a protestantismus éltető szellemét, megérték ennek folytonos ualadásra intő szózatát. Es ha valaki büszke lehet a tudományok érdekében tett szolgálatára, vívmányaira, alig méltóbban valaki, mint egy magyar protestáns pap vagy tanár. Nem mintha a világot ezen osztály tudósai emelték volna ki sarkából, nem mintha más egyházak avagy nemzetek tudósai őket messze tűi nem haladták volna, — hanem más okból. Más egyházak s más nemzetek kormányai tettek intézkedéseket, hogy azok előtt, kiknek lelkében az égi szikra kigyulladni látszott, megkönnyittessék a haladás útja; vagy ahol ez nem történt is, legalább később hir, dicsőség, kitüntetés lőn a tudomány győztes bajnokainak osztályrésze. De nálunk ? ... adjam e sr

omoru életrajzát azoknak, kik a szerény kálvinista paplak vagy iskola falai közül igyekeztek a tudomány egyik vagy másik ágában világító lárapákul szolgálni ? Talán bővebb tanulmányozás nélkül is ismerjük majd mindegyikét. Kevés kivétellel élettörténetük ez: Egyik vagy másik szerény család körében, sokszor épen a zsellér —vagy jobbágy gunyhóban találkozik egy-egy családapa, néha egy egy, élelmét napszámmal kereső özvegy édes anya, kik némely ó-testamentomi kegyes férfiak s nők példájára elhatározzák, hogy gyermeküket az Urnák szentelendik; vagy pedig a fejlődni kezdő gyermek keblében támad egy sajátságos érzelem, mondhatnám ihlet, mely neki azt súgja, hogy rnagasb hivatás vár reá, hogy sem egész életét a nyáj s eke mellett töltse. Es a gyermek vagy e sugallatot, vagy a szülei buzdítást követve, oda hagyja szülei viskóját, uj tanyát keres magának, felkeresi a legközelebb eső kálvinista collegiumot, hogy ennek ölében a tudományoknak szentelje ifjúsága egész erejét, lelkesültségét. Egész erejét? Dehogy! A kálvinista alma Materek bár sokat áldoznak gyermekeikért, de magok is szegények levén csak szűken gondoskodhatnak rólok. A Múzsa ujdcn fölcsapott lelkes növendékének ereje nagy részét esizmatisztitásra, s egyéb szolgai teendőkre kell fordítania, majd egész heteket hónapokat arra, hogy mint sublegatus, később mint legátus, supplikáns egy két garast szerezhesen, közben ugyan ily érdekből éveket praeceptoroskodással, recktoroskodással töltve. Mily lelkesültség, s törhetlen szilárd akarat kell ahhoz, hogy ennyi akadály dacára vissza ne rettenjen az ifjú kitűzött céljától ! hogy a legprózaibb teendők s anyagi gondok özöne el ne fojtsa benne a nemesebb szellemet! Es ha mégis nem törött meg az ifjú a nehéz munka súlya alatt, s lelkesültsége diadalmaskodott az akadályokon; ha nem csak rendes iskolai kötelességeit híven elvégezte, de szorosabb értelemben is áldozárává lőn a tudományok Istennőjének, talán jutalmát veendi végre — gondolod — nemes tö-