Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-19 / 20. szám

„Nem akarom commenlálni e sorokat, hogy mily méltatlan vád s igaztalan óhajtás nyilatkozik bennök : miután oly szánalomra méltóan nevetséges, hogy óhajtandó: vajha a nyilvánosságot mindenki annyi tisztelettel használná, menynyit az megvár minden józanon gondolkozó embertől." Sem okom, sem akaratom, ezen csekély nézetem szerint, az irodalmi illem határait, már átlépett, polémiába elegyedni, — hanem arra igenis kötelezve érzem magamat hogy kis tért kérjek, a t. úr, méltatlanul gyanusitó megjegyzését, saját nevem alatt, teljes tisztelettel visszautasithatni. Méltó joggal teszem pedig azt, azon igen egyszerű okból, mert: Irt tudósításom, idézett pontja, szóról szóra, betűről betűre, ugy amint irva van, azon részi, zsinatunkon, megtörtént tény. Egyedül ezen szavak „Bár e meggyőződés" egész erdélyi ref. anyaszentegyházunkban általánossá válnék, s az illetők mind szemök előtt tartanák" saját megjegyzésem. E megjegyzésem első fele, vonatkozik a közvetlenül előtte álló, — de idézni elmulasztott hasonlóan, szórói-szóra, betüröl-betüre, ugy történt e nyilatkozatra : „hogy meggyőződése szerint, mint esperes, becsülettel, csak azon esetben védhetne, az elnöklete alatt tartott, részi, zsinatétól eltérő véleményt, ha a határozat hozatala alkalmával külömböző véleményét nyiltan kijelenteite, s jegyzőkönyvbe igtaltatta volna." Miből tisztán kitetszik, hogy „bennök" sem szánalomra méltóan nevetséges" sem „igaztalan," söt annyira „igaz óhajtás" nyilatkozik, hogy sajat előzményei után lehetetlen a t. t. úrnak is ellentmondani, álláspontja megtagadása nélkül. Megjegyzésem utolsó leiében is, hogy sem „szánalomra méltóan nevetséges" sem „méltatlan vád" nem „nyilatkozik" bátorkodom tanuk épen a t. t. urat kérni fel, ki az 1864-iki közszent-zsinaton személyesen jelen volt, s ugy látszik, az ott történt „comicus jelenetekre" jól emlékszik, és ha netalán azok közé találna tartozni, kik a „szálka" miatt a „gerendát" feledik, méltóztatik a becses lapok 1864-ik évfolyamában a 42. számtól visszafordítani a 26-ik számra, ott a 827. lapon kezdve, az akkori események emlékében felújítása végett, találand egy ily cimü cikket „Az erdélyi ref. anyaszentegyház közzsinata" ennek ujabb átolvasása után, meg vagyok győződve, szerencsés lehetek, tanúskodását e tekintetben is megengedni. Méltóztassék tehát, mindezekből kitetszöleg, B.-ra méltatlanul ruházott ezen megjegyzését „vajha a nyilvánosságot mindenki annyi tisztelettel használná, mennyit az megvár minden józanon gondolkozó embertől" saját magának is folytonosan szeme előtt tartani; közelebbről e becses lapok hasábjain megjelent három cikke elfogulatlan átvizsgálása után, önnön maga is meggyöződhetend, miszerint, az, épen becses személyére, vonatkozó „cadentia" Egyszersmind kegyeskedjék megengedni, hogy pár kérdést intézhessek a t. úrhoz: Midőn a közelebbről Bánfi-Hunyadon tartatott közzsinaton a szilágy-szolnoki egyházmegye t. jegyzőjének „olyforma nyilatkozatot is kellett hallania, hogy a közzsinaton csak mint a szilágy-szolnoki egyházmegye jegyzője, nem pedig mint annak küldött képviselője nyilatkozhatik s foglalhat helyet" („Prot. Egyh. és Isk. lap" 1866. 50 sz.) a t. űr most vallott elveivel egyezöleg, akkor felszóllalt e védelmére ? A t. t. úr és t. t. társai, egy „comicus jelenetet" felmutatva, a közvélemény itélö széke eleibe vivék a marosi t. esperest, épen mint hajdan bizonyos előkelő urak egy aszszonyt a jeruzsálemi templomban tanitó úr Jézus eleibe. Ján. 8, 1—11. Már most (teljes tisztelettel én is bocsánatot kérek a főt. közzsinat több tagjaitól, kiknél a t. t. úr nem is alkalmatlankodott kérésével, valamint azon egytől is, ki ugy látszik elkésett, nem különben még t. t. Szász Domokos úrtól is, ki mint püspöki vizsgálat alatt álló városi pap volt consti'uens (?) tag mert nevét az 1864-ik évi közzsinat kiküldölt jegyzökönyvében nein találom ilykép bejegyezve) ha a közvélemény helyett az Úr Jézust találnák „aláhajolván ujjával irni a földön" 6. v. és mikor szorgalmaznák a kérdési, felegyenesednék és mondana: a ki közületek bün nélkül való az vessen elöször követ reá, 7. v. és viszontag elé hajolván a földön írna 8. v. — ugyan mit gondol a 1.1. úr, mily jelenet történnék? Vajha a t. t. urak képességöket, s e becses lapok hasábjain anyaszentegyházunk ügyei megvitatására nyitott tért valami jobbra használnák, mint egyik a másik denunciálására ! Faxit Deus. Rákosi Lajos, s. k. Luka-Illencf. ev. ref. pap. KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. Egy alkalmazkodó egyház s az ö hitvallása. New-York államban, a troy-i unitárius egyház, nem rég közzé tette belkormányzati törvényeit: egypárt bemutatunk belőlük olvasóinknak: IV. Miután vannak még némelyek, kik ugy vélekednek, hogy valamely egyháznak tagjává senki sem lehet, ha csak el nem fogadott bizonyos hitvallást, melynek erejénél fogva a lagok közé igtattatik ünnepélyesen; s miután más részről sokan vannak, kik azt hiszik, hogy az egyházat összetartó kapocs egészen szellemi, és hogy a jó élet a legjobb hitvallás : mi mindenkinek lelki ismeretes meggyőződésére hagyjuk, megválasztani a hitvallásnak nemét, melyet elfogadni kész.'1

. Az V. cikk teljes korlátlan szabadságot ád a keresztség és az űrvacsora használatra nézve. Ime az utolsó: IX. Ezen egyház nem fogad el semmi hitvallást, semmi kiszabott tant, mint felekezeti jelvényt vagy mint föltételét annak, hogy valaki az egyháznak tagja lehessen, miután lelkiismeretéről mindenki csak Istennek felelős és nem embereknek. Kiilömben a következő hitvallás ajánltatik azoknak, kik kívánják : Hitvallás. „Hivén Istenben, teremlömben, birámban és atyámban, és a J. Krisztusban, mint a kit Isten küldött avégre, hogy akaratát az emberekkel tudassa, érezvén gyarlóságo-