Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-10 / 6. szám

pedig csak ez lehet jogi állásunk. *) Vagyunk tehát a törvényhozás és a ministeri személyzet kénykedvének átadva-Jog nélkül állni, másnak kényére átadva lenni, annyi, mint az 1848-iki állapotokban az egyház függetlenségéről, szabadságáról, kivált az apostoli jogok üdvös gyakorlatáról semmi biztositékkal nem birni. Igy menjünk a jövőnek? Amit a kath. religio lerontására eddig tehetett, megtett ; mit tehet, mit teend tovább? első tetteiben mutatta. Ez ellen biztosíték ma nincs. 7. Véghetetlen az, a miben a kath. egyház az állammal Magyarországban érintkezett. A kölcsönös befolyás szálait, pontjait elszámlálni, sulyját mérlegelni nem lehet. Egymást ápolták, az egyház a hazát, a haza az egyházat, a papság hazafias, a hazafi katholikus volt, az egyház és haza, öregebb és fiatalabb testvér egy házban. A király és magánosak fekvő birtokkal ellátták az egyházat, az egyház fekvő birtokainak jövedelmeiből gazdagította a nemzetet, iskolákat, egyetemet, kórodákat, minden közhasznú intézeteket emelve, alapitványozva, vagy segélyezve, minden közszükség enyhítésére teli marokkal első sietve, söt, amit a török és a belháboruk elpusztítottak, a felsőbb nemességet a birtokban újra megalapítva, a pór és alsó nemesi családokat a kihalt, vagy a hazáért és királyért elvérzett régi családok helyébe az egyházi javak jövedelmeiből felemelve, gazdagítva, századokra ismét biztosítva, a hazát szellemileg nevelte, művelte, anyagilag, ami hivatása sem volt volna, ujjá *) Ha diplomata fogással akarnánk élni, azt kellene most mondanunk, hogy a túlnyomólag katholikusokból álló törvényhozó testület, lehetetlen, hogy idegenkedéssel viseltessék oly rendszabály iránt, mely P. úr szerint egyedül biztosithatna jogi állást a katholikus clerusnak. De, minthogy mi nem diplomatizálni, hanem igazat szólni akarunk, csak kimondom kereken, miszerint alig van kilátás arra, hogy a törvényhozó testület a concordatumot valaha becodificálja. Megmondjuk röviden, miért ? A concordatumok mindenkor és mindenütt az absolutismusnak szülöttjei. Hogy absolut hatalmak köíöttek concordatumot, erre számos példákat tudunk, de hogy szabad nemzet, mint nemzet, valaha oly szerződést kötött volna, mely idegen hatalomnak a nemzet ügyeire befolyást engedett, erre hiában keresünk példát. Ha csak e század történetét lapozzuk is át, ugy találjuk, hogy a concordatumok megkötései mindenkor az absolutismus erőre kapásával egy korba esnek. I. Napoleon, századunk legnagyobb és leggenialisabb zsarnoka concordatummal kezdette meg absolut irányú uralkodását, concordatumokban találták legfőbb gyönyöröket a szentszövetség álszenteskedő korszakának hatalmai; concordatumot kötöttek az ötvenes években a reactio áradatában felvont vitorlákkal rohanó katholikus és nem katholikus kormányok , mind ez esetekben azon csakugyan csalhatatlan igazságú nézet vezette az absolutismus embereit, hogy a polgári szabadság iránt az emberi kebelben kiolthatianul élő vonzalom nyilvánulását semmi sem képes anynyira visszafojtani, mint az ultramontanok uralma, mely a concordatumok által érvényre jut, és törvényesíttetik. Föl nem tehető tehát, hogy a nemzeti tö rvényhozás a szabadság javára valónak tekintse azt, amit az absolutismus a szabadság elnyomására birt oly sikeresen felhasználni, — Ami pedig a „holt kézen" levő nemzeti vagyonból feltartott iskolákat és pesti egyetemet illeti, ezek mindenikéről ívekre