Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-20 / 3. szám

a presbyteriumban, — különösen falukban, — szükségességét ismerik; e fölött becsülik, sőt tisztelik s szeretik is közülünk azokat a kik erre magukat érdemesitik. De természetesen nekünk sohasem szabad felejtenünk megadni azt, mi őket megilleti. Csak a dii minorum gentiumok közt találtatnak olyanok, s köztük is csak azok, kiknek sem istenük sem vallásuk, kik szolgai megalázódást követelnek a paptól; de ezek ellenében egy önérzettel biró s hivatalát értő pap mindenkor fen tudja tartani magát, s hivatala tekintélyét. Kisérje csak elfogulatlan figyelemmel t. tanár úr e.kerületi s megyei gyülésünket, meg fog győződni állitásom igazságáról; tapasztalni fogja, hogy a két elem költsönös tisztelettel előzékenységgel viseltetik egymás irányában még a Ieghevesb vitatkozások közt is. — A régiek elmultak. — Ily férfiaknak távol sem jut eszükbe, s méltóságuk alatti dolognak tartanák, az egymással versengő papok- s tanítókból álló egyházi renddel elbánni akarni. Hogy vannak olyan embereink, kik az iskolai ügygyei — a nélkül, hogy rá késztetve volnának — kifelé gravitálnak, tapasztalásból nagyon jól tudjuk. De ezek nem tudják, mit akarnak, s aligha fognák megköszönni, ha a papi inspectio helyett, ugy amint egy időben sok helyen beeröszakolva gyakoroltatott, — a szolgabírói, s még e fölött a gens d' armesi inspectio, — mert ez is a magasztalt 1849 utáni rendszer vívmánya, — léphetne életbe ; mikről jeles adatokkal szolgálhatnak némely tanítóink a vértesaljai egyházmegyéből, — s higyje el t. tanár úr hogy ezek azt egyiket sem óhajtják. De van még Istennek hála! annyi erő az egyházi hatóságokban, hogy az ilyen egyház és iskolaboldogitóktól, mihelyt szükségesnek látják, megtudnak szabadulni. Egyházkerületeink egyházmegyéink fényes tanúságát adták minden külső benső akadályok dacára annak, hogy az idővel haladni, az egyházi kormányzatot a protestáns elvekkel megegyezöleg szilárdítani, az egyházi és iskolai egymással legszorosb kapcsolatban álló ügyeket is azok szerint fejleszteni s virágoztatni minden törekvésük. Azért bizton várhatni, hogy rajtuk nem mult semmi arra nézve, hogy a t. tanár úr által három pont alatt elősorolt gyűléseinken a tanitók is képviselősködjenek. Eddig sem rajtuk mult ez a legújabb időben, hanem az egyházakon, az egyházmegyei gyűléseken, melyeknek szabadságukban áll mást, mint őket választani; mult továbbá, legalább nálunk a tanítókon is, kik tudván, hogy az egyházmegyei s kerületi gyűléseken nemcsak iskolai dolgok tárgyaltatnak, hanem sok oly dolgok, mikhez ök kellő jártassággal nem szólhatnak, a náluknál jártasabbakat nem akarták tolakodó pártoskodással a térről leszorítani. Különben is akkor lesz teljes ideje a tanitók e tekintetben felléptetésének: mikor nem kivételek lesznek többé az oly állandósított tanitók, kik fogalmazni is jól tudnak, szakmájukat is ugy értik, hogy a szakember nevét-méltán viselik; — még inkább mikor Nagy Sándor tanár úr szerint (kinek a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" 16-ik számában megjelent észrevételeit, papot, tanítót káplánt tekintve, az egy jósolt felelőség leszámításával, teljes lelkemből osztom) — csak az lehet tanitó, ki az érettségi vizsga letétele után legalább három négy évig járt azon még nem létező tanintézetbe, hol a tanítósághoz lelkiismeretesen készülhet s készíttetik, — ha letette a tanitóképességi vizsgát, s legalább egy évig segédkedett valamelyik tanitó mellett. Addig míg jönni fogna a mi jobb : engedje t. tanár úr az egyházmegyéknek azon jogukkal élniök, hogy egyházkerületi képviselökül, — ha nekik ugy tetszik, — a lelkészek közül választhassanak többet is, mint egy képviselőt; mert hála Istennek az iskolai szaktudósság, habár sok lelkészek nem járatják is „Protestáns Egyházi és Iskolai lapot" s iskolai közlönyt, mi csak sajnos! nem épen a szaktanítók kizárólagos birtokuk, hanem a papoké is, — azoké a papoké kik a szó teljes értelmében tanultak s tanulnak, — akik nem tartották teréhnek egykor a collegiumban vagy azon kivül tanítani, s haszonnal tanítottak, — a kik, hogy kötelességük szerint az iskolákra haszonnal ügyelhessenek fel, olvasnak, folytonosan tanulnak, és sziv szerint érdekelvék az iskolák és tanitók iránt. Az ilyen papok számuk még nem épen nagyon csekély. Hogy ez értekezéssel jó szándéka volt t. tanár úrnak, nagyon hiszem. De a téves állításokat, kivált ha azok károsan hatnak, legjobb szándék sem menti ki. Sokkal jobb, szerény véleményem szerint, hallgatni, mint hamis feltevéseken, vagy nem világos adatokon bár legnemesebb célból indulni el kivált a kárhoztatásoknál, mikkel fájdalom minden lépten nyomon találkozunk az életben; mert a görög szóbeszéd szerint: <péysiv anavxe. g er&tíot.; midőn ellenben oly kis számmal vannak azok, kik tenni tudnak is, akarnak is. Ezek szerény észrevételeim, mik tényeken, világos adatokon alapulnak; annálfogva nem szükségelik a további vitatkozást. Miért is e tárgyhoz többet nem fogok szólani. Peremartoni Nagy Zsigmond. KÖNYVISMERTETÉS. Észrevételeim t. Kovács Albert urnák a m. évi „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 51-lk számában közlött bírálatára. Törvény és igazság, de mindenek felett szeretett! Hogy lehető legrövidebb lehessek, magát a bírálat menetét követem. Bíráló úr megbotránkozva a „vagy Népszerű Vallástanítás" cimen, fogalomzavarnak nevezi, minthogy a katekhetika elmélet, a vallástanítás pedig cselekvény. Igaza van biráló urnák, hogy a vallástanítás szoros értelemben cselekvény, de olyan cselekvény, mely magának az elméletnek tényleges alkalmazásában állván, magát az elméletet is magában foglalja, a kettőt gyakorlatban nem tudom egymástól elkülönitni, pl. ha azt mondom: szólok a vallástanításról, okvetlenül szólanam kell magáról a tárgyról, s annak előterjesztése módjáról, s ime a „vallástanítás" szó akkor úgy tűnik fel mint elmélet is egyszersmind, a merev rendszerszeretet nagy fájdalmára. Állitásom igazságát támogatja Hagenbachnak, kit ugy látszik biráló úr is tisztel,