Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-09 / 23. szám

előtt tartva örökké nemcsak a nép iránti jogokat, hanem az az iránti kötelmeket is. A megélhetés nehézségei is átkos lidércei a népnevelés emelkedésének, — ma már a gyermek a nép alsóbb osztályaiban nem Isten áldása, hanem Isten átkaként tekintetik. Mindezen akadályait a népnevelésnek, melyeket a társadalom ferdeségei idéznek elö, célszerű intézmények által kell elhárítani. Kisdedóvodák kellenek, melyeknek fölfeladatuk legyen megadni a hét éven aluli gyermekeknek mindazt, mit a körülmények a családban megtagadnak tőlük. — Európa népei évenkint 10 ezer millió francot adóznak, e roppant öszszegböl 5 ezer milliót költenek a katonatartásra s csak 125 milliót a népnevelésre. — Ha e két kitétel között helyesebb lesz az arány, kerül a kisdedovódákra is. Ha később kezdődik az iskoláztatás később is kell végződnie, — nem kell attól tartani, hogy, ha a nép gyermeke 14—15 éves koráig jár az iskolába, nem tudja megszokni a munkát, melyre született — a tapasztalás azt mutatja, hogy ott legmunkásabb a nép, hol iskolakényszer szigorú alkalmazása melett a nép gyermeke 14—15 éves koráig iskolába jár; de meg nagyon természetes is hogy a nép értelmi tehetségének emelkedésével emelkedik életrevalósága, és tökéletesbül önfertási ösztöne és eszköze. Péterfi Sándor• KÖNYVISMERTETÉS. Egy bölcsész és bölcsészettanár Magyarországon* Lélektan, mint gymnasiumi kéziköny. Irta Vandrák András harmadik újonnan szerkesztett és javított kiadás. Eperjes. 1863. — Tiszta logica, felgymnasiumi tanulók számára. Irta V. A. Harmadik kiadás. Eperjes. 1867. — Bölcsészeti erkölcstan iskolai kézikönyv alakjában. Irta V. A. Második átdolgozott kiadás. Eperjes. 1865. — Bölcseleti jogtan (észjog). Irta vezérfonalul a nyilvános leckékben V. A. Eperjes. 1864. (Folytatás.) Eckardt Lajos, ki egyike a legújabb theistáknak, a szép felfogásának illustrálására idézi Göthe sorait: *) Wár' nicht das Auge sonnenhaft. Wie könnten wir zur Sonne blicken ? Wár' nicht in uns des Guttes eigne Kraft, Wie könnt' uns Göttliches entzücken ? s lehetetlen volna itt is jobban kifejezni azt, hogy szellem voltunkban gyökerezik az, hogy a végetlen vagy tulajdonképeni szellemnek is tudatára jutunk s már akár egy, akár más módon gondoljuk ezt felfoghatónak, okvetlenül fogalmára kell jutnunk s Trendelenburg, Hegel kevéssé függő követője kimutatja gondolkodásunk logikai rendszeréből, *) Eckardt Ludwig „Vorschule der Aesthetik" 20 1. hogy az „absolut szabad" (= a szellem = az istenség) még ha a természetvilág teljesen megismerhető volna is, nem lehetne tudományos ismeret tárgya, s ezért nincsen az Isten létére vonatkozó bizonyítékoknak bizonyító erejük, csakis descriptiv értékük, s olyan igazságuk, a mely a közvetlen tudásra vezet, „Nesciendo Deus scitur." — E tételt már Hegel épen nem vallaná magáénak, ez már közeledés arra, a hol Fries a hit és sejtelem elvét használja, s Trendelenburg épen az ókori bölcsészet tanulmányozása által jutott erre, mikor is Platóhoz sorozza magát, kinek jellemzéseül szépen mondja az erősen idealisaló Joubert, hogy „nem mutat ugyan semmit, de fényt hoz magával; világot vet szemünkbe, s eltölt bennünket valami világossággal, mely minden dolgokat kivehetőkké tesz." — Ugyanezt lehetne mondani Trendelenburg e mondásáról is, csak azon különbséggel, hogy mig Plató világossága olyanszerü, mint Jacobié és Friesé, hogy a hallucinatio, elvük szerint, a tiszta látástól nehezen különböztethető meg, addig Trendelenburg itt is az értelem közvetlensége elé állítja a megismerendő szellemet, s nem a hit fényéhez, melynél oly káprázatos a látás, hogy — Jacobi szerint — e fénynél minden bizonyos, a mi, máskép mondva azt is teszi, hogy semmi sem bizonyos, a mint hogy aztán philosophiáját maga is „Unphilosophiei

(

-na\í mondta, melynek lényege a nem tudásban van.'*) De nemcsak Trendelenburg, hanem az ideal-real irányt követő Lotze **) is teljesen kényszerülve érzi magát a szellem lényegét kutatni s mig az anyagról azt mondja, hogy az tudásunkra nézve teljesen homályos s csakis viszonyainak hálózatát látjuk itt-amott megvilágosítva , „a nélkül, hogy a sötétség, mely benne uralkodik, ez által bármennyire is derülne," ugy, hogy, a mit az anyagról tud a tudomány az csak cognitio circa rem, — addig a szellemről épen el- -lenkezöt állit. Azt mond ja, hogy „csaknem oly joggal mondhatnók, hogy a legbensőbben ismerjük a szellemet, mint azt, hogy teljesen tudatlanságban vagyunk felöle. Mi a tulajdonképeni értelme és értéke a szellemi életnek, hogy mit tesz érezni, törekedni, szeretni, gyűlölni, esdeni, megelégedni: arról tiszta tudatunk van, azt teljesen látjuk, s soha a tudomány nem fog mindabban, a mi a szellemi élet lényeges tartalmát teszi, semmit fölmutatni, amit ama közvetlen tudat föl nem fedezett volna." Söt még azt is kutatja, hogy miként áll elö s mivé lesz a lélek, s egyáltalában nem kárhoztatja ily kérdések feltevéseért senki, mert, mint Kerkapoly Károly is mondja „Tiszta észtan"-a (I. füzet Ismerettan) előszavában „a tudományt nem nehézségei elöl megfutva, hanem őket legyőzve szolgáljuk !" Az itt előadottak, s részben csak jelzettek, s még tömérdek ezekkel rokon, lesznek azon kérdések, s részben *) Hogy azonban Jakobi is érezte azt a kényszerítő erőt a gondolkozás ok- és okozati menetében, melyet Ulrici által láttunk említve, azt fiának irt egy pár sora is mutatja : „dacára a philosophia minden hozzáférhetlenségének, mégis mindig csak philosophálnunk kell. JEz vagy a catholicussá létei — harmadik nem lehet." **) Lásd: Lotze Herm. Eud. Medizinische Psychologie oder Physiologie der Seele. Leipzig. 1852. 48,1.