Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-15 / 37. szám

De annál inkább kell, hogy kitoldjam, és helyreigazítsam Sz. M. ur cikkének következő pontját, mely több hamis állításokat tartalmaz. — A comieumra nézve elmondván minapi cikkemben nézetemet, ismétlésbe bocsátkozni itt annyival inkább nem akarok, mert megvagyok győződve, hogy Sz. M. ur azon állításának, miszerint a h.-m.-vásárhelyi egyház gymnasiuma jogát az esperes ellen védi, a higgadtan, és elfogulatlanul észlelő előtt, semmi józan értelme nincs, ha azt Sz. M. ur még annál nyomatékosabban hangsúlyozza is ; — térek azért által a dolog tragicumára. — Hogy én egykor a h.-m.-vásárhelyi iskolában két éven keresztül ingyen ta« nitásban részesültem : azt ma is hálásan ismerem el ; de hogy az egyház ingyen is táplált volna: azt már határozottan tagadnom kell, miről maga Sz. Rl. ur is meg fog győződni, ha az 1840. évi, talán julius, vagy augustus havában tartott presbyterialis gyűlések határozatait átolvassa ; ezek közt aligha meg nem találja, mikép én a tápintézetbe bizonyos meghatározott díjért vétettem föl az első évre; a második évben pedig, mint úgynevezett novitius diák, a tanulás mellett, még egy két osztályú s legalább is 130 növendéket számláló elemi iskola vezetésével bízatván meg, igaz hogy fölvétettem a tápintézetbe, sőt ráadásul még 27 v. forintot is kaptam ; de hogy mind ez, egy egész évi tanításért igen is kiérdemlett munkadíj volt, és nem stipendium : ezt. mftga is beláthatja Sz. M. ur, ha van némi kis fogalma az ábce tanításáról. Mind e mellett azonban, hogy a vásárhelyi egyház tanulói pályámon, sok más szegény sorsú ifjakkal együtt igy is elősegített: iskolája iránt kegyelettel érezni soha meg nem szűntem, s ezt tettleg is bebizonyitani igyekeztem. Talán lesznek még Vásárhelyen, kik emlékeznek, hogy midőn 1852-ben a gymnasiuma jövőjét szirén hordozó egyháztanács az „Entwurf" szerinti átalakítást, s a célra szükséges pénzerő összeszerzése végett a buzgóság ajtajáni zörgést elhatározta : én mint segéd-lelkész, kit nem az egyház de egyik agg lelkipásztor ur tartott, önként vállalkoztam egyik városrészt egy presbyter társaságában, és ezt teljesítettem is ; nem csak, de a szószékből is, mint gyarló tehetségemtől telt, megtettem az iskola érdekében a magam kötelességét; és — ne vegye a t. olvasó szerénytelenségnek, hogy 15 óv múlva vagyok kéuytelen reá hivatkozni — ma is felmutathatom yzon érdemen tul magasztaló, s elismerő sorokat, melyeket ez ügyben tartott egyházi beszédem maghallgatása után egy cs. arany kíséretében, a hazai, és nemzeti ügyek iránt lelkesedni szokott t. Berecz Pál úrtól nyertem ; — sőt midőn Isten kedvező kegyelméből önálló lelkészi hivatalomat 1854-ben, adóssággal terhelve bár, elfoglaltam : talán már a második hónapban első gondom volt a vásárhelyi iskola részére csekély áldozatomat 50 pfrt alapítványban meghozni. Hát Sz. M. ur mit csinált addig, mig én az iskola érdekében verejtékeztem ? vagy talán azt hiszi, hogy az idő vas-keze 15 év óta már letörölte emlékezetem táblájáról ? avagy nem épen ez időről datáltatik-e az én kígyóvá avattatásom, a midőn Sz. M. urat, és elvtársait, a nagy és lelkes hazafiakat az iskolaügyben való magatartásukért meg kelletett róvnunk ? Hogy 1854 óta mit áldoztak Sz. M. ur és társai az iskolára ? s kivált mióta a vezérzászlót megragadták oly józan, és öntudatos buzgalommal forgolódnak-e az ur oltára körül, milyet az egyház, és iskolák legszentebb érdekei követelnek ? azt Vásárhelyen tudják megmondani, számomra csak a kétely maradt fenn. Ime, ha jo'l emlékszem, talán 1864-hen értesültünk a hírlapok utján, hogy Vásárhelyen 7000 mond, hétezer hold mentesített réti földet osztattak fel a jogosult földbirtokosok között, s midőn eszembe jutott, hogy itt sem az iskolának, sem 27 tanár- s tanitónak csak egy talpalatnyi földjük sincs, és mind ezek, s több hivatalnokok évi fizetésének legnagyobb részben, s egyéb sokféle kiadásoknak mind az egyházi adóból kell fedeztetniük ; és a midőn olvastam a sorok között, hogy e roppant földmennyiségből, — noha esperesünk is, mint tudom, hatályosan sürgette, hogy ha az egész városi lakosság nem akar is, legalább a