Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-26 / 21. szám

segítve hitsorsosain szóval, tanácscsal, de leginkább se­gítve cselekedettel. Régi időktől fogva törik az emberek a felett fejü­ket, miként lehetne a nagy és kedves embereket az enyé­szet romboló hatalmától megóvni, és őket az utókor szá­mára épségben s eredetiségben fentartani ? e végre külön­féle módokhoz és eszközökhöz folyamodtak. Némelyek szá­mára pompás mausoleumokat építettek, — másoknak a fel­s hőkbe nyúló roppant márvány gúlákat raktak össze, melyek mind e mai napig dacolnak az idők viszontagságaival, — majd ismét sokakat bebalzsamoztak, — némelyeket arany, ezüst és vasból öntött hármas koporsóba zártak, mig igen sokaknak Phidiás mester vésüje akart örök emléket bizto­sítani. Oh de mind ezen roppant költségek és erőfeszítések i hiu kísérleteknek bizonyultak be, mert ha némely ily épít­mények, vagy márványból alkotott faragványok, százado­kon keresztül korunkig fenmaradtak is, — de elmosódott, elveszett a feledékenység mély tengerében még emlékeze­tük is azoknak, kiknek megörökítésére ez óriási müvek egykor készültek. Ime tisztelt gyülekezet! mily kézzelfoghatólag kitű­nik az anyag és szellem közti ellentét, mily külömbözők ós eltérők a századok fogalmai a nagyság és maradandóságról. Mig a régi kor nagyszerű építmények s tornyok emelésével akarta létezésének nyomait örökre biztosítani, addig az ujabb idők nemzedéki a szellem láthatatlan hatalmában vélik az egészet romboló ereje feletti biztos diadalt elérhetni. És ugy hiszem e nézet a felfogás, nem a képzelet játéka, nem hiu ábrándkép többé, hanem maga a valóság; mert mig Dárius mesés gazdagságát, Babillon és Ninive roppant körfalait, Palmyra tündöklő kertjeit hiában kerestük a föld színén: azok a részvét drága gyöngyei, azok a néhány csép kö­nyük, melyeket egykor Izráel népe hullatott szeretett birá­jának Sámuelnek halálán: még ma is tündökölnek, még máig sem száradtak fel végképen, — sőt valahol az evangeliom prédikáltatik az egész világon mindenütt hirdettetik az ő em­lékezeteért (Máté XXVI. 13); — pedig e könyük, sem hár­mas ércedényben rejtegettettek, sem aranybetükkel nem vé­settek fel, hanem egyszerűen veszendő pergamenre valának feljegyezve ekképen : „meghalt pedig Sámuel, és siratá öt az egész Izrael." A nagy és nemes tettek, s azoknak a közönség által kellőleg méltányolva tisztelete, a hálás keblek soha ki nem haló kegyelete tehát egyedül azon romolhatatlan érc, mely megmarad és el nem porlik soha örökké! Ilyen ércből alkotá idvezült gondnokunk maradandó emlékét, ilyenbe vagyon bevésve nemes tetteinek hosszú lajstroma, mely biztosíték arról, hogy az ö nevét a feledé­kenység árja, soha el nem fogja sodorni, valamíg csak em­berek lakják a földszínét, kik az igaz érdemet kellőleg tu­dandják megbecsülni, és mérlegelni. Az ő nemes szivének élő tanújele egyházmegyénk kebelében, a még most is fenn­álló és naponként gyarapulásnak örvendő egyházmegyei özvegyi pénztár, melynek legnagyobb lendületét kétségkí­vül, azon 400 p.forint adá, melyet az idvezült annak javára, sok évekkel ezelőtt letenni kegyes volt; nem az ő nemes szivének s ritka keresztyéni erényének örvendetes hirnö­kei-e azon többnyire még élő jeles hazafiak? kik az ö min­denre kiterjedő gondosságából, bőkezűségéből nyerték az első tápanyagot a bennök szunnyadó szellemi erők kifejté­sére, s kik az ö támogató ápolása, s atyai pártfogása nélkül elvesztek volna végképen, vagy nyom nélkül maradtak volna örökre, mig most a polgári és egyházi társaságnak sokan közülök méltó dicsekedései. Az ő jó szivét áldozni kész buzgóságát hirdetik egyházmegyénk jegyzökönyvének csak­nem minden lapjai, feljegyezvén azon számtalan közgyűlé­sek kitartásáért méltó köszönetünket, melyet ö valóban meg is érdemlett; — szóval azon időponttól kezdve midőn, mint magát minden oldalról kellőleg kiképzett ifjú, a mindég hí­res pataki és debreceni collegiumokból a nyilvános életpá­lyára kilépett: mindjárt megtalálta a neki és szíve nemes hajlamainak leginkább megfelelő tért, melyen aztán mind­végig ernyedetlen buzgósággal küzdött és megállott. E tér az egyház és iskolák ápolása, emelése és virágoztatása vala. De a vallás és egyház szolgái is jókor felismerték benne az anyaszentegyház és iskolák nemes őrét, s mint Tolnainegye ifjú jegyzőjét, már 1813-ban algondnokul kér­ték, az akkor kitűnő hirben állott Horváth Ádám oldala mellé alkalmaztatni, s ez utóbbinak később másuvá lett elhivatá­sával, a külső-somogyi egyházmegye 1816-ban sietett öt rendes gondnokává megválasztani. E hivatalos kapcsolat létrejötte után évről-évre növekvő arányt vett s mindinkább bensőbbé vált a felejthetetlen viszony, az egyházmegye, s annak kormányzója között, ugy hogy bátran ellehet róla mondani, mit egykor a zsidók vénei, a kapernaumi százados érdemei méltatására felhoztak Jézusnak : miszerint szereté Ő a mi nemzetségünket, szereté és nagy becsben tartá val­lását, szereté kiváló leereszkedéssel annak szolgáit, szereté az egyházat, szereté ennek veteményes kértéit az iskolá­kat, s ezek felvirágoztatására Istentől nyert javaiból szünet nélkül sáfárkodott, egyházmegyénk minden iskoláinak bib­liát s térképeket adományozván, s évről-évre 3—4 szegény sorsú tanulónak házánál élelmezése mellett a gyönki gym­nasium alapítványához 600 p.frttal járulván. Sőt betűsze­rinti értelemben elmondhatjuk az evangeliom szavaival: mi­ként synagógát is épített a mi számunkra, mert — mint mindnyájan jól tudjuk — a gyönki gymnasium most létező díszes emeletes épülete minden más hozzájárulása nélkül ö általa emeltetett. És hogy az általa épült, folytonosan ápolt, s kegyelt intézet, és nemes tetteinek sorozata tetözetlen ne maradjon még élete végóráiban is kegyesen megemlékezett arról, 500 forintot hagyván annak fentartására. Ugy hiszem ezek után nt. egyházm. közgyűlés! hogy feleslegessé vált ott gyenge szavakkal szónokolni, hol a tények ily hangosan beszélnek. Méltán fájlalhatják tehát az ö el­hunytát minden rokonai, barátai és tisztelői, — méltán fáj­lalhatja a polgári társaság, különösen pedig Tolnamegye, melynek ö a legválságosabb időkben, a kisértetek nehéz korszakában, tántoríthatatlan jellemű, és megvesztegethe­tetlen igazságú birója vala. De különösen és mindenek fe­lett, — kivált ebben az Isten oltára iránt annyira meghide­gült és közönyös világban — legméltóbb fájdalommal te-

Next

/
Thumbnails
Contents