Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-03 / 5. szám

tag- teltétel alatt teszi le fogadalmát, „ha a tárrf sulat azt tőle elfogadni s megtartani akarja." 0 maga önmagát feltétlenül kötelezi a fogadalom megtartására, de a társulatnak fenmarad a joga őt kebeléből kitaszitani. A kitaszitás ténye által pedig azon pillanatban megszűnt a fogadalom megtartására tett minden kötelezettsége. Az eskü e kétértelműségével jegyzi meg Wolf, számtalan visszaéléseket követhet el a társulat. A fogadalom a generális tetszése szerint kötelez vagy nem. A szegénység fogadalmában p. o. voltaképen egyszerűen csak azt igéri az újonc, hogy azt megtartandja akkor, ha a generális vagy megbízottja jónak látandja őt a coadjutorok vagy professek osztályába felvenni; mert azon ideig az évenkint megújított szegénységi fogadalom dacára is, mint bevett (aprobatus) tanítvány vagyonát élvezheti*). E vagyonélvezés azonban csak a rend javára és a főnökök akarata szerint történhetik. Az újonc valamint az aprobalt növendék még képes és jogosított örökölni, de nem maga számára, hanem a társulat veszi át örökségét. — Természetesen gondjuk volt rá, hogy a kire valamely szép örökség nézett, az azonnal abba az osztályba állittassék a hol azt elfogadni, jogosított. — A mig a fogadalmat letett újonc állása fölött a társulat határozott, azt indefíerensnek nevezik. A vizsgálati idő elteltével és a fogadalmak letétele után az újonc az aprobált tanítványok osztályába lép. Itt a collegiumokban vagy még tanulnia vagy már tanítania kell. Ekkor még maga sem tudja mi lesz belőle. A generális egész életében ez osztályban hagyhatja, vagy mint világi coadjutort a legalsó foglalkozásra utasíthatja, vagy pedig a papi coadjutorok és négy fogadalmu professek közé emelheti. Mindez engedelmes voltától és szorgalmától függ. (Folytatjuk.) nere volet." Quamvis eaim illi, quod in ipsis est, se obiigent in perpetuum, liberum tamen erit societati eos dimittere. Quod si acederet tunc illi liberi ab omni notorum obligatione manent. *) Institut. soc. Jes. vol. I. p. 384. ISKOLAÜGY. Válasz gynin. tanár Nagy Sándor lír elmélkedésére. (Folytatás.) N. S. úr szerint a tanitók hatodik szuronya az esperest. Itt már kíméletesebben bánik el vele mint az elöljáróbeszédben, s még mint magát kifejezi „mély alázattal is hajlik meg e függés gyönyörű igája elöttu

de azért mégis csak elmondja, „hogy ha nem az iskolát megy látogatni, hanem velők a tanitás ügyében conversálni, akkor tárt karokkal, ha rigorosum vagy examen idején, fiúi szeretettel fogadja, ha egyébkor, a törvények parancsának engedelmeskedik.'-'' Nem venne fáradságot N. S. úr magának megmagyarázni, miként volna lehetséges az esperestnek, lelkészi, esperesti s egyházkerületi hármas hivatala természetéből folyó kötelessége teljesítésének idejét ugy osztani be, hogy 42 egyház iskoláiba az ön által kiszabott időben jelenhessen meg ? mert hiszen, ha önnek joga van tőle ilyesmit kívánni, e jogot a többi tanítóktól sem akarhatja elvitatni ? De a dolog érdemét illetőleg, melyik Canonban, melyik e.megyén vagy e.kerületi statutumban van megszabva, hogy a tanitók egy féléven keresztül pertractált tantárgyakból tartoznak esperesti látogatás alkalmával tanítványaikkal közvizsgát tétetni? higye el N. S. úr, esperesti látogatás előtt egy-pár héttel tanított tantárgyakbóli értelmes feleletekkel is szívesen megelégszik, de egyszersmind tudomást is bir szerezni ugy a tanitó képességéről, mint a tanítvány szorgalmáról, miből önkényt következik, hogy nem az esperestek tették a látogatás alkalmávali vizsgát rendes examenekké, hanem magok a tanitók, kiknek érdekükben állott természetesen buzgalmok s tehetségeikről minél jobb véleményt jegyeztetni be az esperesttel a látogatási jegyzőkönyvbe; én ismervén N. S. úr tanítási képességét s szorgalmát, elhiszem, hogy esperesti látogatás nélkül is ugyanazon eredményt birja felmutatni, de miután egyesek kedveért bajos kivételt tenni, a mennyiben e kivétel a status in statu-féle elvnek vetné meg alapját, miután köztapasztalás szerint a látogatás alkalma sok tanítóra nézve buzdító ösztönül szolgál, stb. stb. mindaddig mig az egyetemes zsinat e részben másként nem intézkedik, maradni kell a dolognak in statu quo. De miért az a sok körülírás, kitérő beszéd? mért nem mondja meg N. S. úr magyarul, hogy mit akar, hiszen ugy sincs az ön kérésének s indítványának e tekintetben más célja, mint az, hogy ha az esperest, az ön által megjelölt feltétel mellett teljesíti a látogatást, jó ha jő, — ha nem, hát otthon is maradhat. Miként a jó szónok, — hogy az általa felállított tételek igazsága felöl hallgatóit annál inkább meggyőzze — beszéde legerősebb érveit a rhetorica szabályai szerint utoljára hagyja, ugy N. S. úr mint legélesebb szuronyt a dékánságot végül említi fel elmélkedésében, de ugy tetszik, mintha e szurony is csak azért volna oly éles, mivel a dékánok egyike e.megyénkben szintén pap; a honnan a dékán név említésénél fel is jajdul szent borzalommal mondván „én uram és