Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-16 / 24. szám

felekezetek egyenjogúságát komolyan veszi, nem tulajdonithat egy felekezetnek sem döntő befolyást oly kérdésekben, melyek a többi felekezeteket is egyaránt érdeklik. Az államnak tehát, ha minden felekezet iránt egyformán igazságos akar lenni, nem marad más teendője, mint meghatározni a házassági szerződés törvényes kellékeit, s az egyes felekezetek egyházaira bizni, hogy egyházi szempontból mily részt kivánnak venni a házassági szerződés megkötésénél; ha a katholikus pap a vegyes házasságnál lelkiismeretével egyezőnek nem találja az activa assistentiát,ám legyen akaratja szerint; senki se kényszerithesse cselekvő részt venni oly actusban, melyet lelkiismerete kárhoztat. De, a mennyiben a házasság polgári cselekvény is, s ennek véghez viteléhez a papnak bizonyos, épen nem vallásos természetű előleges eljárásai kívántatnak, legyen kötelezve mind azt végezni, ami a házasság törvényes megkötéséhez megkívántatik. Azomban az állam itt még meg nem állapodhatik. hanem szükséges oly törvényeket hozni, melyek az exclusiv papságnak lehetetlenné tegyék a polgárilag törvényesül elismert házasságot bolygatni és ez általa családok békéjét zavarni. Ha Pál apostol (1. Kor. 7, 12) a keresztyén hitestársnak azt tanácsolja, hogy pogány házasfelétől ne váljék el, ebből annyi minden esetre világos, hogy a különböző hitfelekezetüek közötti házasságot a keresztyén erkölcstan nem kárhoz-I tatja, sőt, valami örvendeztető van azon gondolatban, hogy a két felekezet tagjai között a keresztyén közösség vonzó hatalma túlnyomóságban lesz, a felekezeti különbözőség szétválasztó ereje fölött. De a katholikus egyház mégis, már alapjában elveti a vegyes házasságot, és ha a protestáns fél nem alkalmazkodik feltétlenül a gyermekek nevelését illetőleg a cánoni határozmányokhoz a concordatumok rendeleteinél fogva a katholikus fél addig nyugton nem maradhat, mig amazt teljes engedékenységre nem birja; s ez oly törekvés, mely rendesen a családi béke és bizalom teljes felbomlásával végződik. Hogy a concordatumok a protestáns félt e fölött még tőle egészen idegen, s őt vallásilag egyáltalában el sem ismerő házassági biróság alá rendelik, ez oly hátrány, mely a protestáns részt érzékenyen sújtja. A concordatum határozmányai által mindazon kapcsok széttörettek, melyek az ugyanazon egy haza kath. és nem kath. polgárait egymáshoz kötötték. Es hogy mennyiben célzatában feküdt ez ama gyászos emlékű okmánynak, mutatja azon tény, hogy közvetlen a concordatum megkötése után, a bécsi bibornok herceg-érsek, Rauscher, kiadta ama hires fó'pásztori levelét, melyben szigorúan tiltatik, hogy valaki a nem katholikusok közŐl katholikus temetőbe temettessék. Mintha csak keveselték volna azt, hogy a külön felekezetű polgárok között a válaszfalat ez életben megörökítették, ezen felekezeti elkülönítést még a halálon túlra is ki akarták terjeszteni, ugy hogy még egy és ugyanazon család tagjai is, ha emberibb indulatokat követve az életben egyesülve voltak is, Róma parancsára legalább a halál után leendettek egymástól különszakitva. Nem mondjuk mi, hogy e rendelkezés a jus canonicumban nem találná támaszpontját, sőt III. Incze pápa még tovább megy, midőn (C. 12. X. de Sepult.) ezeket irja: „Sacris est canonibus institutum, ut quibm non commimicavimus vivís, non üommunicernus defunctis et ut careant ecclesiastica sepultura, qui prius erant ab ecclesíastica unitate praecisi, nec in articulo mortis Ecclesiae reconciliati fuerint. Unde si contingat interdum, quod vei excommunicatorum corpora per violentiam aliquorum, vei alio casu in caemeterio Ecclesiastico tumulentur, si ab aliorum corporibus discerni poterunt, exhumari debent, et procul ab Ecclesiastica sepultura iactari ;u

de épen az, hogy oly embertelen tan canonjogilag van megállapítva, legvilágosabban mutatja, hova jutna az emberiség, ha azok nyomán indulna, kik mindazon tanokat föleleveníteni óhajtanák, melyeket a középkor sötét századai Isten nevében mint vallási dolgokat hirdettek. Hogy az örökkévalóság szempontjából, mi üdvös, mi nem, erről az isteni kijelentésen kivül a papi conciliumok csak annyit tudnak, mint minden más halandó; de, hogy a földi életre az egy haza polgárainak békés együttlétezhetése első rendű szükség, s annak megzavarása leirhatlan szerencsétlenségek kifogyhatlan kútfeje, ezt minden ember tudja. Azért nem hihetjük, hogy találkoznék gondolkozó hazafi, ki az egy haza fiai közti szakadást még a síron túlra is kiterjesztő ama doctrinát helyeselhetné.