Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-10-13 / 41. szám

ségére, a királyra; Ivánka Imre a lelkes Győrre ; ft. Kar­say a Gusztáv-Adolf-egyletre, egy kath. valaki a protes­tánsokra, mint minden időben az alkotmány híveire, Eőry Sándor Ivánka Imrére, a közügyekben mindenütt otthonosra; a helybeli ref. lelkész a gyámintézet terjedé­sére és a napok végeiglen fennállására; Szabó (régi vig­játék-iró) az ágostai és helvét hitv. evang között kötendő corcordatumra kitűnő humorral, s ki tudná sorát, ki tudná végét a sok jó kívánatnak,melyek hazánk legnagyobb szám­üzöttét és a körünkben mulatott Ihász Dánielt illeték. Es ha valakinak ugy Perlaki Dániel győri felügyelő ur számára tartogatok a legharsányabb éljent, ki szerető gondjaira méltatta tőle kedves visszaemlékezéssel távo­zott vendégeit. Láng Adolf TÁRCA. » A nagyváradi ref. négy osztályú gymnasium 3-ik és 4-ik osztálya vezetésére kitűzve volt pályázat ered­ménye az lett, hogy sept. 29-én B a c o n i Ádám, székely­udvarhelyi volt lelkészt választották meg tanárul. Boldogult Szilássy György helyébe a kecskeméti ref. egyházmegye segédgondnokául szavazattöbbséggel tek. Antos János, abonyi birtokos ur lett választva. Lapom 29 ik száma hibásan lett expediálva, ugy hogy némely t. előfizető a mellékletet felesen kapta, és ennélfogva a később jelenkezőknek e számot hiánosan kellene küldenem, vagy a mellékletet újból nyomatnom. Fölkérem tehát aZ illetőket, méltóztassanak a felesleges darabot szerkesztőségünköz visszaküldeni. Szerk. MT JELENTÉS a „PROT. KÉPES-NAPTÁR" ÜGYÉBEN A ,,Prot. képes naptár" XIV. évi folyama az 1868-ik évre megjelent. Közel másfélévtizedi működésem, a fencimzett naptár szerkeztése körül, mindinkább megszilárdítja bennem ama meg­győződést, hogy e téren tett fáradozásaimból protestáns népünkre nem csekély szellemi haszon há­romlik. Mert egyrészről a protestantismus jelenéből és múltjából vett egyes vonások megismerése, s a most élö és a közelmúltban elhunyt jeleseink rövid de jellemző életrajzának olvasása, legalább az én hitem szerint, minden igaz protestáns kebelében emeli a lelki büszkeséget és önérzetet oly egy­házhoz tartozhatni, melynek kivivása és fentartása annyi küzdelembe, annyi vértanúba került, emeli a bizalmat a protestantismus örök fenmaradása iránt: másrészről naptárunkat én egyik szerény esz­közül tekintem, mely arra szolgál, hogy népünk lelkében az olvasás-vágyat meggyökereztesse. E tekintetben már eddig-elő is örvendetes lendületet tapasztaltam. Naptárunk olvasóinak száma évrol­évre szaporodik, ngy-hogy a XIII. évfolyam az ország minden részén oly pártolásra talált, hogy a nyomatott példányok folyó év elejéig mint elkelvén, a későbbi megrendeléseknek legjobb szándékunk mellett sem voltunk képesek megfelelni. A kiadást ismét a régi jó kezekben, II e c k e n a s t Gr u s z­táv urnái hagytam. 0 gondoskodott a külcsinról, én pedig ugy állítottam össze a béltartalmat,hogy az ne csak tanulságos, hanem mulattató is legyen. Az 1868-ik évi „Prot. képes-naptár'1 a szokott naptári részen kivül következő cikkekből áll : 1) Képek a magyarországi protestáns egyház történetéből. 2) Zsiga bátya, költemény, Ré­thy Lajostól. 3) Dózsa Elek, életrajz (képpel.). 4) Könyvészeti kalauz. 5) Nőmnek, költemény, Tompa Mihálytól. 6) Főt. Karsay Sándor dunántúli ág. ev. superintendens életrajza (képpel.). 7)Trencsény, Zsibó, Koronczó, költemény, Thaly Kálmántql. 8) Bresciai Arnold. 9) Főt. Kun Bertalan tiszánin­neni helv. hitv. egyházkerület püspökének életrajza (képpel.). 10) A dicső nap, költemény, Lévay Józseftől. 11) Egy Isten lelke szerint való férfiú, elbeszélés, Boross Mihálytól. 12) Temetőben, köl­temény, Sántha Károlytól. 13) Vandrák András, életrajz, (képpel.). 14) Emlékkövek. 15) Hogy épí­tett templomot Tegzi bátyám, genre kép. 16) Nevelésügyi irányeszmék, Kanttól. 17) Egy pár adoma. 18) Protestáns egyházi és tanodai tiszti névtár. A külalak a tavalyihoz hasonló, ára egy példánynak, mint a mult évben, 50 kr. BALLAGI MÓR. TARTALOM: Válasz t. t. Dr. Ballagi Mór. ur „Szerény észrevételre." - Iskolaügy; Külföldi utazásomból. XXVI. —Belföld: Győr. — Választás Nagyvárad és Kecskemétről. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór.

Next

/
Thumbnails
Contents