Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-12 / 19. szám

hogy a concordatum országgyűlési vita tárgya sem lehet, hanem egyenesen törvénybe igtatandó, ez több mint vakmerőség, ez merő vakság. A „Hírnöknek" igaza lehet abban, hogy az országgyűlés a concordatumot vitatás alá nem veendi; de nem ám azért, mintha azt már ugy is törvényerejűnek tekintené, hanem épen ellenkezőleg, mert nem is nézi Magyarországra tartozónak, s mint ilyen a magyar országgyűlésen szóba sem jöhet. De hagyjuk e faggatózásokat és szóljunk magához a dologhoz ugy, hogy komoly és őszinte emberek szavunkból okulást, a tényekből meggyőződést merítsenek. Midőn a concordatum fölötti tárgyalások folyamata alatt a bécsi minisztérium a magyar főpapság részéről nem várt ellenszegülésre akadt, Thun miniszter egyik magyar főúrhoz azt a kérdést intézte: mi is tulajdonképen az a magyar katholicus egyház, melyről annyit irnak és beszélnek? A főúr, a helyett, hogy a magyar kath. egyház mivoltát hosszasan ismertette volna meg a miniszterrel, sokkal egyszerűbbnek találta laconice azt felelni, hogy ugyanaz, ami a gallican egyház. E hasonlat első tekintetre nem áll, mert a magyar katholicus egyháznak soha nem voltak Roma ellenében oly határozottan formulázott cikkelyei, mint a gallicán egyháznak; de igenis áll igazi mivolta szerint, a mennyiben a magyar, szintúgy mint a gallican katholicus egyház a maga hierarchiáját mindelejétől fogva a nemzet és az államszerkezet kiegészítő részéül tekintette és érdekeit, kastszerü különváltsága dacára, a hazáéival annyira azonosította, hogy tisztán egyházi ügyeit is mindég nemzeti szempontból fogta fel és Róma érdekeinek soha alá nem rendelte. De a bécsi miniszterek előtt a dolognak épen ez az oldala volt az, aminélfogva a magyarországi katholikus egyház az ő világboldogító terveibe beleilleszthetőnek nem találtatott; ők uj birodalmat akartak a réginek alapzata nélkül teremteni, s azért szét kellett azon kötelékeket is szakit ani, melyek a magyar kath. egyházat a magyar hazához kapcsolták, hogy mind a kettőt annál könnyebben beolvaszthassák abba a nagy államegészbe, melyet ők autonom polgárok nélkül pusztán az államgépezethez tartozó hivatalnokokból akartak alkotni. E célhoz a legközelebb vezető út kétségkívül az lett volna, hogyha a hierarchiát a kormánytól teszik egyenesen függésbe; de minthogy ez csak ott kivihető, hol előlegesen a papi jószágok az állam részére elkobozva, a papság existentiája az állam kezébe van adva, a papi jószágok elkobozására pedig a Bachféle mindent felforgató kormánynak már nem volt elég bátorsága: kerülő útat kellett választani, melyen a kitűzött célhoz eljuthassanak. Csak sikerüljön egyszer — gondolák Bécsben — a hierarchiát Róma által a nemzet testétől elszakítani, — a romai uralmon nincs mit aggódni, mert hiszem annak fenmaradása úgyis már csak idő kérdése. Másfelől meg Rómában, hol mai nap amint az utolsó Encyklika bizonyítja, az ujabbkori államélet magasabb aspiratioinak senki még csak sejtelmével sem bír, Ausztria nagyszerű concessióiban a nemzeteknek a római pásztorbot alá régvárt megtérésének első kezdetét látták és komolyan hitték, hogy a hihetetlenségek e korában a leghihetetlenebb is megtörténik, hogy nekik is felvirrad és az állam fenhatósága alól felszabadult egyház ismét Rómának lesz adófizetőjévé. S itt a római udvar igazolására meg kell vallanunk, hogy az állam viszony ok az 184y után európaszerte beállott reactio folytán általában olyanok voltak, miszerint azokból a retograd politicusok csak bátorítást meríthettek és különösen a német déli államok (Ausztria, Würtemberg, Baden) buzgó törekvése, hogy a katholicus egyház viszonyait a pápával kötendő egyezmények által rendezzék, a római udvart szükségkép arra a gondolatra vezették, hogy világhatalmi állása komolyan szilárdulóban van. Mert hiszem mi is a concordatum egyéb, mint a római egyház souverain hatalmi állásának elismerése, és ennek valamely állammal, mint tőle idegennel való ideiglenes egyezkedése? Ideiglenes, mondom; mert a decretálék jognézete szerint az egyházi hatalom, mint Isten rendeletéből egyedül és örökkön fenálló hatalom, annyira fölötte áll a szerinte pusztán emberi önkényből származó államhatalomnak, hogy VIII. Bonifác szerint a világi hatalom manu regum et mili-