Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-12-29 / 52. szám
meggyőződésben vagyok, hiszem e azon dogmákat, melyeket felekezetem vall, vagy nem, helyettem senki más meg nem határozhatja s annak meghatározása kizárólag magam lelkiismeretének dolga: akkor abba sem lehet senkinek szólója, hogy melyik templomban vélem én, egyéni hitem kifejezését leghívebben feltalálni, melyik egyház intézményei felelnek meg legjobban lelkem szükségérzetének. Jvem igy van a dolog a másik cselekvényre vagy a más egyházba való belépésre nézve; ez csak annyiban egyéni jog , hogy mindenki maga választhatja meg az egyházat, amelybe belépni legjobban megfelel meggyőződésének : de hogy befogadtatik-e az illető egyház kebelébe, és hogy mily feltételek alatt és mily formalitások mellett történjék belépése, ez már nem az egyén, hanem nyilván a befogadó egyház jogkörébe tartozik. Ha már most arról van a szó. hogy az áttérést társadalmi tekintetekből törvény által szabályozni kell, magától értetik, hogy e szabályozás az áttérés elsö actusánál, a kilépésnél nem eshetik meg, mert ott minden idegen beavatkozás sérelem az egyén lelkiismereti szabadságán, hanem szükségkép a másik egyházba való belépésnél alkalmazandó oly módozatokat kell megállapítani, melyek minden keletkezhető zavaroknak elejét vévén, a tekintetbe veendő társadalmi kívánalmakat kielégítsék. Mellőzve most már azon szertartásokat, melyeket minden egyháznak joga van befogadási módozatul kiszabni, mi legcélszerűbbnek és legtermészetesbnek tartanok, ha a bejelentés a papnál, mint az egyház képviselőjénél két tanú jelenlétében történnék. A pap, ha az egyént befogadhatónak tartja, a tanuk és a belépni óhajtó előtt kinyilvánítja ebbeli beleegyezését; ezen ténynyel, miután mind az egyén kijelenté az egyház kebelébe való belépési szándokát, mind a pap, mint az egyház hivatalnoka, kinyilvánította az illető egyénnek az egyház kebelébe való be fogadhatását, az áttérés — az egyén részéről megtörtént, de az egyházra nézve még befejezve nincsen. Nem is kívánatos, hogy o!y nagy fontosságú lépés szerfeletti hirtelenséggel és minden formalitás nélkül történhessék, mert habár kétségtelen, hogy a törvényünkbe iktatott ,,ne temere fiat transitus," akkor csak a protestánsok kijátszására használt fogás volt, van mégis a dolognak ügyelemre méltó momentuma is, és ha a lelkiismereti szabadság korlátozása s az illetőnek bosszantása és kijátszása nélkül megeshetik, a minthogy az áttérés e második stadiumában ez az eset mindenesetre áll, akkor bizonyára csak a vallás méltóságát óvandja a törvény, ha ki fogja mondani, hogy a befogadó papnál történt bejelentés után csak bizonyos időközre, pl. két hétre, hajtathatik végre tettleg az egyházba való ünnepélyes befogadás. Időközben azonban miután a pap az ő híveivel szemben nemcsak egyházi, hanem bizonyos tekintetben politikai hivatalnok is, a mennyiben az állam ő reá bizta az anyakönyvek, a házassági és halotti könyvek betöltését, s miután az egyénnek a lelkész iránt bizonyos anyagi kötelezettségei vannak: az elhagyott felekezet lelkészét mint politikai hivatalnokot tudósítani kell, nem az áttérésről, ami reá nem tartozik, hanem arról, hogy a most említett teendőket ezentúl ama másik felekezet lelkésze fogja teljesíteni, és hogy minden anyagi kötelezettség az áttért egyéa részéről, ezután a befogadó felekezet egyházát illeti. Ezekre nézve leghelyesebbnek tartanok, ha a befogadott felekezet lelkésze az áttörtnek a fenebb emiitett dolgokról bizonyítványt adna, melyet azután, hogy az illető egyén ne legyen kitéve előbbi papja szabadalmazott gorombaságának, a jelen levő két tanú kézbesítene a másik lelkésznek. Ily előzmények után és ily feltételek mellett, nem hisszük, hogy volna pap. aki áz áttérőtől a szükséges bizonyítványt megtagadná, de hogy mégis ez semmiesetre se történhessék, a polgári törvényhozás kimondhatná, hogy mindaddig mig az áttérésről szóló tudósítás az illető papnak nem kézbesiitetik, az egyházilag áttért, egyén az anyagi teljesitendőkre nézve, az előbbi lelkészhez tartozik, ezt illetvén mindenféle lelkészi j ár a n d ó s á g o k. Az e.kerületek véleménye e tárgyban nagyon elágazott, mert, mig pl. a tiszántúli e,kerület minden előleges bejelentést fölöslegesnek, söt jogtalannak nyilvánított, addig a <ranamelléki e.kerület véleménye oda járult, hogy az áttérni akaró saját lelkészénél jelentse be magát két tanú jelenlétében és a bejelentés után "tíz nap múlva menjen ama másik felekezet lelkészéhez, melyhez áttérni akar, s csak ekkor legyen az áttérés jogérvénves; sőt a tiszáninneni e.kerület az l843 /'4 iki törvényeket óhajtja minden felekezetre kiterjesztve érvényre emeltetni. Ila jól emlékszünk F i 1 ó L aj o s ur nyitotta meg ez ügy feletti vitát, és kifejté, hogy az egyháziasság szempontjából pártolja a dunamelléki- egyházkerület véleményét. Az egyház édes anyja az embernek, jogosan követelheti tehát, hogy ha valaki elválik is tőle, egy isten hozzád"ot mondjon neki. 0 a katholikus papnál való bejelentést nem tartja veszélyesnek, mert egyetlen egy esetet sem tud, hogy a protestáns vallásra áttérni akaró katholikus egyén, akár a csáhszavaknak engedett, akár á gorombaságoktól mógféi'émi'ett volná, mig neki elégszer volt alkalma tapasztalni, hogy midőn a protestáns ember ő előtte, nem hivatalosan, hanem céak tanácskérőleg bejelentette a katholikus hitre való áttérési szándokát, neki sikerült az illető egyént felvilágosítani ugy, hogy ez elállott szándokától. O egyáltalában nem óhajta az áttérést gátoltatni, hanem igenis akar valami csekélyke korlátot: mert különben ugy tűnnék fel, mintha az egyénnek az egyház sem inge, sem gallérja. Török Pál superintendens ur, magáévá téve Filó ur nézeteit, nemcsak azért tartja szükségesnek a bejelentést, mert különben az egyén az egyházat ugy tekintené mintha ez sem inge, sem gallérja nem volna, hanem különösen azért, mivel azáltal sok zavarnak vétetnék eleje. Megtörténhetnék ugyanis, hogy pl. a reformált val : lásról a katholicismusra bejelentés nélkül áttért egyén, két, három évig is ott szerepelne még a hívek névjegy-