Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-15 / 50. szám

gának. Oh igen, ő azt fedezte föl, hogy a népet meg kell olvasni és írni tanítanunk. Hát állitotta-é valaki és valaha az ellenkezőt ? Nemcsak az „ö esze j árása" szerint kell annak igy lenni, hanem minden józan felfogású ember Ítélete szerint; s midőn én az Írásmagyarázatot ajánlom , egyáltalában nem volt eszemágában sem, hogy az olvasást és irási nem kell tanítani, s nem is állítottam, hogy kizárólag csak az írásmagyarázat rontja le a közönyösség chinai kőfalát, én csak annyit mondtam, hogy az által a vallásos közöny sokat vészit erejéből, csak azt állítottam, hogy, mivel a nép tagjai a legtöbb helyen az iskolából 12 éves korukban állnak ki, tudományuknak nagy részét a mezőn vagy az istállókban hagyják, — az írásmagyarázatnak legyen célja s feladata az értelmet képezni. — Annak szükségét, hogy a népnek iskolába kell járnia, olvasni irni tudnia, azt hiszem, nem kell a müveit közönség előtt érvekkel mutogatni, s egy részről ez az oka, hogy én azt hallgatással mellőztem, mert föltettem mindenkiről, ki cikkemet olvassa, hogy eme kérdéssel tisztában van. Az aztán, hogy a gyakorlatban az iskoláztatás minő lábon áll, hogy azon mi javitni való volna, micsoda intézkedések tétessenek annak előmozdítására csak közvetett összefüggésben van az általam vitatott tárgygyal. tón t. i. azt állítottam, hogy az egyházias élet köteléke kezd bomladozni, nem vádoltam népünket vallástalansággal; s a kettő közt nagy különbséget találok ; egyik kihágás, másik bün. A irás és olvasás, — különösen, ha mint N. S. barátom javasolja legalább négy évig jár a gyermek iskolába, — még nem tesz valakit sem egyháziassá, sem vallásossá. Több kívántatik arra az írásnál és olvasásnál. Egyik hatályos eszköz gyanánt tekintem én az írásmagyarázatot, a lelkészek buzgóságát, s példaadását, s a nép érzelmének hasznos könyvek általi fejlesztését. Igaz, hogy népünk tudatlan, de még sem oly ijjesztő módon, mint azt N. S. ur elébünk tárja, még sem oly rémületes módon, hogy az irásmagyarázatból ne tanulna, s vágy ne kelne szivében a tökélyesedés iránt. A magyar protestáns köznép még hála Istennek Helvéciát, Hollandot, s talán Poroszországot kivéve kiállja versenyt a többi országokkal. Igaz, hogy nehéz gátak emelkedtek a népmivelődés elébe a legközelebbi évtizedek alatt, melyeket el lehet mozdítani anélkül, hogy N. S. ur uj elméletét teljesen elfogadnók. Azt állítja „hogy nem lehet tanítani azokat, kik iskolába nem járnak." Hiszen épen ezt akarom én elérni az írásmagyarázat, a gyakorlati írásmagyarázat által, s ne vélje hogy csak néhány öreg asszony szundikál, ha a ker. anyaszentegyház történetét rajzolja népe előtt eleven szinekkel. Bizony lehet azokat tanítani, értelmöket fejleszteni, s az egyháziatlanságot ezen eszköz által is irtogatni. Nem lehetett visszafojtanom a mosolyt, midőn átolvasva N. S. ur által az államra erőszakolt kötelezettségeket, méltó fájdalommal igy sóhajt föl „az állam nincs jelenleg oly helyzetben, hogy az iskolákat kellő njérvben segélje," ennél fogva nem tud mást ajánlani, mint azt, hogy magunk segítsünk magunkon! Miért töltötte meg hát a hasábot utópialis eszmékkel, eldorádói gondolatokkal, ha maga belátja azok kivihetlenségét. Miért kívánja az államtól, hogy az fizesse meg a tandijt, ruházza az árvagyermekeket, nyomasson árvakönyveket; ha maga beismeri, hogy ezt az állam még soká nem teheti. Hiszen szerinte sem halogatható az ügy. NőttÖn nő az egyháziasság iránti közöny rohanó folyama. Egyik védgátnak ajánlottam én az irás magyarázatot, mit rögtön lehet alkalmazni, másik, tagadhatlanul, a jó iskoláztatás, mit föltételeztem, de most, hogy N. S. barátom szerint az oly „boldog emberek" sorába ne tartozzam, ki kell fejtenem, hegy mit tartok én most mindjárt kivihetőnek, a népnevelés szent célját előmozdító, gyorsan előmozdítható eszköznek, s mennyiben lehet az államsegélyt önkormányzatunk csorbítása nélkül igénybe venné. 1. In corpore sano mens sana. Legelső kellék, hogy azon hely, hol a gyermekek tanulás végett összegyülekeznek, a test egészségét ne kockáztassa. — Iskolaépületeink legyenek alkalmas karban. — Volt szerencsém széles Magyarországon több helyt látogatni meg a népiskolákat, s fájdalmasan győződtem meg az iskolai épületek egészségtelen voltáról. Földes padlatu, szük, sötét szobákba van beretesztelve 100—120 gyermek, s itt kénytelenek eltölteni a nap nagyobb részét veszélyeztetésével drága egészségöknek. — Az tehát a legelső teendő, bogy a tantermek olyanokká idomíttassanak, miszerint azokban meglegyen a rend, a csin, a célszerűség. S megteheti e ezt minden egyház ? Az én hitem szerint igen is. — Egy négyszög ölllel bővíteni a tantermet, azt kipadoltatni, egy ablak helyett kettőt vágatni, nem meríti ki az egyház pénztárát; sőt még ha erőfeszítésbe kerülne is ennek kivitele : itt szükeblüsködni gyermekeink iránti kegyetlenség! Most midőn a népnevelési egyletek alakulni kezdenek, nem lehet, hogy legelsőbben is ezt ne ajánlják a nevelésügy barátainak komoly figyelmökbe. S ha netán volna mégis oly egyház, mely a javítást megtenni vonakodnék, ez az esperesi hivatal utján intendő meg, s vonakodás esetében világi hatóság által szorítható kötelezettségének teljesitésére; s ha netán találkoznék oly egyház is, mely a javítást megtenni anyagi, korlátolt helyzete miatt nem volna képes: itt lehetne s kellene már az államsegélyre szorítkozni, ami bizony nem esnek nagy terhére az államnak, mert 100 egyház közül alig kellene tizet segélyeznie. Ha az évek termései nem ütnek szerencsétlenül ki, s az egyház pénztára helyesen kezeltetik: annyit, mennyi az iskolai épületek jó karban tartására szükséges, minden egyház takaríthat meg magának. 2. Ha már jó tanteremről van gondoskodva, szükség hogy az iskolában jó tanitó legyen, s nem az volt e eddigelé népnevelésünk hátránya, hogy az elemi iskolák tanitói közül igen sokan nem birtak kellő képzettséggel, s kezelésök alatt egész nemzedékek törpültek el szellemílegv Alig van mivelt ország, hol a néptanítók tanitói