Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-08 / 49. szám

segédkezés nélkül nem tehetnek szert alkalmas tanítóra. Hallottam említtetni, hogy ezen milliók is szabad verseny által láttassanak el tanítókkal. Egyes jótékony, adakozó emberek versenyeznek majd egymással, áldozatot hozva az emberiség ügyének. Nem kétlem, hogy találkozik sok jólelkű egyén, ki idejét dicséretesen iskolák építésére s fentartására fordítja, s ha ugy tetszik még azt is megengedem, hogy ezen tiszteletre méltó személyek közül néhányat a jótékonysági verseny ösztönöz minél több jó előteremtésére. De mind erre nem fektethetünk oly nagy súlyt. Ne higyjék, hogy ezen verseny egy volna azzal, mely a jólét utáni vágyból, s a megbukástóli félelemből ered. Nagy különbség van az emberbarát nemes vetélye, s a fűszeres versenye között. Mert a fűszeres jól tudja, hogy ha boltja keresett, még hintón is járhat, kéjlakot szerezhet; ha pedig árucikkjei roszabbak a többi kereskedők cikkjeinél rövid idő alatt csőd alá kerül, nője, gyermekei a dologházban találnak menekvést; ezen tudat ösztönzi őt oly eljárásra, minőt szegényei között még a legtisztább lelkű emberbarát sem utánozhat. Céltalan erőlködés lenne, törvényt alkotni azon alapelvből kiindulva, hogy az ember felebarátjáról épen ugy tartozik gondoskodni, mint önmagáról. Uraim! hacsak nagyon nem csalódom, ezen érvek melyek azt erősitik, hogy a kormánynak nem szabad elhanyagolnia a honvédelmet, egyszersmind azt is támogatják, hogy a népet nem szabad megfosztania a neveléstől sem. Hurae (hires angol bölcsész) e tárgyban bámulatos itélő tehettséggel s tisztán állitotta föl az alapelveket. Hume Dávidra célzok, nem pedig a mintrosi képviselőre, habár tudom hogy ezen ur is osztja dicső névrokonának tanát. Hume Dávid, uraim! helyesen jegyzé meg, hogy a művészet s ipar legtöbb nemei annyi előnyt és gyönyört nyújtanak az egyeseknek, hogy a kormány bízvást reájok hagyhatja azok fejlesztését. De hozzá teszi hogy vannak oly hivatások, melyek habár nagyon hasznosak, sőt nélkülőzhetlenek a társadalomban; az egyének közvetlen gyönyörűségét, s nyereményét nem mozdítják elő. Ilyen p. o. a katonai állás. — Itt már Hume szerint a kormány tartozik föllépni. Magára kell vállalnia az ily állások intézését, s ösztönöznie kell az ilyen pályát választott egyének tevékenységét szellemi s anyagi jutalmak kitűzése által. Most már nézetem szerint azon elvből kifolyólag, melynélfogva a kormány tartozik felügyelni katonái fölött, s azokat, ha megérdemlik, kitüntetni; tartozik felügyelni, s jutalom által ösztönözni a tanítókat is. A néptanítókat értem. Hogy a tanitói pálya hasznos, hogy az szükséges, remélem, senki sem vonja kétségbe. De másfelől az is világos, hogy szolgálatjokat nem jutalmazzuk méltányosan, ha jutalmazásuk azokra bizatik, kiket tanitanak, vagy pedig egyedül az önkénytes adományozásra. Lássunk tényeket. Sokan az állítják, hogy az iskolák ugy szaporodnak s virágoznak, ha a kormány tartózkodik minden beavatkozástól. — Hiszen régideje fölhagyott már azzal. Evek óta e tekintetben minden az egyéni működés befolyása alatt álott. Ha igaz lenne, hogy a nevelés, mint az ipar, ott tenyész legdusabban, hol a kormány vagy polgárhatóság abba nem vegyül, ez esetben az angol köznépnek kellene a föld legmíveltebb népének lennie, iskoláink példányiskolák volnának. Mindenkinek lenne válogatott kis könytára, kitünö térképe, természettani készletek csinos gyűjteménye. Az olvasni irni nem tudóra ujjal mutatnának, mintOBrian óriásra vagy a lengyel grófra. Néptanítóink a tanításban épen oly kitűnőek volnának, mint közelismerés szerint vésnökeink, takácsaink, mérnökeink, képészeink illető pályájokon. Mint egy külön osztályt tiszteletben tartanók, s jövedelmök olyan lenne, hogy a megürült helyekre, könnyen lehetne találni feddhetlen jellemű s kitűnő képességű egyéneket. S ezt igazolja-é a tapasztalat? Nézzük meg csak a bírói ítéleteket, a törvényszéki végzéseket, a hivatalos és magán értesitvényeket. Mind egy és ugyanazon komor és nemtelen történetet beszélnek el. Nézzük meg a börtönŐrök előterjesztéseit, A hertTordi fegyházban 700 fogoly felerésze egyáltalában nem tudott olvasni, s csak is nyolc jó iró és olvasó találkozott közülök. A maidstoni fegyházba zárt 8000 rab közül csak 50 jó irót s olvasót lehetett kiszemelni. Ezen arány a colbath-téri börtönben meg leebb csökkent. — A foglyok névsoráról fordítsunk a házassági anyakönyvekre. — Az 1844-ik évben százharmincezer pár lépett házasságra. Több mint 40,000 vőlegény, 30,000 menyasszony nem tudta alájegyezni kéz -írását, s csak keresztvonását húzta. — A férfiaknak körülbelül egy 3 da a nőknek pedig felerésze, kik az élet virágzó szakában élnek, kik az angol nép következő nemzedékének szüleivé leendők, s arra hivatvák, hogy a serdülő ifjúság elméjét képezzék, nem tudják leirni saját nevöket; elmondhatjuk, hogy a kik nem tudják leirni nevöket, a legvastagabb tudatlanságban sinlenek ; s még akkor sem bírnának kellő képzettséggel, ha irni olvasni tudnának. Egy tizede azoknak, kik nevöket le tudják irni, neveltetésökre nyomorult falusi iskolában tettek szert. Nagyon jól tudják, minő iskolák azok. Sárral tapasztott, sötét, bűzös szoba; egyik szegletben összevissza hányva mindenféle limlom, másikban egy tyúkültető; egyetlen taneszköz egy rongyos számtan, egy tört tábla; a tanitók más pálya salakjai, elcsapott inasok, kipusztult házalók, oly egyének, kik meg nem tudnak fejteni egy egyszerű hármas szabályt; nem tudják, ha vájjon földűnk gömb vagy kupalaku-e ? nem tudják, Jeruzsálem Ázsiában vagy Amerikában fekszik-e ? S ily emberekre, kikre még pincénk kulcsát sem biznók, bízzuk mi a serdülő nemzedék értelmét, s azzal együtt nemzetünk szabadságát, boldogságát, s dicsőségét! Igazoljam e az eddig mondottak valódiságát ? Onnan merítem azt, mit senkisem tekinthet kivétel gyanánt. Azt hiszem mindenki tudja, hogy a congregational unión (a független egyházi közgyűlés) nagy fontosságú a conformisták közt, s mily jelentékeny részt vett Baines Ede ur a nemzeti népnevelés elleni vitában. Az egyházi közgyűlés bizottsága a nevelés ügyében épen a mult évben