Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-03 / 5. szám

látszik, hivatást érez magában nagyszerű, népboldogító tervek keresztülvitelére, mért nem kisérti meg e téren erejét, legalább csak az eszme iránti rokonszenv ébresztése által is, a dicsőség templomának ajtaja nincs bezárva senki előtt, nagy, dicső példák sem hiányzanak, a belmissio isteni ereje ön által is csudákat mívelhetne; de mi sem vagyunk aztán annak okai, ha ön ennél olcsóbb dicsőséget keres, ha megelégszik a vádoskodás s gunyiratok dicstelen koszorújával, ha nem építeni, hanem minden áron csak is hatni akar, s hogy azt magának biztosithassa tettetett alázatossággal tudatlanságot negélyez, bár annak elismerése öntől nagyon távol esik; a honnan nem is késik — félre lebbentve legalább egy percre az annyira negélyezett szűz szemérem hamis fátyolát — megsúgni alattomban ,,mindamellett, hogy tudatlanok a gymnasiális tanárok, van mégis annyi tudományuk, mennyivel jó falusi jpapok lehetnének; mi ez ismét egyéb mint a papok ellen intézeti gúnyos éle, melylyel egyébiránt nem mondott semmi különöst, mivel kétséget nem szenved, hogy a theologus diákot, ha a theologicumokra el nem készül a kápláni vizsgán nem könnyen bocsátják át. Ezek szerint tehát, mint a contextusból kivehető, N. S. úr szerint csupán a praeparandiákhói jövőre kikerülendő tanitók lehetnek tudósok : szándékosan nem akarom önt eddig a tudós nevezettel űzött gúnyos tréfa azonnali felfogása s átértése által édes ábrándjában háborgatni, ne hogy azonban azt higye, hogy sikerült velünk szembekötösdit játszani, s hogy a kancsal szem nézirányál nein birtuk felfogni s kitalálni, már csak bevallom, hogy első tekintetre is beláttuk önnek e részbeni gúnyos célzatát, mely által ön a lelkészeknek régebben divatozott egyik cimét akarta parodiázni: legyen meggyőződve, hogy a papok a tudós cimet egyáltalában nem negélyezik s nem követelik, mert van annyi belátásuk, miszerint meg tudják Ítélni, hogy a tudós cim kiérdemléséhez a tudományok több ágaiban nagy jártasság kívántatik, mi csak is néhány kiváló nagy talentumoknak adatott, s e cimet nem is ök magok, hanem a világ ragasztotta hivatalukhoz, s az diplomájukban sem fordul elö, mely ezen cimnek egyébiránt, ha és a mennyiben árnya van, s lehet, az önre magára is mint tiszteletes tudós férfiura visszaesik. Visszatérve már most a dolog érdemére, én teljesen igazai adok önnek, hogy jövőre a praeparandiákból képzettebb tanitók fognak kikerülni, mint a minő képzettséggel az eddigiek dicsekedhettek, de azon körülményt még sem lehet számításunkból kifelednünk, hogy miután a szegényebb sorsú egyházak, milyenek pedig egyházaink legtöbbjei, jelen viszonyok között tanítóik fizetését vagy épen nem, vagy csak is kevéssel emelhetik, miután e szerint a praeparandiákban képzendő tanítóknak, az ígéret ama földe, a boldog kanahán csak is a távol homályos ködében mutatja körrajzát, innen önkényt következik, hogy kiválóbb tehetségű, jobb készültségü, annál fogva jobb sorsra érdemes tanulók, nem szívesen vállalkoznak e pályára, s marad fájdalom a tanítókat képző intézet nagy részben mint a tapasztalás igazolja — refugium peccatorum. Itt már véget kellene érni ezen unalomig vitatott elmélkedés taglalatának, de hogy egymást megértsük, el kell még mondani némely dolgokat, melyek szinte az ügy érdemére tartoznak: Azon szenvedélyes gyűlöletnek — melylyel N. S. úr a papok ellen kikel — alapja, mint a figyelmes olvasó felfoghatta a) a fizetésbeli külömbség, b) a presbyteri rendszer, mely a tanítókat az egyházkormányzati jogkörén kivül állítja, c) a felügyeleti jog, melyet egyházi törvények adtak a lelkészeknek. a) Az elmélkedésnek nem főtárgya ugyan a fizetésbeli külömbség feletti debattirozás, ezt N. S. úr közelebb az 0—y úrrali szóváltásában bőven megvitatta, de miután ebbeli fájdalmát mellékesen itt is megérinti, leheletlen hogy e tárgyat hallgatással mellőzzem. A fizetési külömbségre nézve eligazít bennünket a következő. A16-ik század elején,midőn a reformatio szövétneke hazánk földén elöször lobbot vetett, papok voltak azok, kik a szellem fegyverével harcolván, tért foglaltak, egyházakat alapítottak, s hogy birtokukat megtarthassák, virágzó állapotra jutathassák, nem csak, hanem birtokuk kerítését kijebb és kijebb terjeszthessék, e cél elérésére felvették segítségül, vagyis szolgálatukba fogadták az iskolai nevelést, a honnan az egyháztörténelem tanúbizonysága szerint első gondjuk volt ott hol tért foglalhattak, az iskolák rendezése: a küzdelem, melylyel ök az egyházakat megalapíthatták, személyük iránt tiszteletet, hivatali állásuk iránt közbecsülést keltett, melyekből folyólag híveik nekik, mint első s fötényezöknek, fáradalmaikért jobb fizetést láttak szükségesnek biztosítani, mint a segédül hivott második tényezőknek, az iskolai nevelés vezetőinek: igy állott elő a lelkészek s tanitók fizetése közti külömbség: s már' most kérdem, hol van ebben eddig a jogtalanság, ha ez jogtalanság, akkor szinte annak kellene bélyegeznünk honalapító őseink első nemzeti gyűlésének azon végzését is, mely szerint az elfoglalt térből többet juttattak a honfoglalóknak, mint a fegyverhordozóknak, de miként a régibb fizetési okmányok tanúsítják, részint azért, mivel népünk saját zsebére volt utalva, részint azért, hogy az idők, jobbra fordultával ne talán felébredhető hierarchiai szellemnek — mire az uralkodó egyházban a példák már ekkor nem hiányzottak —jó eleve szárnya szegessék, népünk a vele született practicus észjárásánál fogva a kényelem teljes mellőzésével, csak is a mindennapi szükségletek fedezésére szorította' lelkészének fizetését, s oda van szorítva mind e mai napig is; tagadhatlan azonban miként némely tehetösb egyházak szerencsésebb anyagi helyzetüknél fogva lelkészeiknek jobb jövedelmet biztosíthattak, mint a szegényebbek, de feleslegest én nem látok sehol. Körülbelül három osztályba lehet sorozni egyházainkat fizetés tekintetében, jobb, tűrhető, szegény; az ezek közti arány fájdalom ugy áll mint az 1 — 2 — s 4 közt: e külömbség észlelhető már a tanitók fizetései között is, még pedig nemcsak egymáshoz, hanem részben a lelkészek fizetéseihez is viszonyítva; de példa világosítja a dolgot: a n.-szalontai e.megyében N. S. urat is ide értve van 20 tanitó, kiknek a tagosítások által, s másként módosult fizetéseik, részben jobbak, részben felérnek ezen e.megyebeli 20 lelkészi fizetésekkel, a tagosítás pedig országos intézkedés levén, ez arány-