Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-08 / 36. szám

házi viszonyok tanulmányozása végett Skóciába kellett mennie, máskor ismét a merőben ellenkező irány felé hajlott. A következő IV. Fridrik-Vilmos, egyébként kegyes és szellemdus ember, szintén szabad tért engedett önkényének, megengedhetőnek és lehetségesnek tartotta, a protestáns egyházi életnek romantikai átalakitását, s szivében a két különböző hitfelekezetüeknek valami nagyszerű római stylben való egyesítéséről álmodozott. Ugyanis beleegyezett, hogy 1846-ban az evang. egyház egyetemes zsinatot tartson, de midőn a zsinat a presbyteri alkotmány mellé nyilatkozott, annak határozataitól a szentesítést makacsul megtagadta. Az unio felül 1834 óta a király és környezete egészen másképen kezdett gondolkodni, mint azelőtt. Ettől kezdve bizonyos katholizáló szellem vett erőt az udvaron, mely azon mértékben hatalmasodott el, amely mértékben a kormány reakcionárius és retrogad szelleme a politikai szabadságot is lassanként fölemésztette. Legújabban a régi viszonyok teljes főifordulásnak indultak, mit a nép minden protestáns jellemből kivetkőzött servilismusa is elősegít. Az Oberkirchenrath azok izgatásait, kik a párticulárismus és a confessionalismus érdekében országszerte a legármányosabb utakon módokon s a legnagyobb erélylyel ássák alá az uniót, egyáltalában nem gátolja, sőt szemmel láthatólag pártfogolja. Ezen egyházi reakcionárius politika élén Hengstenberg áll, az udvar régi kegyence, kinek befolyása ha nem egészen a régi is, de legújabban ismét növekvő félben van, dacára azon felötlő tüneménynek, hogy irányában az altlutheranerek valódi bizodalommal nincsenek, valamint másfelől az Oberkirchenrath közlönye a „Neue Ev. Kirchenzeitung" is polemiszál. A papság számszerint nagyobb része (az uj nemzedék is) szivében a Confessionalismussal szerelmeteskedik, s kezet fog Hengstenberggel. Igy történik, hogy az unio naponként ujabb még ujabb sérelmeket szenved, mire nézve bizonyságul szolgál többek közt, hogy az országos ágenda és az énekeskönyv, melyet az uniált egyházak bevettek, naponként mindinkább kezdi veszíteni becsét s helyéből, különböző tekervényes utakon és módokon, ürügyül felhasználván az egyházközség szabad választási jogát a liturgiái és énekügy tekintetében, a régi lutheránus formulák és énekeskönyvek lopatnak vissza, s egy némely buzgó hengstenbergista által egész unialt vidékek kultusa lutheranisáltatik. Az egyházi kormány e jelenségek ellenében rendszerint ugy viseli magát, mint ha semmit sem látna és tudna, néha azonban valódi érzelmeit legkevésbé sem iparkodik elpalástolni, igy péld. némely hivatalos okmányokba az „evangelikus" elnevezés helyett, „evangélikus lutheránus" és „evangelikus-református" neveket csúsztat be. E komédiából még csak az hiányzik, hogy a kormány odáig süljedjen, hogy a symbolumok tekintélyét is nyilvánosan visszaállítsa, azon symbolumokéit, melyekfelöl a tudományos és elfogulatlan német protestantismus abban a meggyőződésben van, hogy az ugy hasonlít a mai kor hitbeli nézetéhez, mint a hulla az élő testhez. Azonban meglehet, hogy még ennek is eljő az ideje, mert Hengstenberg, „a nagy próféta", a maga közlönyében már nyilvánosan a mellett kezd izgatni, hogy az egész porosz evang. egyházat (nem tekintve azokra sem, kik hajdan reformátusok voltak) lutheranisálui kell, s az uniáltakat az ágostai hitvallásra egyetemlegesen kötelezni. A legújabb háború győzödelmes befejezése következtében Poroszország területileg megnagyobbodván az evangélikus egyház következő uj alkatrészekkel szaporodott : 1. nassaui egyház hol az unio jogilag fenáll, 2. a kurhesseni egyház, részben uniált részben református, 3. a hannoveri egyház, kevés reform, községet kivéve, lutheránus, 4. a schlesicigholsteini egyház mereven lutheránus. 5. a frankfurti egyházak lutheránusok és reformátusok, melyek békésen élnek egymás mellett de az unióra még kísérletet nem tettek. Mindezen uj tartományok uj sajátságokat és történelmi jogokat hoztak magokkal, melyeket a porosz kormánynak lehetetlen nem tekintenie. Ezzel azonban az országos evang. egyház kormányzása még inkább meg van nehezítve, az eddigi bonyodalom növekedik, s az unio és a kormány egyaránt válságos zavarnak nézhetnek elébe. Az izgatások és az egyházi-diplomáciai ármányok már megindultak és folyamatban vannak. A bekebelezési nehézségek a kormány figyelmét legnagyobb mértékben igényelvén, a zavarosban mindenik párt a maga javára kiván halászni. E végből az egyházi pártok egymásután gyártják a folyamodásokat, gyűjtik aláiratokat, s mindenik azon van, hogy a kormány és a király füleit kizárólag saját terveinek és javaslatainak foglalja le és nyerje meg. Némelyek azt óhajtják, hogy az újonnan csatlakozó országos egyházak is az Oberkirchenrathxxa,k rendeltessenek alá, ki a egész porosz egyház élén áll. A Confessionalisták és a szigorú lutheran érzelműek (hannoveri, schleswigholsteini és kurhesseni egyházak) ellenben ezt nem akarják, miután az Oberkirchenrath uniált valláson van, s lutheránus egyházak bizalmát nem kívánhatja. Ezek azt szeretnék, hogy ha az egyházi kormány élére egy szigorúan lutheránus férfiú állíttatnék. Mások ismét a porosz kultusminiszterre vetik szemöket. ki ugyan uniált, de garantirozhatná a coníessiók sértetlen fenmaradását, s e végből az alkotmány 15. cikkét, mely csak evangelikus és r. katholikus keresztyéneket ismer el, oda kívánnák módosítani, hogy abban a lutheránus, református és uniált egyházakról külön-külön említés tétették. Képzelhető, hogy ily ellentétek közepette a kormánynak sem lehet valami kellemes és könnyű helyzete. Növeli a bajt azon körülmény, melyet röviden már érinténk, hogy t. i. a különböző evang. egyházaknak egymástól sok tekintetben különböző szerkezetűk, alkotmányuk, történeti joguk és szokásuk van, mely miatt teljesen lehetetlennek látszik az egyházi igazgatásba egységet és egyöntetűséget hozni be, annyival kevésbé mert a kormány a régibb tartománybeli egyházak jogait örökösen sértegetvén és pusztítván, lassanként tökéletesen el is játszotta maga iránt az egyházak bizodalmát, melyet mindenkor igen nehéz dolog visszaszerezni. A rajnavestfáliai egyház ős időktől fogva