Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-05 / 18. szám
jegyzések közt egyszer csak ráakadtam Wolfensberger úr nevére. Wolfensberger úr még előző évben következő inditványnyal lépett elő. „A tiszteletreméltó zsinat elhatározza, hogy a magas Kirchenrath felkéretik országos egyházunk hitvallásának kezeltetésére akkép viselnie gondot, hogy a világ előtt nyiltan föllépő hűtlenséget és túlhágást az idő szolgáinál megtorolja, elhárítsa és az előforduló botrányt megszüntesse." Ezen indítvány egész zivatart támasztott, s érdemleges táárgyalása 1865-ben történt. Ez alkalommal Finsler kormánytanácsos vette fel először is a Wolfensberger úr által eldobott kesztyűt, s következő javaslattal állott elő. ,,A zsinat Wolfensberger lelkész úr indítványa meghallgatása után fontolóra vévén: a) hogy a mostani egyházi válság ugyan részint önmagánál fogva, részint egyes túlhágásoknál fogva, melyek vele járnak némelyekben az országos egyház fennnllását és virágzását illetőleg aggodalmat költhet, s azon óhajtást ébresztheti fel, hogy az előfordult bajok hárittassanak el, b) hogy azonban bármely egyházi mozgalom s e szerint a mostani is csupán belső fejlődés és szellemi küzdelem utjain juthat el az óhajtott célra, mig e hatóságok részéről való beavatkozás azt hamis ösvénybe terelhetné s a szenvedélyeknek tág rést nyithatna, c) hogy a zsinat azon bizodalmat táplálja, miszerint tagjai igyekezni fognak az egyház békességét komolyan óvni s a lelkiismereti szabadság joga mellett, melyet magukra nézve igényelnek, a községi öntudatot is szem előtt tartani, s hivatalukat, melynek tiszte az engesztelődést pré: dikálni, akképen vinni, hogy ez által a gyülekezet épülést vegyen azon az alapon, amely letétetett; d) hogy a zsinat az évi jelentésben s a látogatási jelentésben tett közleményeiből az egyházi kormánynak abbeli törekvéséről meg van győződve, hogy a fentebbi szempontok értelmében az országos egyház szabadságát és egységét oltalmazza is : — határozza, hogy az indítvány egyáltalában félretétessék." E javaslat, mely a közvetítő theologia minden bélyegét magán hordja, egyelőre nem elégített ki sokakat* Ezek nevében Locherni tikoni lelkész kívánja, hogy a Wolfensberger indítványa tekintetbe se vétessék, mások pedig egy harmadik indítvány nyal, javaslattal léptek elő, melynek tartalma szintén csak oda ment ki, hogy Wolfensberger úr indítványának elég hely ne adassék. Az orthodoxok azonban igen szenvedélyesen és makacsul harcoltak. Végre először is 140 szóval 13 elleneihatároztatik, hogy a Wolfensberger-féle indítvány tekintetbe nem vehető, aztán pedig a kétféle ellenjavaslat közül a Finsleré 143 szóval 10 ellen elfogadtatik. QAmtlicher Auszug aus d. Protok. d. Synode der zürich. Geistlichkeit XLIV. Zürich. 1865). Hogy mi adott alkalmat Wolfensberger úrnak a maga inditvanya megtételére; az a zsinati jegyzőkönyvben nincs meg. Ellenben olvasható a „Predigt der Gegenwartu cimü lelkészi folyóirat (1866. évf. 63. 1.) hírei közt, hol többek közt ez áll: „Zürichből irja a S. C. P. W. Az okt. 24-én ülést tartott zürichi országos zsinat egyik határozatának a legnagyobb és legmesszihatóbb fontossága van; ez a 72 tiszttársa által eretnekitett Vögeli lelkész (Usterben) ügyében szól. E férfiura vonatkozólag Wolfensberger, az orthodox lelkész a következő indítványt tette." S itt következik az indítvány és a határozat a szavazás eredményével együtt, ez utóbbi azonban hibával. Vögeliről röviden emlékezik bóth János is, ki ez időtájon járt Zürichben s uti benyomásait „Egy bolyongó tárcájából( < cim alatt nem rég közzé tette. Azon humánus és szabad szellem, mely a lelkészekből álló zsinatot áthatja, uralkodik az egyházi kormány legfőbb közegében a Kirchenrathban is, minek bizonyítása végett ide irjuk a következő két esetet. Valamelyik kántoni egyházban 1864-ben lelkész választatván, ennek alkalmából némely egyháztagok folyamodtak, hogy a Kirchenrath ne engedje meg az elválasztott egyén meghivatását, miután ez az evangyéliomi reformált egyház tanfogalmával, „ugy mint azt a (zürichi) katekizmus, liturgia és énekes könyv előadja," ellenkezésbe tette magát. A Kirchenrath azonban csak azt nézte, hogy meg vannak-e az el választottban a választhatóság kellékei, és miután e részben semmi hiba sem volt, a folyamodók kivánatát egyszerűen visszautasította, s reájok bizia, hogy ha netalán az illető egyén ellen formaszerii nehézségeket akarnának támasztani, a törvény útján járhassanak el. Ugyancsak ezen évben némely Ifjúsági egyletek" iminnea amonnan az egész kanton területéről számos aláírásokat gyűjtöttek egy beadványra, melyben a Kirchenrath előtt a felől panaszkodtak, hogy lelkészek által néhol „a biblia tekintélye, a hiszekegy kötelező volta, a Jézus Krisztus isteni természete kétségbe vonatik, minek következtében a szakadásra való hajlam mozdíttatik elő s átalános bizonytalanság áll be az iránt, hogy miben áll az államtól elismert országos egyház," — s annálfogva kívánják, hogy a „Kirchenrath" oltalmazza meg a szentírás tekintélyét. A tárgy fontosságára való tekintetből s némely az orthodox lelkészek által fellármázott szenvedélyek kellő útba terelhetése végett a „Kirchenrath" szükségesnek látta a dologban érdemlegesen nyilatkozni s annálfogva következő értelemben válaszolt: „Fel tudja fogni a nyilvánított aggodalmat s az evangyéliumi igazság alapján való szilárdabb hitegység óhajtását, de rosz eszközökkel ezt a célt nem lehet közelebb hozni. Azon ellentétek, melyek ez idő szerint a mi országos egyházunkban kifejlettek, most az egész protestáns világot mozgatják, s mi egy küzdelem közepette élünk, hol egy részről a hagyományos, és századokkal ezelőtt formulázott hittan mellett akarnak megmaradni, más részről pedig a hit megujitott alakzatát (Grestaltung) kívánják, mely a bibliai tan magvát szintén magába akarja foglalni, de egyszersmind a más oldalról kifejlődött emberi műveltséggel is ki akar egyezkedni, — s e két párt közt békitő törekvések sem hiányoznak, melyek aa ellentéteket legyőzni remélik. Ezen körülmények nem esetlegesen vagy emberi önkényből állottak elő, hanem felsőbb szükségességben gyökerező uton és módon,