terjedő cikket lehetne irni, amire azonban most sem kedvünk, sem időnk, sem helyünk nincsen ; de már előre is kimondhatjuk, hogy P. úr e tekintetben táplált aggodalmai sem alaptalanok. B. M. szülte, megerősítette. Katholikus volt az ország, hazafias a kath. egyház. Popule meus ! quid feci tibi ? aut in quo contristavi te? responde mihi, mondhatja a kath. egyház az 1848-iki alkotmányozókhoz, midőn ezek az idegen, külföldi kormányformákat, melyek a kath. egyházat a tróntól megfosztották, minden vallásosságot letettek, *) majmolva, mit birtak a magyar egyház-állami szövetségben, nem becsülve, kimondták: ,a kath. egyház Magyarországban egyenlő a többiekkel1

tehát az ország az egyházzali szövetséget elszakítja, s ez irányban menend. 8. Hasztalan volna az ellenvetés is, mintha 1848-nak vallási intézkedéseiben csak az apostoli cim jogainak alkotmányos gyakorlata alapíttatnék meg, hogy valamint 1848 előtt alkotmányosan gyakorolta a király az apostoli jogokat ugy 1848 után is alkotmáuyosan gyakorolja. Ezt vetette ellenünk tek. B. M. tír (Prot. lap 39. sz. 1226. hasáb.). Hasztalan ez ellenvetés, mert az 1848 előtti alkotmány katholikus volt, az 1848 utánit pedig alkotói sem fogják katholikusnak mondani. Ha tehát alkotmányos uton gyakorolhatta 1848 előtt a király az ő apostoli jogait; az egyházzal igen barátságos módon gyakorolta, egyházias volt a nemzeti élet, nemzeties, hazafias volt a kath. egyház Magyarországban ; nem következik, hogy 1848-ban megállapított mód szerint gyakorolhassa, mert e mód, ez alkotmány nem az, nem olyan, mint 1848 előtt volt. Az barátságos, ez barátságtalan a kath. egyházra nézve. Épen ez az 1848-iki törvényhozás ballépése, hogy az apostoli jogok gyakorlatára az egyházzal ellenséges módot szabott, mikor barátságos módról is gondolkozhatott volna. Az alkotmány szellemében, mely az egyházzal rokon volt, lépett ö Fölsége elé az ö fökorlátnoka, nehézség esetlegesen lehetett, de jogos soha nem volt. Most, a minister nem egyházias alkotmánynak szolgája levén, ha nehézséget nem talál, épen ez lesz esetleges. Ezelőtt a nehézségek voltak esetlegesek, most azoknak hiánya lesz esetleges. Államférfiúi bölcsesség volt-e ily egyházállami rendet behozni akarni, melyből a nehézségek csak esetleg maradhatnak el ? A fökorlátnok mindig katholikus volt, b. Vay Miklós volt az első prot. korlátnok, aki hivatalos befolyását azonnal érvényesítette, prot. férfit terjesztvén elő ő Fölségének a pesti egyetemhez, a concordatum világos szövege ellen, mintha egész főkorlátnoki szo!gálatja semmit sem érne, hacsak legelőször is a concordatum betűjét és szövegét meg nem szegi; a király alkotmányos tancsosai az érsekek, püspökök voltak; az apostoli *) Az ilyen önkénytelen kiszalasztott kifejezésekben árnlja el P. úr legvilágosabban a középkor legsötétebb szakaira emlékeztető nézeteit. Azért, mert a törvényhozás egyenjoguaknak nyilvánította a hitfelekezeteket, azért mert, részben legalább, megszüntette a kath. egyháznak más hitlelekezetüekre nézve nyomasztó kiváltságait, azért P. úr szerint, az ország minden vallásosságról letett. Tehát ismét a régi nóta ; hogy csak a római hierarchia által megállapított formák közt létezik vallás, s mi mindnyájan, akik ama formákat, lényegeseknek nem ismerjük, vallástalanok, istentelenek vagyunk. És hagyján, ha e nézet csak az elmélet terén maradna, s nem iparkodnának annak igaz voltát jogcsorbitások és üldözések által gyakorlatilag is bebizonyitni. B. M. 11*