Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-10-13 / 41. szám

sasvállalat mellett felszólalva, oly ildomtalam szertelenségekkel szemben kell védekeznem. De épen mivel a dolog igy áll, s mivel „nehéz a kócból szép fonalat fonni," én az egyház magasabb érdekét tartván szem előtt, nem akarok megfeledkezni a tiszteletről, melylyel ellenfelem állásának tartozom, ezért ezúttal — nem felelek. Ezt annyival inkább tehetem, miután az egész cikkben, a gorombaságokat kivéve, semmi sincs, amire lapom 38—ik számában megfelelve nem volna. Hogy azonban ellenfelem valahogy deferentiámat másnak ne vegye, mint aminek én azt tekintetni kivánom: ezennel kijelentem, hogy, ha az erdélyi ref. püspök ő nagyságának eszébe jutna megint valamely egyéni jogot az egyház számára confiscálni akarni, s azt igényelné, hogy a hivek valamely egyéni jogokkal addig ne élhessenek, mig arra az egyháztól felszabadítást nem nyertek, én újólag minden kimélet nélkül, tőlem kitelhető minden erővel megfogom támadni s ismét sacrum officiumot fogok emlegetni, mint amely szinte semmi egyéb nem volt, mint az egyéni szabadságnak az egyház számára való confiscálásából keletkezett intézmény. Tisztelet a püspöki állásnak, de még sokkal nagyobb tisztelet az emberiségi elveknek! Egyébiránt, hogy lássa a t. közönség, hogy és mikép vélekednek ez ügyben a püspök ur legközelebbi körében is; ide iktatom a „Magyar Polgárból" Sámi László kolozsvári tanár urnák e kérdésre vonatkozólag irt igen jeles szép cikkét. Ballagi Mór. Tisztelt barátom! Ugy tudom, hogy a „Magyar Ptlgár" b. Eötvösnek a „népnevelési egyletek"-ről tett indítványához meg eddig sem pártolólag, sem ellenkezőleg nem szólott. r En ez indítványt ugy fogom fel, hogy a báró Eötvös szolgálni akarja a haladás ügyét ugy, a hogy lehet, nem holnap de ma; és erre hívja körlevele által segítségül az alkotmányunk által biztosított egyesületi szabadságot. En a szándék nemességéről és ez idő szerint a népnevelési egyletek célszerűségéről meg vagyok győződve. Aggodalmam semmi: pártolni kötelességemnek tartom, és óhajtóm, hogy ez ügyben a „Magyar Polgár" is igennel szavazzon. A népnevelés ügye politikai, nemzetgazdászati, társadalmi, erkölcsi és még sok más tekintetből, hazánk jövőjére, a legfontosabb ügyek elsője. Miért ? Ezt fejtegetni most, mikor Oroszország hivatalos lapja is egyik februáriusi számában azt hirdeti, hogy: a népiskola századunk leghasznosabb intézménye" — közvéleménysértés lenne. A fontosságot és szükségességet senki nem tagadja: hisz csak a vak nem látja, hogy a népek jövője az értelmiség fokától függ, melylyel bírnak. A kérdés itt az : maradjunk-e statuquo, vagy addig is, mig a törvényhozás az ügy fontosságához képest intézkedhetnék, ragadjuk meg az indítványozott eszközt és népnevelési egyletek által lendítsünk a mennyit lehet. „A ki várni tud, annak a kellő időben minden megjő." E jelszó jó lehetett talán régen, de most nem nekünk való. A mi jelszavunk legyen: „A ki tenni tud, annak minden megjő." Tehát izgasson és lelkesítsen ön is lapja által arra, hogy a népnevelési egyletek, a hol értelmes és felvilágosodott emberek vannak, vallás- és nemzetiség különbség nélkül mielőbb megalakuljanak. A hol még most felekezeti nemzeti előitélet távol tartja az embereket egymástól, ott alakuljanak felekezetek szerint, csak alakuljanak és lenditsenek valamit. Pedig hogy lendíthetnek, hirtelenében, a mint pennámra jő, egynehány példával világosítom meg. Megalakul a népnevelési egylet. A tagok erkölcsileg kötelezve érzik magukat a nevelésügy iránt érdeklődni. Mint ügybarátok az elöljárók szivességéből bemennek a népiskolákba, megismerik a hiányokat : elmélkednek, javaslatot tesznek és ha lehet segítnek. Nyeremény! A szüléket, kik sem maguk, sem gyermekeik számára nem keresik a fényt, emberséges jó indulattal a fény keresésére buzditják. Ha nem mindenikét, egynehányat mégis kiragadhatnak a sötétségből. Nyeremény! A tanitók társadalmi állását, tekintélyét a foglalkozásuk iránti érdeklődés által emelik, s ez által az illetőket minden kényszerítés nélkül arra indítják, hogy illendőbb díjazásukról gondoskodjanak. Szorgalmas tanulóknak egynehány két aranyos vagy talléros jutalmat tűznek ki. Láthatjuk, hogy egy célarányos jutalomért a falusi gazdák — a hol az efféle szokásban van — egy borjúnak, vagy más versenyezhető állatnak nevelésére 20 forintot, s még többet elköltenek és a jutalomnál sokkal nagyobb lesz a közre a nyeremény értéke. Ha a jutalmat nyerhető borjúért ennyire kész a gazda, ily áron miért ne tennénk készszé arra is, hogy gyermekét taníttassa ? Egy értelmesebb és nagyobb tanulónak szorgalma jutalmául egy adusum popuíi irt könyvet adnak. Egy jól választott könyv nem egy községben lehet alapja egy jó községi könyvtárnak. Nem a levegőből beszélek. Egy község iskolát akar épiteni. Az egylet megtudja, tervet ad hozzá, nem olyanra, mely szegénységi bizonyítvány legyen, hanem olyanra, melyről el lehessen mondani: ez a palota csinos és tiszta kertjével udvarával — a nép iskolája.