Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-29 / 39. szám

Mielőtt e velemény fölött valaki pálcát törne, kisértse meg annak valósítását, s ha akkor sem tud eredményt fölmutatni, indokolja a kivihetlenséget; én hiszem, hogy csak az írásmagyarázat alapithatja meg a házi istentiszteletet, s olvasván a nép a bibliát értelemmel, imádkozik szívvel s értelemmel, hit és erkölcs jó cselekedeteket teremnek. Igen sok jót tehet a lelkész, ha akar, s ha nem tud akarni, nem akarva is romlást hord kezében népe közt. Csak buzgóság lelkesítse öt nehéz de nemes pályáján, csak belső hivatás ihletése küldje őt a lelkészi pályára ; s ne tartsák a lelkészi pályát, mint néhány évvel ezelőtt, az érettségi vizsgán megbukottak asylumának. Belső hivatás nélkül a kapálásnál, favágásnál nehezebb a papság, s az ilyen hivatásnélküli pap csak terhét viszi az igának, gyönyörűségét nem érzi ő, de nem érzik ám hívei sem. Hány azoknak számuk, kik valóságos robotnak tartják a vasárnap reggelt, s óhajtanák, hogy az Űrnapja egy hónapban volna csak egyszer, s mily örömest tractálják meg a betért supplicánst, hogy helyettök elperegjen egy farkametszett egyházibeszédet. — Hány azoknak számuk, kik a délutáni katekhizációt szívesen kitörölnék az istenitisztelet rendjéből; addig legalább jóizüen pipázhatnak, s reá egy édes álmot szunnyadhatnak; soknak muzeumára irhatnók eme hires olasz példabeszédet „dolce far niente." Sokat, nagyon sokat tesz az igyekezet, de belső hivatás nélkül, kivált a papi pályán nemest és szépet ritkán mutathatni elő. Vajha megkérdeznék lelkök bensejét azok, kik a lelkészi pályára szándékoznak lépni, vajha visszalépnének, ha nem érzik magokban az ihletésnek szent tüzét; mennyi keserves csalódástól megkímélnék önmagokat, megkímélnék az egyházat, melynek lelkészeivé leendők. — Akkor nem találkoznának lelkészek minővel én legátus fővel összejöttem, ki Nagy-Pénteken, az én rettenetes rémületemre, ugyanazon prédikációt dörögte el, melyre én készültem, mert egy oly lelkész, ki hivatással bir, e nagyjelentőségű ünnepre vesz magának annyi lelki gyönyörűséggel teljes fáradságot, hogy beszédet irjon, ha nem is ir minden vasárnapra ujat. — Nem találkoznék oly lelkész, kik paptársa, sőt nem papi egyének előtt is lenézőleg, megvetőleg beszél a papi pályáról, hol ő minden lépten nyomon csalódás töviseinek karcolásait érezi! Szerencsétlenek az ilyenek, nem a pálya terraette számokra a töviseket, ők magok hintették el azt az úton; más pályán, lehet, virágokat szedhettek volna; itt tövisek karcolják őket, s ők magok is tövisek az Úr kertjében. — Hogy számithatna az olyan lelkész elismerésre, öreg napjaiban tiszteltetésre, ki híveit nem táplálja a sziv tárházából merített lelki eledellel, csak szája mozog, hangja dörög, de a kebel belülről olyan, mint a kiégett vulkán. Ismertem én egy elaggott lelkészt, kit utolsó pillanatáig csaknem imádásig szerettek gyermekei, láthatunk elég fiatal lelkészeket, kikről előre jósolhatni, hogy ily vonzalomra nem tesznek szert. Nem! mert nincs meg az a bű verő, mely hozzá fűzze híveit, s e büverő „a benső hivatás !" Én magam hallottam beszéltetni, s tudom is biztosan, hogy egy fényes egyházban már előre tudták az emberek, hogy melyik temetési beszéd fog felettök tartatni, mert a lelkész, tisztelet légyen azért emlékének ! — a fizetéshez képest osztá föl prédikációit, volt 6,5, s 3 frtos. Nem vádképen hozom én föl emez elszomoritó tényeket; fáj lelkemnek, mert hiszen én is protestáns pap vagyok, fáj lelkemnek a terjedő vallásos közönyösség ; példákkal voltam kénytelen őszintén és nyiltan fölfedezni, hogy a halálossá válható betegségnek egyik fő oka hol rejlik. — Egyházunk jövőjének biztosítása van letéve a theologiai intézet kezei közé. Itt már is kitűnik, kinek van hivatása a papi pályára, s ki lehet buzgó harcosa Krisztus anyaszentegyházának; itt kezdjünk gyógyítani, hogy a vallásos közönyösséget kiirtsuk. Akik pedig már kiléptünk a gyakorlati lelkészet terére, válaszszuk jelszavunkká „Buzgóság és munka!" protestáns egyházunk virágozni fog, s a vallásos közönyösség tövise kiirtatik. Munka és buzgalom eredményezhet előhaladást, csak e kettő egyesülten ölheti el a felcsirázott vallásos, vagyis egyháziasság iránti közönyösséget, s tesz minden házat, minden kebelt Isten szent templomává. Engedjenek meg, ha lelkem egész őszinteségével F. L. ur indítványa folytán nem egészen kedvükre való dolgokat kellett említésbe hoznom ; a szabad vitatás tere nyitva áll mindenki előtt; nyilt sisakkal léptem föl, előre elkészültem minden megtámadásra, erősen azon hitben, hogy az igazság paizsa van reszkető kezemen, a hitnek saruja lábamon ; ha nagyontisztelendő pályatársaim, kiket évek gazdag tapasztalatai érleltek meg, — a vallásos közönyösség kiirtására az általam felhozott, s ajánlott módnál jobb, célosabb eljárást tanácsolnak, s az én érveimet megdöntik, tisztelettel hajlok meg, s ha elfogadható lesz, én vagyok az első, ki köszönetet s forró hálát mondva, jó szívből eredt tanácsaikat elfogadom s magamévá teszem! Isten velünk i *) írtam K.-Laczházán az 1867-ik év juniushava 27-én. Könyves Tóth Kálmán9 reform, lelkész. I S K ÖU' (] fi Y. A magyar ref. egyház egyetemes tanügybizottmányának közgyűlése Pesten. A magyar ref. egyház egyetemes tanügyi bizottmánya folyó 1867-ik évi jun. 13 ik és 14-ik napján Pesten nt. Hegedűs László ur elnöklete alatt értekezletet tartott. Az értekezlet közérdekübb tárgyai, a jegyzőkönyv szerint, itt következnek: Az ülést egyházi elnök, Hegedűs László ur nyitotta meg, elsorolván a jelenlegi személyzettel 1863. nov. 25-én megalakult s némely superintendentiák részéről későbbi választás által kiegészített bizottmány működésének ne*) Szívesen nyitom meg e lap hasábjait ily nagyérdekü vitatkozásoknak. Szerk.