Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-10-13 / 41. szám
gányokat megsemmisíti, Jeruzsálemet ezer éves földi birodalom székhelyévé teszi; mikoron aztán egy mennyei Jeruzsálem ereszkedik le a földre s az ujdonnan teremtett földi mennyországban sem halál (sem könyhullatás többé nem lészen? Vagy a negyedik evangyelium Krisztusa, ki az égben marad, hová szólítja övéit haláluk alkalmával, hogy ott vegyenek részt dicsőségében, a földön pedig csak lelke által működik, ama vigasztaló által, kit elküld, nem azért, hogy a pogányokat szétverje mint a fazekakat, vas vesszővel, hanem ellenkezőleg, hogy a zsidókat magas hitetlenségökben meggyőzze és megítélje, a pogányokat pedig összegyűjtse, mint az evangyelium reményteljes aratsz-földét ? ? kettő közül melyik az igazi keresztyénség, mely az észszel és a tudománynyal megegyezik, s melyet a jelenkor embere elhihet? Micsoda az a „bibliai keresztyénség'1 ? Az a Krisztus e, ki a negyedik evangelium szrint már a világ teremtése előtt mint egy határozott concret személy, mint egy al- és segédisten az égben élt, és onnan szállott alá, hogy testté legyen, azaz a természeti nemzés utján emberi testet vegyen fel, kinek természetes szüléi József és Mária? Vagy az a Krisztus, ki a földön kapja lételét, még pedig egy szüzleánynak a szentlélek által lett megárnjékoltatása következtében, a mint két evangelista állítja, még pedig egymással homlok egyenesen ellenkező elbeszélésben, melyeket csak az exegetikai rabulistika tud összeegyeztetni ? Ekképen füzhetnők továbbb végnélkül kérdéseinket kezünkben a bibliai iratokkal s fölkészülve az elfogulatlan nyomozás segédeszközeivel, hogy minden pontnál kimutassuk, hogy a ,,bibliai keresztyénség1 1 -nek mint valami egységes egésznek fogalma, melyből a mi j.Kirchenfreund^-unk kiindul, már előre hamis és valósithatlan. Azonban dr. Zeller Ede egynehány tételét mégis ide igtatjuk, s örömest használjuk fel az alkalmat, hogy azt a kitűnő könyvet (Vortrage und Abhandlungen geschichtlichen Inhalts. Von Ednard Zeller. Leipzig Fuens Verlag 1865), melyben azok meg vannak irra, olvasóinknek legmelegebben ajánljuk, mint theologusok és laikusoknak való legfontosabb vallási kérdések felől tájékozó olvasmányt. „„Közönségesen azon föltevésből indulnak ki, hogy az igazi keresztyénység, a keresztyén és az ujtestamentomi tudomány egyre megy ki, hogy a ki keresztyén akar lenni, annak okvetetlen el kell hinnie mindazt, a mi az uj-testamentomban áll, a ki ezt nem hiszi, vagy mást hisz, nem keresztyén. Ezen követelés és feltevés azonban csak addig lehetséges, mig azt hiszsziik, hogy az uj-testamentomi iratokban az isteni lélek szószerínt való nyilatkozatai vannak, s hogy az uj-testametomi tudomány valami mindenképen egybehangzó és ellenmondás nélküli egész. Ha kezdtük megérteni, hogy ezen iratok emberi müvek és történeti szülemények, akkor meggyőzödtünk felöle, hogy az uj-testamentomi tudományban mélységes különbözések, az apostoli egyházban éles ellentétek vannak, akkor megszűnik minden lehetőség, hogy az ujtestamentomi tant a keresztyén hitre nézve törvénynyé tegyük. Mert nemcsak egyféle tudomány van az uj testamentomban, hanem különböző taneszmék akadnak ott, melyek egymással többé kevésbé ellenkeznek, nemcsak egy keresztyénség van ott, hanem egész serege van az első keresztyéni fejlődési formáknak, melyek ott telepedtek meg. Nem lehet a synoptikai és a jánosi christologiát egyremásra elfogadni, Pálnak és Jakabnak elveit egyre-másra helyeselni, az apokalypsis és a negyedik evangyéliom álláspontját egyszerre elfogadni, nem lehet a pogány apostollal elhinni, hogy lehetetlen az emberre nézve keresztyén létére zsidónak maradni, és a zsidóapostolokkal egyszersmind az lenni. De nemcsak az ellenmondó uj-testamentomi eszmék összeegyeztetése lehetetlen, hanem egyenkint mindeniköjökről, olyan pontokról is, melyekre nézve uincs ellenkezés, csak az elfogultság képes eltitkolni, hogy a mi korunk azokat a magok eredeti értelmökben többé el nem fogadhatja, s hogy azok ezen értelméhez még a katholikus és protestáns orthodoxia sem ragaszkodik. A legrégibb és a mai keresztyénségnek a zsidó egy-istenhívés képezi természetesen közös alapját, de Kopernikus óta lehetséges-e még azt hinni, hogy az Istenség egy bizonyos helyen az égben lakik, a mint ezt a keresztyen egyház kezdet ota teljes tökéletesen hitte ? Pedig hát ezen képzettel együtt áll fenn vagy bukik el az a lehetőség, hogy Krisztus a maga testében az égbe emelkedett fel, s onnan ismét el fog jőni, és ettől függ a feltámadás lehetősége is ugy, amint ezt az uj-testamentom gondolja. A mi Jézust magát illeti, felőle az uj testamentomi iratokban különféle nézeteket találhatni , de amelyek mégis két főosztályba sorolhatók, amennyiben vagy embert vagy valami emberfeletti lényt látnak ő benne. De sem egyik sem másik védelemmel nem egyeznek össze a Krisztus felőli mai képzetek, még pedig az egyházi orthodoxiáéi ép oly kevéssé, mint a modern felvilágosultságéi. Az egyházi dogmatika Jézusban természetesen a háromság második személyét, kinek tökéletesen egyenállagunak kell lennie az atyával, egy merő emberrel, kinek teste és okos lelke van, egyesíti, holott magában a negyedik evangyéliomban a logos (Jézus) csak olyan értelemben neveztetik Istennek, a milyenben azt Philo is második Istennek azaz Alistennek nevezi; amellett határozottan kinyilvánittatik, hogy az Atya nagyobb mint ő, ömagától semmit sem tehet, s igy tov. A mi másfelöl az emberré léteit illeti, sem a negyedik evangyélista, sem senki azon irók közül, kik Jézusnak általában emberfelettiséget tulajdonítanak, nem gondol itt többet, mint hogy ő emberi testet öltött magárá; az, amit mi mindenekelőtt oda számitnánk a valódi emberi természethez, t. i. az emberi lélek, itt hiányzik. Ha pedig megfordítva a három első evangyéliomhoz csatlakozunk, itt természetesen, a Krisztus ugy jelenik meg, mint tökéletes ember, de arra nézve, hogy belőle az egyházi dogmatika istenembere váljék, épen a fődolog hiányzik, t. i. az emberrel kapcsolatban lépett Isten, míg egyszersmind az, ami itt Isten helyére lép, a természetfölötti erőkkel megáldatás, a prófétai lélekkel való csudálatos fölkészültség, a történeti Krisztustól, mert a jelen kor
