Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-28 / 17. szám

nak fogalmuk legyen a gondolatról, én előttem igen fontos, hogy ők amaz elöltök ismeretlen világ határaihoz elvezettessenek. Az egymástól annyira különböző elvek, irány és elvek kimutatása végett lássuk mindkettőnk dolgozatából a legelső §-t. Én a következő elárást ajánlom. „1. §. Mondat. Itt mindenekelőtt azt kell a gyermekkel tisztán megértetni : mi a mondat ? — E végett a tanitó ilyformán szólhat növendékeihez: Tanitó. Károly zsebébe nyúlt, hogy ceruzáját elővegye, de nem találván azt, gondolta magában: az én ceruzám elveszett. Ez volt az ö gondolata. Ti mit gondoltok, mit csinált azután Károly? Ggermek. Keresni kezdette a ceruzát. (Vagy: Károly sírni kezdett; Károly gondatlan volt stb.)*) T. Ti ezt gondoltátok, ez volt a ti gondolatotok. Ti tudtok gondolkodni. Az emberek mindnyájan tudnak gondolkodni. Az ember eszével gondolkodik; az embernek esze, okossága, okos lelke van. **) T. Tudjátok-e, mit gondoltam én? Ugy-e nem? Ha azt akarom, hogy megtudjátok, mi az én gondolatom, meg kell azt nektek mondanom, mondattal kell kifejeznem, p. o. a kréta fejér. Ez egy mondat. A gondolatot mondattal fejezzük ki." G. űr sokkal szerencsésebb az előadásban, ö csak ennyit mond : Bevezetés. 1. A gyermek ül. A gyermek jár, István rajzol stb. ezek mind mondatok. A mondatokat együtt beszédnek nevezik. Ily szerencsés G. úr a tárgyalásban mindenütt. Nem vesztegeti ö az okos szót a fejtegetésekre, hanem mindent summás uton intéz el; mikor az ember magát észrevenné, már ö tul van mindenen, de nincs benne köszönet. Igy a 23. lapon: 8) Határozó. Itt, ott, fent, lent, ide oda, tegnap, jól, roszszul stb. Péter otthon ir. Én most tanulok. János szépen rajzol stb. Azon ismeretlen (! ) szókat, melyek e példákban eléjönek, határozóknak nevezzük, mivel a mondatban a cse*) „Lehet, hogy egyik gyermek igy felel, a másik amúgy ; mindegy : végre is mindenki gondolt valamit, s a tanítónak alkalma van kitkit arra figyelmeztetni, hogy gondolkodik. **) Ezeket elmondani aligha lesz jobb alkalma a tanítónak, mint épen ittt. S azután mily jó lesz az itt elmondottakat felhasználni, például a személyes névmásoknál, a hol mindenesetre illő lesz kifejteni azt is, kinek van személye. Igy a visszamutató névmásnál is, midőn péld. azt kell meghatározni, miért hibásak az efféle mondatok : hogy hívják azt az erdőt, a ki amott látszik? (Nem a ki, hanem a mely, minthogy az erdő dolog és nem személy, mert nem tud gondolkodni, nincs okossága)." lekvés helyét, idejét és módját fejezik ki, határozzák meg körülményesebben. Vagyis: megjelentik nekünk azt, hogy a cselekvés hol, mikor, vagy mik épen történik." Ezek az alapos nyelvtani fejtegetések ! A 87. lapon. „A kötszókkal nincs miért hosszadalmasan mulatnunk, elég ezeket párszor figyelemmel elolvastatni, hogyha elöjönek bárhol, ráismerjenek." Tehát a nyelvtan legfőbb célja a felületesség. A ki ugy beszél mint G.-űr, annak fogalma sincs arról, hogyan tanítanak értelmesen. Ez világosan mutatja, hogy G. úr szerint a nyelvtan addig terjed, a hol a gondolkodás kezdődik. 0 a gondolat világának határain a gyermek szemei előtt khínai falat épít a gépileg összeszedett nyelvtani elemekből. Bizony e fellépés és irány nem válik becsületére pedagógiai irodalmunknnk, s pirulni kellene, ha a nyelvtan eme nagy mestere közöltünk utánzókra találna. A gyakorlati oldalról tekintve is ép ely fonák és felületes a G. úr felfogása. Az ö nézete szerint „a mondatok gyakorlati megismertetésében annyira kell mennünk, hogy azt főleg írásjelek szerint megismerjék s tiirhetöleg használni tudják a gyermekek." Maga mondja, hogy a nyelvtan elvont dolog, mégis annak legelméletibb részén, a mondatokon, csak amugy gyakorlatilag akar átesni. 0 a szem dolgává teszi azt, ami az elme functioja! A mondatok belső szerkezete öt nem érdekli, elég azokat külsőleg feldarabolni, ezt is csak ugy tél-túl (türhetöleg), s csak az utolsó napokban, midőn nincs már elög idő a begyakorlásra! Mentsen Isten, hogy ily fonák elveket kövessünk a nyelvtan előadásában. Még egy megjegyzését nem lehet szó nélkül hagynom. Azt mondja G. űr nyelvtana 92. lapján: „tessék az iskolában megpróbálni az Á. nyelvtanát s tapasztalni fogják a mondattan alapján tanítók, hogy az első 5 — 6 levél elfanitása után azt sem fogja tudni a növendék, hogy tulajdonképen a fején vagy lábán áll-e ?" Hogy a tanítvány Oly nagy zavarban volna azt l)nein hisszük; 2) ha csakugyan ugy van, az az ügyetlen eljárás eredménye; 3) hogy ahol mindent értelemmel kell felfogni, megfejteni, finom árnyalatokat megkülönböztetni, hogy ott a gyermek magát rögtön tájékozni tudja, nem követelhetjük; de lassanként megtisztul előtte a láthatár és hasonlithatlanul felette fog állni azon növendéknek, kinek számára kikeresték a nyelvtanból , amit gondolkodás nélkül lehet megtanulni, ami könnyű, felületes, tartalmatlan. Annak pedig nagyon örülök, hogy G. úr az iskolára hivatkozik. Én az iskolában tettem próbát a módszerrel mielőtt másoknak ajánlottam volna, már 1857-ben, tehát ezelőtt 10 évvel, noha a pályamunka csak 1865-ben jelent meg. Tiz évvel ezelőtt kezdettük a magyar nyelvtant ekkép tanítani a sárospataki képezde gyakorló iskolájában. Azon idő óta körlátogató, egyházmegyei, egyházkerületi hivatalos küldöttségek előtt több mint 40 vizsgát adtunk, s növendékeinknek épen a magyar nyelvtanban szerzett elméleti és gyakorlati készültsége, az oktatás alapossága fellett az illető felügyelök nemcsak teljes megelégedésüket, de örömüket is