Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-07-28 / 30. szám

szemek hódolva, eltakarják a valót, hízelegnek a tömegnek s megdicsérik példás magatartása felett. Néhány egyén mindamellett elfogatott. — „Messagiere" emigránsközlöny felszólítja a veronai lakosságot, intézzen feliratot a püspökhöz és szólítsa fel öt, hogy ne térjen vissza Veronába Ugyancsak a fennérintett lap egy szemtanú elbeszélése után még a következőket közli: „Mint rendesen, azon utcák fölé, melyeken az urnapi menetnek áthaladni kellett, sátorfödél vonatott, mely éjnek idején több helyen elmetszetett és széttépetett. A hatóságok kijelentették, miszerint semmi esetre sem vesznek részt a menetben, minélfogva a püspök, mielőtt Rómába indult, kérdést tett a hatóságnál, képes-e a menet biztonságáról jótállani. A hatóság megnyugtatólag nyilatkozott. Midőn a püspöki helynök az ünnep reggelén a mult éjjel végbe vitt pusztításokról értesült, újólag tudakozódott a hatóságnál, vájjon az ünnepély megtartassék-e vagy nem, és azt nyerte válaszul, hogy nincs mitől tartani, az ünnepély végbe mehet. — A körmenet reggeli 9 órakor indult ki a székesegyházból, de összehasonlítva az előbbi évek ünnepélyes meneteivel, igen szegényes alakban. Az utcák kevés kivétellel nem voltak feldíszítve, a boltok nyitva tartattak, a vásártér hemzsegett a vevőktől és eladóktól s az erkélyekről néhány ember kigúnyolta a menetet hangos szidalmakban törvén ki a lelkészek ellen. Midőn a plebániámbeli hívekkel a Piazza deli' Érbe re értem, két ló sebes vágtatva közeledett a menethez, de eszesebbek levén az embereknél, kik azokat felénk hajtották, minden kártétel nélkül ismét visszafordultak. A „delle quatro spade" utcában kőzaporral fogadtattunk, mely roppant zavart okozott. De a leghajmeresztöbb botrány a Piazza del Signorin követtetett el. Azon pillanatban, midőn a püspöki helynök az áldást osztotta egy garibaldista reárohant, földhöz sújtotta őt, s megragadván a szentséget, azt darabokra akarta törni. De a segédlettevö lelkészek egyike, egy fiatal erős férfi kiragadta a garibaldista kezéből az ostensoriumot s azt gyorsan s közelfekvő St. Maria Antica egyházba vitte. Egyidejűleg dühös néptömeg támadta meg a menetet, a papok és résztvevők közül sokan földre terittettek, a rnenynyezet, zászlók stb. foszlányokra tépettek. Most általános verekedés fejlett ki, mert a lakosság egy része s a falusi nép neki ment a zavargóknak. Végre a fegyveres hatalom helyreállította a rendet, a városkapuk bezárattak és a helyőrség fegyverbe lépett." Eddig a „Pesti Hirnök," mely, valamint minden clericalis lap, igen szeretné ezt az egész botrányt a szabad-elvüekre s a szabad kőmívesekre tolni; pedig az egésznek oka maga az olasz papság. Mikor az egész világ elismeri Olaszországot önálló hatalomnak, az olasz papok nagy része csak Piemontot, Nápolyt, Toscánát stb. ismer. A veronai püspök, Canossa herceg, nagyon népszerűtlen, mert az alkotmányünnepélyen igen tapintatlanul járt el, mivel nem akart ünnepélyes misét tartani. Az olasz papok semmit sem akarnak tudni az uj kor haladási eszméiről, a nép — pedig természetesen minden alkalmat felhasznál, hogy a papok elleni gyűlöletének szabad menetet engedjen. Szóljunk már most az olaszhoni protestansüldözésekről. T r a n i b a n, közel Barlettához, égy az evangelikus vallásra áttért munkás halálos ágyán feküdt. Hivatta a protestáns lelkészt. De mialatt ez a haldoklót vigasztalta, s az urvacsorában részesité, betolakodott egy kath. pap Bianchi érsekkel együtt, aki a szegény haldoklóra átkokat szórt. Megátkozott minden protestánst, kiknek, mint ö mondá, imaházokat is föl kellene égetni. A munkás egylet tagjait is átkozottaknak és excommunicáltaknak nyilvánította. Ezt egy jelen levő munkás annyira zokon vette, hogy az érseket arcul csapta. Ez a jelenet borzasztó scenára adott okot. Kikötői szolgák, vén banyák, rongyos gyerekek és teherhordók csődültek össze; ordítozva bekalandozták az egész várost, s a mult évben történt barlettai mészárlást akarták ismételni. Betörtek a protestánsok lakásaiba s az ,,eretnekeket" megverték és megsebesiték. Azután az imaházhoz rohantak, melyet feldúltak. Itt, hol a vérengzők dühe legmagasb fokot ért, végre sikerült a hatóságnak és a rendőrügynökökftek, nagy nehezen, a vérszomjas tömeget szétverni. Veronában szinte üldöztetnek a protestánsok. Basile evangelista több hónapig, folyton növekvő részvét mellett, hirdette itt az isten igéjét. De örvendetes működését májusban kénytelen volt félbe szakitni, mivel az ő és hallgatóinak élete a fanatikusok által fenyegetve volt, s a hatóság nem elég erős a protestánsok ellen felizgatott népsöpredéket korlátok között tartani. Midőn folyó évi május 7-én a mintegy 500 személy által látogatott isteni tiszteletet bevégezte, a kilépőkre az utcán összegyűlt aljnép köveket dobált. Egy ev. keresztyén nehéz fejsebet kapott, s ez épen egy oly férfi, aki az olasz szabadságharcban tanúsított hősiességének bizonyítékául több mint harminc sebhelyet képes felmutatni. Ezentúl Basile nem jelenhetett meg nyilvános helyen életveszély nélkül. De mégis akarta tovább is hirdetni a világosság igéjét, s ezt meg is tette volna, ha a biztonsági hatóság őt ettől vissza nem tartja, mely a legközelebbi összegyülekezési-estén szándékba vett fanatikus demonstrationak neszét vette. S csakugyan az isteni tisztelet óráján, a templom előtt, forrongó néptömeg jelent meg, s mint az előzmények mutatják, véres jeleneteknek csak az által lehetett elejét venni, hogy Basile a hatóság felhívásának engedett, s az isteni tiszteletet nem tartá meg. Az ö lakását mindenféle csőcselék vette körül. A hatóság felhívta őt, hogy Veronát azonnal hagyja el, mivel nem képes életét védelmezni. Spanyolországban, az inquisitio főfészkében, szabadabb szél kezd lengedezni. Mint a „Correspondentia," madridi lap jun. 6-iki száma irja, nincs kevesebbről szó, mint az ünnepek eltörléséről; mert a másod és harmad ünnepeket elhagyják egészen, a hétköznapra esőket pedig (az Áldozó csütörtök és Űrnap kivételével) vasárnapra teszik át.