reform, birtokosok, a ref. egyház- s iskolának hozzanak valami kis áldozatot — sem az iskola, sem a tanárok, s tanitók részére csak egy árva holdat sem szakaszottak ki: megvallom, mélyen elszomorodtam lelkemben, és nem tilthattam .el magamtól e kérdést : hát azok a lelkes oszlopférfiak, kik az egyházközség vezetésére magokat hivatva érzik, s kik az egyház jogai mellett tollal, és nyelvvel oly tüzesen harcolnak, nem voltak képesek annyi tevékenységet kifejteni, hogy ez egyetlen g soha többé elő nem forduló alkalmat egy kis dotatio eszközlésére fölhasználhatták volna? vagy talán ekkor is az esperes ellen kellett védeni az iskola jogát, s nem jutott vitéz mindegyik harctérre?. . . Tudom, hogy vannak némi silány mentségeik, mert hallottam ; de hogy valódi ügyszeretet, nem száj- de szivbuzgóság, áldozatkészség, és példaadás, s általában minden arra hivatott tényezők egyetértő működése, vívhattak volna ki némi eredményt, s találkoztak volna számosan a fenebb emiitett t. Berecz Pál ur nemes példáját követök, ki egy felsőbb leányiskola alapjául egy maga önként 4 hold réti járandóságot ajándékozott: azt már, ismerve a becsületes, és jóra fogékony vásárhelyi közönséget határozottan állítani bátorkodom. És épen ez a tragicum, nem az, hogy én a vásárhelyi presbj'terium autopomiaellenes iránybani vezetését kárhoztatom, hogy ily viszonyok között is Sz. M. ur és elvtársa, ahelyett hogy iskolájok érdekében minden lehető jóakaratot megnyerni igyekeznének : sértő elbánásukkal annak őszinte barátait is az ügy iránt meghidegitik. Elvégre, hogy Sz. M. ur egy csapással földre sújtson, midőn kijelenti, hogy érettem cikkezni nem tartja érdemesnek, nagyobb erősségül, egy botrányos esetre hivatkozik, mely a zöld asztalnál történt. Kár volt ez odiosus ügyet előhozni, miután a már gyülésíleg befejeztetett ; vagy legalább oly igazságos embertől, mint Sz. M. ur, méltán megvárhattuk volna, hogy ha már replicájában előhozta, azt is megemlítette volna, hogy az a botrányos eset, csak következménye volt egyik botránynak, mely az elnökség irányában egy képviselő által lcövettetett el ; mely szembeszökő megrohanásért a sértő képviselő kiutasittaíni inditványoztatott a gyülésteremből. Ama sértő megrohanásért Bzólaltam fel én is, ugy vélvén, hogy önmagát gyalázza meg az a testület, mely fejét, — hogy ugy szóljak — meggázoltatni engedi; és beszédemben egy tekintély szavaira hivatkozva, ez ugy referáltatott a szentesi egyháznak, hogy itt sértésül vétetett. És én, a panaszlevél velem közöltetvén, írásban jelentettem ki sajnálkozásomat a történtek felett, s azt, hogy sérteni szándékom nem volt; — tessék Sz. M. urnák egész terjedelmében elolvasni nyilatkozatomat, és meg fog győződni, hogy az nem bűnbánati vezeklés, de igen is, a jog, és igazság terén álló férfi önvédelmi nyilatkozata, ki azonban a nagy apostol szavait tartja szemei előtt: „a mennyiben lehetséges mindenkivel békességben éljetek." Mindezek után, még annyit kell megjegyeznem, hogy én minta törvényes szabadság, s józan autonomia híve, gyűlölők minden zsarnokságot, és jogbitorlást, de épen oly mérvben kárhoztatok minden féktelenséget, zabolátlanságot, és anarchiat, melyek az emberiségre csak vészt, és átkot de áldást nem hozhatnak ; épen azért egyik ugy, mint a másik ellen teljes erőm, és tehetségem szerint harcolni fogok, és ha valaha Sz. M. urat, mint elnököt támadná meg valaki, oly sértő, és illetlen módon, mint annak tanúi valánk Vásárhelyen, az ö elnöki tekintélyét is védeni köteleségemnek tartanám ; és bár ne tartson is Sz. M. ur méltónak a cikkezésre ; vagy sziszegő kígyónak kiáltson is a világ hallatára : én az apostol szavai szerint „keveset gondolok azzal ha emberi Ítélettől ítéltetem" de annyit határozattan kijelenthetek, hogy sem Sz. M. urnák, sem semmi teremteít állatnak kedvéért, azon hypocriták székében, kik minden időben, s minden oldalra nyájas mosolylyal szeretnek kedveskedni, s minden elv, és meggyőződés nélkül az előre biztosítottnak hitt többségéhez szoktak csatlakozni, ülni nem fogok soha. írtam : Szeghalmon, augusztus hóban 1867. Tatár János, ref. lelkipásztor. Gyorssajtó nyomás Bartalits Imre könyvnyomdájából (Lipót-utca 5. szám.)