Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-11-24 / 47. szám
A tractus meghatározná, hogy pl. Ágyán szükséges volna a rectori fizetést 175 írttal emelni s egy tantermet építtetni, melyben a pap tanitsa a fiuk két felső osztályát. Mindennek teljesitésére, az eddigi egyházi adón felül kivánittatik, egyszer mindenkorra s évenkint summa summarum X forint. Ezen összegből a földet nem biró egyháztagra esik r forint az J /8 telkesre z frt; az J /4 telkesre y frt; s az egész telkesre v frt. Szóval, a tractus elkészítené az egyházi adó kulcsát, a superintendentia megerősítené azt, az egyes egyházak jegyzői kivetnék aszerint az adót, az egyházférfiak beszednének abból annyit, amennyit szép szóra be tudnának szedni... a többit beszedné a törvényhozó hatalom, vagy ha ugy tetszik nevezni, az állam. Igy az egyes egyházak autonomiája sértetlen maradna ; az állam is elérné célját, mert a nép tanult lenne. Ha lennének, a minthogy vannak is egyes egyházak, melyek egy jó paptanitót sem képesek jól fizetni, ezeket segítené az állam a superintendentia utján. Igénybe kellene venni az állam olynemü segélységét, mely a szegény gyermekek ruháztatására, tandíjfizetesre s a tantermek felszerelésére tartozik, ott a hol arra mulhatlanul szükség lenne. Ime ezek azon szelid és nemes eszközök, melyeket az egyházias élet szelid és nemes fejlesztésére, egyénileg szükségesnek tartok. Bizony nem nagyon szelídek ezek,ha a kényszeriskoláztatás s az egyházi adó emlését tekintjük. De mit ajánljak most? 5 hónap óta mindég arról prédikálok s azt akarom hallgatóimmal elhitetni, hogy szükséges a gyermekeket taníttatni. De nem hiszik azok sem, kik mindig a templomban vannak: hát azok mikép hinnék, kik soha sem járnak templomba! Próbáltam híveim közöl egyeseket is kapacitálni. Ugy látszik örömest hallgatják a szivreható szép beszédet... de ha haza mennek, igy gondolkoznak: én se jártam iskolába, én se tudok írni, olvasni mégis boldogulok: boldoguljon a fiam is — nekem most kell lovat őrizni, vagy lovat hajtani. De meg, uraim! ismerni kell a magyar ember természetét. Hiába beszélünk annak a tudomány hasznáról, ha ő tudatlan; — mint hiába akarunk vele olyan növényt termesztetni s olyan állatot tenyésztetni, amilyet még nem termesztett, vagy nem tenyésztett. A magyar ember érzőeszközei által szeret s kiván meggyőződni minden dolognak hasznosságáról. Mimódon győződhetik már meg a tudomány hasznáról az apa, ki maga tudatlan '? Ha azt akarjuk, hogy minden gyermek iskolázott legyen, pedig ezt akarnunk kell, de ha csak szép szóval akarjuk az iskolákat tanulókkal megtölteni: akkor elébb a tanulatlan apákat és anyákat kell iskolába járatni, hogy győződjenek meg a tudomány hasznosságáról. Ez pedig lehetetlen. Kényszeríteni kell tehát a szüléket gyermekeik iskoláztatására. Tudom én azt, hogy az embert, akarata ellen, boldoggá sem szabad tenni. De az iskoláztatással nem az embert, az apát és az anyát, hanem a gyermeket akarjuk boldogítani, a gyermeket, ki még nem tudja sem a maga javát, sem azt, ami ránézve rosz. Ami pedig az egyházi adó felemelését illeti: erre nézve csak azt jegyzem meg, hogy a mostani egyházi adó nem elegendő a tanügy emelésére. Ezt pedig okvetlen emelnünk kell. Ha a tanügyet emelnünk kell: emelnünk kell az eszközt is, melylyel az emelhető. Nem lehet, hogy az egyes egyházak — kevés kivétellel — megelégedjenek azzal, amit eddig tettek, s a mit most tesznek arra nézve, hogy a nép tanult és értelmes legyen. Ha megelégesznek: akkor ne panaszkodjanak a vallásos közönyösség ellen. Ok magok a hibások, mert ök a nép tanitói. A vallásos közönyösségnek pedig a tudomány-hiány az egyedüli, vagy legalább legfőbb oka. A tudatlan nép nem állit imaházat saját tűzhelyén s nem érti meg az Írásmagyarázatot soha. Visszatérve az irásmagyarázatra: megragadta figyelmemet K. T. K. barátom ezen méltó sóhaja : hányan tudnak papjaink közül angolul! ? Fájdalom! én se tudok. Hát ennek ki az oka? Szerintem azon tanrendszer, mely a zsidó nyelv helyett nem az angolt taníttatja két éven keresztül. Elismerem én azt, hogy jó volna zsidóul is tudni s az ó-testamentomot az eredeti nyelven olvasni. De azt is elismerem, és hittel merem állitani, hogy 100 pap közül csak egy teszi, csak egy teheti ezt. Minek hét olyan tantárgygyal terhelni a papjelölteket, melynek azok soha semmi hasznát sem veszik ? Vagy miért nem ugy és annyi ideig tanítják a zsidó nyelvet, ahogy és amennyi idő alatt meg lehet és meg kell azt tanulni ? Ha rajtam állana: nem állítanék uj tanszéket Debrecenben a zsidó exegesis tanára számára, hanem a zsidónyelv helyett taníttatnám az angolt s a fölállítandó tanszékbe ültetnék egy tanitóképezdei tanárt De ez is, mint a többi, amiről most irtam, csak az én nézetem. Az én eszem járása szerint lennének ezek igy jól. Aki jobban tud: mondjon jobbat. En, belátva egyfelől, hogy az állam nincs jelenleg oly helyzetben s még soká nem lesz oly helyzetben, hogy az iskolákat, vagy helyesebben a protestáns egyházakat kellő mérvben segélje; — belátva másfelől azt, hogy a római katholika egyház gazdag jövedelméből most épen nem s talán sohasem jut ami egyházi szükségeink fedezésére: nem tudok mást ajánlani, mint azt, hogy magunk segítsünk magunkon. A nép áldozzék a maga legszentebb s leghasznosabb ügyéért, mi papok pedig ne sajnáljunk egy kis fáradságot, ne sokaljunk naponkint 3—4 órán iskolában tanítani, az ügy nem halogatható. Nőttön nő az egyházias élet iránti közönyösség rohanó folyama. Vigyázzunk azért s ne csak imádkozzunk, hanem cselekedjünk is, mert ha e folyam elborítja a vallásos élet mezejét: ami kévéinket viszi el leghamarabb s ami hajiékink alapját mossa el legelőször. Ágya, october 8 1867. Nagy Sándor, s. k. ref. lelkipásztor.
