Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-04 / 31. szám

a pásztor jó, a nyájnak előmentele van, a farkasok nem szórhatják szét; de ha a pásztor maga egyedül a farkas, a juhok ahelyett, hogy szavát hallgatnák, ahelyett hogy körüle össze csoportosulnának, elfutnak szétoszlanak, eltévednek, mig végre a farkasnemnek zsákmányává lesznek. E szerint ö szentsége ilyeténképen igyekszik a keresztyéni rendet és erkölcsöt a nép közé bevezetni, egész erejéből törekszik egy püspökségnek vetni meg alapját s ezért a zárdai életbe folyó egész évi fizetést feláldozza mely a papifizetés illetéke. — Ime egy jó pásztor méltó Krisztus nyájához ! mennyire kell, hogy ö szentsége a néptől s a lelkészektől tiszteltessék! — Miért nincs szerencsénk naplónkba feljegyezni hasonló tetteket más püspökök részéről is, de kiváltképen fő Metropolit ő szentsége részéről. Adják csak elő magokat hasonló alkalmak s közöljön velünk bárki is hasonló tényeket s mi azonnal közlendjük a nemzettel, hogy lássák, miszerint a vallás, nyelv és nemzet pásztorai és őrei nem érdemlik meg a feddést, mely nekik a sajtó által, még pedig hivatalosan adatik, és mi büszkék leszünk, ha magunkat azon állapotba helyeztük, hogy hasonló tettek által szőnyegre hozzuk áltatásaikat, melyet elvesztettek a tétlenség és az anyagiasság miatt, melyek egyenkint kitűnnek ő szentségében. — Még várunk. Azonban ne feledje ő szentsége, hogy naplónk magára vállalta, miszerint az egyházat és a Clerust támogatni fogja, és minthogy az egyház és a Clerus jó vagy rosz vezetése, java vagy bukása ő Szentségétől függ, mi, hogy az egyházat, a vallást, és a papokat védhessük, mindenesetre kénytelenek leszünk feddeni azokat, kik nem teljesitik kötelességeiket azon magas állásponton, melyre emeltetvék. Mi azt kinyilatkoztattuk részletesen is, hogy lapunk némely hasábjait a vallásosság lényegeinek fentartjuk, felhívtuk ő szentségét is, hogy közölje eszméit s ösmereteit betöltendő e hasábokat, mely az egyház és nemzetiség nagyságát előmozdítja; felhívásunk ö szentségétől szívesen fogadtatott, de csak szóval, tényleg még nem láttunk mostanig egy mozdulatot sem, egy hasonnemü küldött cikket sem. — Mi teljesítettük kötelességeinket, vártunk és még várni fogunk — de keveset, és hogy, ha ö szentsége ígéretéről lemond s azt véli, hogy az egyház, a vallás a clérus, a nemzetiség oly jól halad, hogy nincs is vele szükség foglalatoskodni, mi indítványba veszszük fel s szabad menetelt engedünk sok férfiak kívánalmainak, kik eszméik közzététele által szolgálatot kívánnak tenni a hazának s kik előtt részünkről eddig zárva vala az ajtó az ő szentségének adott előny miatt, hogy magának szerkesztőket nevezhessen, egyébbiránt most jól legyen értve ; hogy a blamage-t melyet reá mértek, megérdemli bőséggel, a nemzet Ítélni tud a jelen időben az egyház, a nemzetiség jogai, követelményei között s a fők között kik azt vezetik. A várakozás ideje nem alkalmas többé az egyház s a vallás gyarapítására sem pedig a nemzet öszhangzó erősödésre, mely csaknem teljes érzéketlenségbe sülyedt Nifon Metropolita ö szentsége főpásztorsága alatt, noha neki szép alkalma vala nagyobbítani az egyházat, de ki nem tudta s nem akarta felhasználni azokat, ki örömestebb volt vágyainak s a politikai pártoknak vak eszköze, csakhogy el ne veszítse kétszázezer lé évi fizetését, mintsem magas hivatása élére álljon mint tizenöt millió Román főpásztora. — Fájdalommal láttam némely köz lapokat védeni e főpapot, nem tudjuk miért. — Valakinek pártolni egy ily főpapot, annyit tesz mint bűntárs lenni a haza s nemzet ellen. Nifon ő szentségének a Metropolitai székre való fellépése Romániára nézve sorsíntés volt, mely pályáján meggátolta a haladást, a tudatlanság s a roszakarat által erkölcstelenséget okozott, a melybe esett az ő nyája ; mert ő szentsége farkas volt és most is az , nem pedig pásztor. Elérkezett az idő, midőn a nemzet most többé nem szenvedheti a sérelmet és gyalázatot, melyet reá raknak, hogy elromlott a nép csupán csak egy Metropolita miatt. Elérkezett az idő, midőn a nemzet, a Clérus, a kormány, a törvénykező testületek, melyek mind a tevéketlenségre és anyagiasságra alapit vák, melyek szentségének termeszeti tulajdonságai, és mind a vallás bukása, mind a tudatlanság, melyben a Clerust hagyta, meghatározza a tronróli lemondását, melyre gyalázatot hoz. Most többé arról szó sincs, hogy elhüteni vagy gyengíteni kellene tiszteletét a nép előtt, mert az rég hütelen lett hozzá és nem tiszteli többé, hanem arról mely csupán csak az Egyházat, a vallást s a nép erkölcsösségét illeti, most szó van a hazáról a nemzetiségről, mely ünnepélyesen kér egy oly fő Metropolitát, ki vállaira vegye a Romanizmus megerősödésének nagy eszméjét. Ha ő szentsége oly önfejű és hazafiatlan, hogy nem húzódik vissza a sajtó és közvélemény annyi törvényes tiltakozásaira és főképen a miniszter feddéseire, a szabadítás máskép el nem érhető, mint a trónróli lemondása vagy az űr egy oly törvény általi betöltése által, mely feltételeket szabjon, melyet ő szentsége be nem tölthet, a mely csupán csak: hittani elemek s egyházi szónoklatok kezdeményezéseiből állana, mi egész bizonyosak vagyunk benne, hogy teljesen képtelen leend e kevés feltétel kötelezettségének is megfelelni, melyet kérni egy lelki atyától mindenesetre lehet, azután emelkedjék helyébe egyházi s választási jogon báró Sagúna ő szentsége Archipasztor és Metropolitu allu Unguro—Valachiei joggal és címmel, melylyel hiába cimezi most magát Nifon Mitropolita ő szentsége. — E miatt nincs is semmi nehézség, a jog és a cim meg van, csak használása s végrehajtása maradt hátra a századokon át gyakorlott tény visszatéréséhez. Báró Saguna ő méltóságának a Magyar-román főpásztori székre való fellépése, mely az egyház s a Román egység ősi széke_, egyszerre fellelkesíti a Romá n nemzetet, azonnal fel fogja emelni az egyházat, vissza fogja állítani az elesett vallást, ez leend az első és hatalmasabb lépés, mely által egyesülendnek Traján gyarmatosai, ez leend a zászló, mely körül összegyűljön minden —