Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-20 / 3. szám

bolondságnak tűnik fel a lelkes ember előtt, ki inkább a systemára ügyel, sem mint növeléstani természetes elvekre. Eddigi birói botlásai is épen arról győznek meg engemet, hogy a paedagogiai és didaktikai világ ösmeretlen előtte, s mint rideg rendszert szerető ember nem sokat figyel az életre. Bizon pedig a léleknyomorító rendszer nem sokat ér. írja továbbá biráló űr, hogy „a gyermeki fejlettségnek mind a három, s akár tizenhárom fokán is feladatunk öt az a.sz.egyház vallásában oktatni, és a ker. hitben növelni, és az egyházias életre növelni és tanításunkat istenitisztelettel összekötni." Igaza van biráló úrnak, de azon főcélra a külömbözöket most egy, majd más uton vezetjük. Nem hiszem biráló úrról, mint a scholasticismus nemes pártfogójáról sem, hogy azon véleményben lenne, miszerint a 7 éves gyermeknek épen azon a módon kell Isten bölcsességéről beszélni, mint a 15—18 éves ifjúnak, már pedig mindkettőnek beszélni kell róla. Igaz, hogy az egyháznak növelem a kisdedeket, s ezek az iskolában is végeznek, legalább kell, hogy végezzenek isteni tiszteletet, mi rövid imából és éneklésből áll, de ez az isteni tisztelet még csak iskolai, s egyháziassá csak akkor válik, mikor az oskolatanitó magával templomba viheti őket a 11—12 éves koron túl; mert azt csak újra nem teszem fel a biráló úrról, hogy a 7 éves gyermeket, ennek minden hajlama nélkül nyilvános isteni tiszteletre, vagy templomba hurcolná. Az előbbi fejtegetés szerint tapasztaltam a gyermekek isteni tiszteletre szoktatását N.országban, Schweizban. Nálunk igaz nincs napi renden, de ami még nincs meg, nem következik, hogy ezután meg ne történjék, ha a dolog természete hozza magával. A III. R. címébe is belebojtorjánkodik biráló úr, de nem jól mondom, nem a címbe, hanem a címtől ponttal elválasztott máskép nyomtatott, kikezdett ezen mondatba: „Előkészítés az úrvcsorára." Stentori hangon állítja biráló úr, hogy én egy dolognak tartom a coníirmációval. De hogy állithatni ezt? Valóban nem tudom mit gondoljak biráló úrról, látva badar erőszakoskodásait! En egy szóval sem állítom, hogy az előkészítés egy dolog „az ifjak vallástételével," — ezt biráló úr méltóztat állítni rólam, de nem bebizonyitni. Az „előkészítés az urvacsorára" — mondat csak olyan formán áll ott, mint prédikációban főtétel után árész mert valamint a részekben van megadva az egész tétel, ugy szintén a confirmáció is az előkészítés végeredménye. Ott nincs két definitio, a definitio szóra pedig azt mondom, hogy oda nem illik mert ott csak cím van, s nincs definitio. En á tanítás módszerével, vagy helyesebben a tanmóddal az egyes tantárgyakat rendeltem s rendelem össze, a tanmódot alkalmazom a tantárgyhoz és a gyermek felfogásához, s nem a tárgyat és gyermeket a módszerhez prokrustesi módon. A biráló úrnak a lett volna teendője egyebek mellett, hogy megmutassa, vájjon helyes, természetes eljárás az, vagy pedig helytelen.. s miért? De ugy tetszik, hogy a nagy systemizáló szellem miatt a szúnyogot megszűri, a levét pedig elnyeji. Állítja továbbá b. úr, hogy : „nem kevesebb szerencsével rendezi be nt. G. úr az egyes §-kat is." „29. §. Szentírás olvasás. 30. §. Olvasás,.. hogy az utolsónak nincs helye a katekhetikában; t. i. hogy mit és mennyit olvassanak a gyermekek. A katholikusoknál az igaz nincs, mert ott nem olvastatnak bibliát, hanem nálunk itt Erdélyben szükségesnek tartom. A 29. §. Szentirás-olvasása, a tárgynak szükségességét jelöli meg és a kort, a következő pedig Olvasás cim alatt már a módot, helyet, és mértéket. Nem látok sem felesleget, sem következetlenséget, sőt szoros összefüggést— s ugy tetszik nekem, hogy b. úr nem olvasta el az előbbi cikket hanem csak látszatra beszél, itél, castigal. Pedig a 29. §. végén láthatta volna, hogy szükségesképen következik a 30. §. Olvasás cimen. Annyit megjegyzek, hogy b. úr úgyan a mechanis olvasás szabályairól szeretett volna ott olvasni, nó de az igazán nem tartozik a katekhetika körébe. Egyöntetűség azért lehet akármely műben, ha különböző forrásokból is van merítve. Itt a nyom Palmeré, de megnevezve szabad nekem akár mely munkát átdolgoznom. Ugy-e bizony, hogy mind saját megnevezéseim után indult el nyomozni b. űr a legnagyobb szaglári ösztönnel. Milyen különös irónia! (én is bátorságot veszek e kifejezés használatára.). Éppen azon ember förmed rám méltatlanul a különböző és megnevezett kútfők használata' miatt, kinek segédtanári állomására épen egy megnevezetlen munkának közzététele szolgált emeltyűül. Igazoltam magam fenebb. Az eddigiekhez hasonló bátorsággal, de még nagyobb alapossággal állítja b. úr, hogy én Müllert nem említem, pedig utána dolgoztam a 18, 19, 20. §-kat kiforgattam az eredetit stb. Ezt mint alaptalan állítást egyetlen pontot kivéve visszautasítom Müller érdekében, nehogy elbusulja magát, hogy én öt elferdítettem, mert én müvét olvastam, de tán egy vagy két definitioján kivül nem használtam, ugyan ezt állithatom Claus Harmsról is, s ha biráló úr jobban megtekintette volna a 18. §-t ott egészen más idézeteket láthatott volna. (Vége köv.) B E L P Ö L I). Pest, január 13. A helybeli ág. hitv. ev. szláv ajkú egyházközség nagy jelentőségű s jövőjére befolyással biró ünnepet ült meg a mai napon, midőn t. Elefánt Mihály, eddigi acsai s jelenleg a pesti szláv gyülekezetnek ujon választott lelkésze ezen uj hivatalába beigtattatott. Már az istentisztelet kezdete, tehát 10 óra, előtt nagyszámú ájtatos közönség gyűlt össze a Deák-téri templomban, hol díszruhába öltözött városi huszárok sorfalat képeztek. Pontban 10 órakor megjelent az ünnepélyes menet s annak élén az uj lelkész a szentegyházban, hova nt. L á n g Mihály budapesti