Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-07-14 / 28. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Egy bölcsész és bölcsészettanár Magyarországon. Lélektan, mint gymnasiumi kéziköogv. Irta Vandrák András harmadik újonnan szerkesztett és javított kiadás. Eperjes. 1863. — Tiszta logica, felgymnasiumi tamilok számára. Irta V. A. Harmadik kiadás. Eperjes. 1867. — Bölcsészeti erkölcstan iskolai kézikönyv alakjában. Irta V. A. Második átdolgozott kiadás. Eperjes. 1865. — Bölcseleti jogtan (észjog). Irta vezérfonalul a nyilvános leckékben V. A. Eperjes. 1864. (Folytatás és vége.) Lehetetlen nem méltányolnunk Friesnek es Vandráknak is azon törekvését, mely szerint mindig és mindenütt látszik, hogy elveiket minél általánosabbakká, s igy minél nagyobb körre szólókká tegyék, bár más oldalról meg épen itt gyökerezik rendszerüknek egy fogyatkozása, a mennyiben t. i. — a legszélesebb alapot választván mindennek: összes bölcsészetük csaknem oda megy ki, hogy az egész philosophia nem más, mint az élet. Bármily szép is azonban e nézet a végre, hogy gyönyörködjünk benne, szabatosnak egyáltalában nem mondhatni, mert mig értelmi tehetségünk, mely minden tudománynak alapja és eszköze, csak egy része ember voltunknak : addig az élet egyéniségünk minden oldalú nyilatkozatainak összesége. De hogy tán nem az egész philosophia tekiutetik életnek, csakis annak gyakorlati része ? — Nem ugy van, mert a morálbölcsészet legfőbb eredményeképen (L. Lélektan. 94—á5. 1.) az „erkölcsi jellemu

mutattatik föl, a mely pedig egészen emberi, az az megmérhetlen kis befolyások megszámlálhatlan mennyisége következtében kifejlett organismus, s igy — ha ugyan vizsgálható csakis a lélektan körébe tartozik, s még akkor is marad egy szöglete, ha a legtökéletesebb ,,erkölcsi jellemu

vétetik föl: a hova az egyéniség esetlegességre hajló hatása oda férkezik, s akkor közel vagyunk ahhoz, hogy „TráuTtov -/pyiiáztov pézpov av&painog," a mi általában gyengesége az anthropologismusnak. (Jól tudom azonban — s épen nem azt akarom megtámadni — hogy az egyes főrészek kapcsolatos tárgyalása az alappal mindig előnyös a tudományban, s Herbart ethicájának egyik hibája az is, hogy nem akarja metaphysicai és psychologiai elvekkel kapcsolatba hozni erkölcsi elvét, hogy ne szoruljon két oly nehéz tudományra, hanem legyen önálló. Mindkettőtől való elszakadás nagy baj, mert az eszmények (ideálok) felületes volta s a gyakorlati alkalmazás nagy nehézségei rögtön észrevehetők. Nagyon igaz, szép és lélektani alapon nyugvó ellenben „Az erkölcsi jellem ideáljai" cimü szakasz, melyhez hasonló a régi philosophusok közt Aristotelesnél, s ujabban Berbartnkl is található, azonban Friesxiél s utána VandráknóX tisztábban és részletesebben ki vannak ez ideálok tüntetve, mint Herbartnál, s ekkor — természetesen — hatásuk i s mindenesetre teljesebb, miután alapja ennek épen ott van, hogy „valami sajátságos világossággal vonzzák és mozgatják, az akaratot" — mint Trendelenburg mondja *) E tekintetben — jó részt csupán Vandrák kis corapendiuma nyomán csaknem annyi szépet el le -hetne a Fries-féle ethicáról mondani, mint a mennyit az Aristotelesbe különben is nagyon (s méltán) szerelmes Trendelenburg mond Aristotelesről. A gyakorlati eszmék e szerint a mód szerint ugy színeztetnek ki, mint példányképek, mint eszményi rajzok, melyek után vaió törekvést föl kell keltenünk, ha valakit az erkölcsiségre hathatósan akarunk serkenteni. Ilyen Vandráknál: 1. „a teljes lelki világosság/' — melyben benne van az önbizalom, a, józan bátorság és merészség, a vitézség, a nemes türelem, — azután 2. „a higgadt lelkesedés, 3. a „szilárd akarat." S ezek után még jön a nemesnél nemesebb, magasnál magasabb, s kiváltóan felemelőleg színezett erények egész sorozata, tarkítva a nekik ellentett, s részint velők járó vagy belölök fejlhetö bűnök rajzával, de melyek — neveléstani okból — rövidebben tárgyaltatnak, sőt néha csak megemlittetnek, mint a szerző mondja „az erkölcsi élet sötét oldalai háttérbe lépnek a fényoldalak elöl, hogy ezekkel foglalkozzék inkább, mint amazokkal a növendék jobb lelke." — Látni való, — ha a tan és módszer ellen bármi kifogást tehetne is valaki — hogy a szerzőben teljesen látszik Kant mondásának igazsága, hogy „semmi sincs sehol a földön, a mi kivétel nélkül jó volna, csak a jóakarat,1

1

s ez a legnagyobb dicséret néze -tem szerint, a mit tanár és nevelő elérhet. Azonban bár ily módon a tudomány inkább erkölcsi metliodika s útmutatás a jó és helyes erkölcsi nevelésre, (a minthogy maga szerző is azt mondja: „az ethica erkölcsi önneveléstan" 10. 1.) mindazáltal nem merném azt mondani, hogy itt-araott alapjától el nem tér, a mennyiben egyenesen a Sokrates-féle tudási alapra hivatkozik az érzelmi alap helyett mert mikor az erkölcsi jellemet kiszínezi, hogy, a fentebb emiitett mód szerint, velünk azt megkedveltesse, s fölveti a kérdést „Mért oly ritka a valódi erkölcsi jellem?" (Lélektan 61. §. 70. 1.) a feleletben egyik okul azt is fölemlíti, hogy „sokan a léleknek ezen fenségét, müveletlenségök miatt, még felfogni sem képesek," holott szerinte ez nem épen szükséges, mert hiszen a kedély-rész is vonhatja őt arra, nem csupán a tudás alapján nyilatkozó akarat, s szerinte az erényben a felf gás nemcsak hogy nem kizárólagos momentum, mint Sokratesnél és Platónál, hanem csakis egy rész a complicált szerves alapban. Menjünk azonban már át azon kérdésre, a mely — mióta, Cicero szerint, az életbölcs Socrates a philosophiát a mennyből a földre hozta — folytonosan egyik Lásd: Trendeleníurg Adolf. Historische Beitrage zur Philosophie. Dritter Band. Berlin 1867. 168 1. ,,Die Lehre von den Tugenden muss desswegen ohne Frage ausser der Begrflndung welche sie versucht, den Werth von idealen Bildern habén welche uns wie allgemeine Vorzeichnungen und Umrisse des Handels vorleuchten."