Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-06-16 / 24. szám
szeretetnek, hálának, bizodalomnak és engedelmességnek. A szeretet, hála, bizodalom, és engedelmesség elsö csirái tehát az anyai keblen, az édes anya ölén fogamzanak meg, s ezekből fejlődik ki aztán, a lelkiismeret abbeli első megmozdulása, hogy nincs rendin, a jó édes anya ellen pártot ütni stb. Ugyanazon csirából, melyből a gyámoltalan kisdednek anyja iránti ragaszkodása fakad, hajt ki az Isten iránti ragaszkodás érzelme is, még pedig épen azon a módon, ami képen, az anya iránti érzelem. „A gyámoltalan gyermek< £ ugy mond a növelésnek nagy reformátora „mind a két esetben hall, hisz, és engedelmeskedik, de ezen életkorban, egyik esetre vonatkozólag sem tudja, hogy mit hisz, és mit tesz. Azonban hitének és cselekvésének elsö indokai ezen időszakban csakhamar el kezdenek enyészni. A fejlődő önakarat azt súgja a gyermeknek, bocsásd el az anya kezét. Es kezd érezni valamit magában, lassankint olyasmi érzelem fejlődik keblében: nekem nincs már szükségem az anyámra. Ez pedig kiolvassa a gyermeke szemeiből a fogamzó gondolatot, szerelmét kebléhez szoritja erősebben mint valaha, és oly hangon, minőt az még soha uem hallott, ezt mondja neki: „Gyermekem, van Isten, ki téged karjaiba vesz, ha reám nem szorulsz, van Isten, ki téged karjaiba vesz, ha én nem lennék többé képes megóvni tégedet, van Isten, ki neked szerencsét és örömet ád, mikor én neked nem nyújthatok örömet és szerencsét," S ekkor a gyermek keblében megbuzdul valami kimondhatatlan, a gyermek keblében valami szent buzdul meg, a gyermek keblében megbuzdul a hit felé való hajlam, mely őt önmaga fölébe emeli; örül az ő Istene nevének, mihelyt az anya megemlíti. A szeretet, hála, és bizodalom érzelmei, melyek keblében kifejlődtek, kiszélesednek, és magukba zárják Istent ugy mintáz atyát, Istent ugy mint az anyát, Az engedelmességbeli készség nagyobb tért nyer; a gyermek, ki ettől fogva hiszi, hogy látják őt az Isten szemei, ép ugy, mint az anya szemei, most jól viseli magát az Istenért, a mint eddig jól viselte magát az anyáért." Az anya pedig bizonyságot tesz előtte Istenről minden szavával, tettével, és egész életével stb. Ítélje meg bárki, micsoda összhangzatban áll e véghetlenül óvatos és gyöngéd eljárással, melyet Pestalozzi parancsol, a kisded gyermekeknek tömegesen templomba kényszerítése ? Hát gyermekek számára van-e berendezve a mi közistenitszteletünk ? Az egyházi beszéd nem előre főlteszi-e, hogy a kik hallgatják, bizonyos értelmi fejlettséggel birnak, s túl vannak a gyermeki kor ártatlanságán ? Van-e a gyermeknek szüksége tized részére is azon parancsoknak, melyek a szószékből hangzanak ie ? Van-e abban valami jó, hogy a gyermek oly beszédeket hall, melyekből ha megérti, a felnőtteknek s szüleinek sokszor kárhoztatását tanulja meg, s ha nem érti, épen semmit sem tanul? De általában lehetséges-e a gyermek figyelmét egy prédikátio egész hossza alatt ébren tartani? Ez utolsó kérdésre sokat tudnának válaszolni g*zok, kiknek alkalmuk van folytonosan figyelemben tartani egy összezsúfolt iskolásgyermek-esoport magpyiseletét a közisteni tiszteletek alatt. Emlékezem gyermekkoromból, mennyi mindenféle szórakozási és játékneraet kigondol és végig gyakorol, egy ily összepréselt gyermeksereg, még a leggondosabb felügyelet alatt is. Azóta pedig hogy a gyakorlati lelkészi pályán forgom, (hat éve ennek) valahányszor csak elhatároztam magamat, hogy a gyermekek padját az isteni tisztelet alatt folyvást szemmel kisérendem, mindig vagy az átalános unalom, vagy a gyermeki időtöltés és mulatozás oly jeleit kellett tapasztalnom, melyek nem ritkán valódi lármává és szílajsággá fajultak, a mi aztán mind a szolgáló lelkészt mind a gyülekezetet nem kis mértékben megzavará. Rám nézve alig van szomoritóbb látvány , mint egy templomi kar, tele gyermekkel, hol 50 — 100 vagy több ifjú lélek, melyet Isten ugy alkotott, hogy szokott kedélyét és elevenségét semmiféle rendszabály kedvéért sem vetkőzheti le, mely nem az ő korához van mérve, egy szerencsétlen felfogás következtében arra kényszeríttetik, hagy önmagát befertőztesse .e szellemi kinzás alatt. Érdemes őrei a őionnak kik oly sokat adtok arra, hogy az együgyű nép előtt, szent buzgóságtok által tündököljetek, vegyetek erőt már magatokon, és szüntessétek meg a középkori barbárság e maradványát. Ne keressetek dicsőséget oly rendszabály fenntartartásában, mely az avatatlanok előtt ugyan a vallásosság tölcsérezéseül tűnhetik fel, de a mely voltaképen gyermekeink vallásos nevelését gyökerében megrontja. Kockástassatok valamit az értelmetlen tömeg előtt való tekintetek dolgában, mint kockáztatott a Krisztus mindent, még életét is. Lelkiismeretes dolog-e, minden héten, vagy néhol minden nap, a gyermeket azon pontig kényszeríteni, hol neki okvetlen választania kell, vagy az isteni tisztelet vagy a szórakozás között, holott egymásután, és a maga módja szerint, mindeniknek eleget lehetne tenni a másik sérelme nélkül ? Lelkiismeretes dolog-e, mulatsági alkalmul kitüzetni engedni a templomba járást, vagy robottá sülyesztetni, olyanná,melynek elmulasztásáért még meg is büntetitek a gyermeket ? Kivánja-e ezt tőletek a vallás és a kegyesség érdeke ? De hát én mit kívánok? Azt-e, hogy ezután egyáltalában ne engedjük menni gyermekeinket a templomba ? Távol legyen. Söt inkább, engedjük olykor-olykor, de soha ne kényszeritsük, külöuösen ne egy tömegben, mert egy rakás gyermek, melynek figyelme egy prédikáció által kellően foglalkodtatva nincs, vele született élénkségénél fogva okvetlen az ellenkező oldalon tagit magán s huzamosabb időre összezsúfolva, képtelen az áhítatra, „Engedjétek, hogy jöjjenek énhozzám a kis gyermekekeme kifejezéssel él Jézus is. Vezesse mindenik szüle a maga gyermekét templomba, főleg a könyörgésre, mely uem tart oly hosszan mint egy prédikáció, ültssse vagy állítsa maga mellé; és ha látni fogja, hogy a lelkész szava, a templomi áhítatos gyülekezét szemlélése, s a szülének buzgósága a gyermek lelkét is szent érzelemre hangolja, s kedélyét az isteni tisztelet alatt az unalom és a szórakozási vágy meg nem lepi, vigye el magával máskor is, mindannyiszor valahányszor a gyermek az Isten
