Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-19 / 20. szám
előre szokjék az ifjú a subordinátíóhoz; mert ha én otthon az apám hajlékában tanulgatok, nem tudom, hogy tehet arról tanúbizonyságot a tiszteletes, kinek a mi házunkhoz semmi járója, semmi köze; annyival inkább az esperes, ki talán csak egyszer látott életében. Ha készültem, majd kitűnik, ha nem készültem, majd visszavetnek a vizsgán. Hogy számot adjon az ifjú a vizsga előtt egész életéről, hogy kitételesen kimutassa erkölcsi és tudományos múltját, ezt igenis óhajtjuk de nem ilyen uton. A készületi egy évről — ha az privát körben történt — csak községi bizonyítvány tanuskodhatik, azt pedig kiállítani a helyhatóság dolga és nem a tiszteletes úré. Hogy rendkívüli esetben oly egyénektől, kik a főiskolai igazgatóság által a negyedik évi tanfolyam teljes bevégzése előtt iskolatanitóságra hivatalból bocsájtattak ki — az utolsó félévet illetőleg a magánvizsgáról szóló bizonyítvány is elfogadható; holott a küldöttségi jelentés 2-ik pontja azt mondja, hogy: „négy évet nyilvános tanintézetben eltöltendőnek javasoltunk ... s ez alól semmi ok — még a szegénységi sem — elegendő arra, hogy valaki az ügy hátrányára előjogokkal ruháztassák fel." Mi itt ellenmondást látunk; s ha az academicus rektóriákat ugy rendeznénk el, hogy — mint fölebb is emlitém — öszszel tellenének le; — s van a soperintendentiában 18 rektóriánk — azokat ugy osztanánk el, hogy minden évben 6 telljék ki s küldessék be: akkor 6 végzett ifjú minden évben kimehetne s annál több a pápai iskolából nem is igen szokott évenként kikerülni. Most azonban oly szerencsétlenül vannak elosztva ezen rektóriák, hogy némely évben beküldetik egyszerre 13, s akkor — hogy a szükségletnek elég tétessék — ki kell bocsájtani sokat a nem végzettek közül is; más két évre pedig csak 2—3 esik, a midőn meg nem jut azoknak se, kik szivesen kimennéjiek, söt arra érdemesek is volnának; s igy kénytelen őket az iskola üres marokkal szélnek ereszteni. B. „Minthogy a lelkészi pályára készülő ifjak rendszerint azon egyházmegye kebelében várnak és nyernek rendes papi állomást, melyben segédlelkészekülalkalmaztatnak, hogy az egyházmegyei hatóság és közönség — mely jövőjükről gondoskodandik — őket ismerje: a kibocsájtási vizsga mindenkor az egyházmegye előtt teendő le, teljes jogában állván az egyházmegyének a kiállított vizsga sikere Után csak azokat kibocsájtani, kiket a szükséghez képest alkalmazhat is Ez még a legcifrább ! Már most a ki 25 éves koráig iskolába járt, 3 évig rektoroskodott, 1 évig készült s ekkor vizsgára bocsájtatván a vizsgát szerencsésen át is úszta: még akkor is „teljes jogában álljon az egyházmegyének" kibocsájtását elhalasztani azon ürügy alatt, hogy még most nem alkalmazható mert nincs hely. Hiszen a kit az egyházmegye üldözőbe akar venni, soha sem alkalmazná téttleg s igy a kibocsájtás után 2 évre következő kerületi vizsga mindig hátrább tolatnék. Eddig is ilyen formán történlek hatóságaink visszaélései, s ha most ezt még törvényerőre emeljük : ember legyen, a ki ily feltételek mellett rá adja árva fejét a theologia tanulására! Jól tudjuk, hogy a kit előtérbe akartak tukmálni, annak csak ideiglenesen is csináltak helyet valamelyik pap mellett; s a kit mellőzni akartak: annak azt mondták „nincsen számodra hely" s évekig várakozott s utóbb idejéből kikopva kellett másutt keresni szerencséjét — ha ugyan megtalálta. Ilyen törvénynyel nem nagyon megyünk a korszerűség felé! C. pont meghatározza azon könyveket melyekből el kell készülniük a candidátusoknak. Még pedig a többek között olyanokat is említ, melyek ma már nem is kaphatók. Nem akarok ugyan azon könyvek bírálatába bocsátkozni, de általánosságban annyit még is megjegyzek, hogy azok közül bizony sokan túlélték magukat, s a mai korban már jobbak is kaphatók. De meg az itt legfőbb nehézség, hogy ellenkezésbe jön a candidatus az iskolába tanultakkal; sokkal jobb lett volna a theologiai tanfolyam ez időszerinti tankönyveit figyelembe venni, s azokhoz alkalmazkodni, szóval a tanitandókat az iskolára nézve szabni ki. D. pont alatt a vizsgálat formája határoztatik el. Ez ellen sem volna kifogásunk, ha az a gyermekes, „kitűnő, dicséretes és elegendő" — mely a kibocsájtási okmányba is beveendönek javasoltatik — oly nagyon hangsúlyozva nem volna. Egyáltalában nagy kár, hogy már valahára nem birnnk megszabadulni attól a haszontalan calculusadástól. De természetesen ott, a hol az egyházi férfiakat örökös gyámság alatt szeretik tartani, nagyon jó fogás ez a calculus felemlegetése (melyet pedig ez ideig csak ugy ellenőrködés nélkül adogattak), ha valakinek előmenetelét kell meggátolni, vagy valakit fölebb rukkoltatni akarunk. Legegyszerűbb volna a kibocsájtási okmányba csak annyit tenni, hogy a papi teendőkre elég készültnek és alkalmatosnak találtatott ; majd a többit megmutatja az élet, a melyben „sok elsők lesznek utolsók, és sok utolsók elsők." Felavatási vizsga. A. A felavatási vizsgánál is csak a 2 évi időköz ellen van kifogásunk, s a legnagyobb az ellen, hogy, a ki a kitü- • zött időben meg nem jelenik, 2 évi időközzel vettessék viszsza. Hátha betegség, hátha szegénység gátolja valamelyiket ezen nagy területen fekvő egyházkerületben hogy el nem mehet ? Köztudomás szerint hol Losoncon, hol Vasmegye valamely zugában, majd meg Tolnamegye szélén tartjuk gyűléseinket, a hová a távol eső helyekről csak 70—80 frttal lehet eljutni. Hát az olyan szegény ifjú, ki ezt meg nem teheti bűne nélkül is lakoljon ?! A törvényhozásnál mindég szem előtt kell ám azt is tartani, hogy a hozott törvény behozható legyen ! Az egészről annyit elmondhatunk hogy nem sok ujat találtunk benne. A mi uj, az v agy nem életre való — s csak papíron fog maradni — vagy legalább is olyan, hogy még most keresztül nem vihető ; egyházi ügyeink elöbbvitelére pedig épen nem alkalmatos. A régiekből van valami bele véve, de hisz épen az volt a javaslat feladata, hogy a régiből s annak nyomán készítsen ujat, korszerűt; azonban itt ugylátszik, hogy csak a régi szokást akarták törvényerőre emelni még pedig ugy, hogy törvényesítve legyenek az eddigi visszaélések, s még szabadabb kezet nyerjenek a kor-