Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-13 / 2. szám

szabályok lépésről-lépésre tapintatosan válogatott, s nem mondva-csinált példákkal vannak megvilágositva, az természetes dolog, de azért mégis, sőt talán épen azért nem csekély fokú érdem. — Legkiválóbb előnye e könyvnek, hogy az összehasonlító nyelvtudomány alapján áll, s ez álláspontján céljához képest mindenütt anyanyelvünk mondattani tüneményeit igyekezik szem előtt tartani. Bezzeg hogy ideje is volt m. e. ötven évi tétovázás után végre-valahára visszatérnünk a nyelvtanítás legtermészetesebb útjára, t. i. az anyanyelvvel összehasonlító útra. Részemről mondhatom, hogy ha iskolai nyelvtan-iróink ez uton haladnak, rövid idő alatt készülhetnek oly nyelvtanok — legalább a latin és német nyelvet illetőleg — melyek épen oly korszak-alkotók lehetnek a maguk nemében, mint voltak korukhoz mérve a jó emlékű Christ. Cellarii grammatica latina lingvae hungaricae accomodata és a Marton Józsefféle német grammatika, melyek mindketten körülbelől félszázadig vezették nemzetünket a szóban forgó két nyelv tanulásában, még pedig nem megvetendő sikerrel. Talán nem lesz fölösleges megjegyeznem, hogy az egyszerűen bövitett mondat elméletében nem tartom helyesnek a kiegészítő és határozó gyanánt vett mondattagok olyatén megkülömböztetését, a milyet e könyv irói használtak. Példa világosit. A kéz alatti Mondattan irói ugy tanítják, hogy ezen példában: „Athenienses loco idoneo castra feceruntu

ez a szó: castrakiegészitö, e pedig: locohatározó. Én azonban egyszerűbbnek tartom azt mondani a fennidézett mondatról, hogy mind a castra, mind a loco nem egyebek, mint kiegészitök, t. i. értelem kiegészítők. Még pedig castra-tárgyhatározó kiegészítő, loco pedig helyhatározó kiegészítő. Szeretném továbbá azt is, ha annak a tulajdonitmány névvel nevezett, fönév-világositó valaminek mind a három faját közös névvel jelzőnek nevezhetnők. Ilyen jelző lenne aztán 1. a melléknév, számnév, névmás, igenév. 2. A főnév birtokos esete. 3. Az appositio is mint utójelzö. Rövidre vonva nézetemet az egyszerűen bővített mondatról, azt tartom, hogy abban az tulaj donitmány — kiegészítő- és ezen tagok mindenike mellett előfordulható jelzőn kivül egyébről beszélni fölösleges : azért entia praeter necessitatem non sunt multiplicanda. Azonban — habár a fenemlitém három tárgy, u. m. a kiegészítő, határozó és tulaj donitmány fogalmára s még némi aprólékos dolgokra nézve nem épen egyeznek is felfogásaink, de mivel kiindidási pontunk és vezérelveink ugyanazok —nyugodt lélekkel irom ide azon ohajtásom: Ádja Isten! hogy e mondattan készítői rövid idő alatt egy hasonló elvek szerint és tanítói ügyességgel készitettt Latin alaktannal is örvendeztessék meg azokat, a kik egy ily könyv után oly régóta, s méltán, várakoznak. Szakács Mózes 3

m. k. Magyar nylevtan. A népiskolák számára, irta Árvái József. Első rendű jutalmat nyert pályamunka. Kiadja a reform, egyetemes tanügyi bizottmány. Pápán, 1865. (Vége.) E könyv összesen 179 lapból áll, mi ebből, részint tán térhiány, de leginkább sokaldalu elfoglaltatásunk miatt, most csak 79 oldalról (az igeragozásig) mondtuk s mondjuk el véleményünket; a nt. szerkesztő űr engedelmével később, habár röviden, a többit is szellőztetni fogjuk. A fent elésorolt nagy hiányok után nem kevésbé lényeges hibáknak tartjuk e könyv nyelvészeti botlásait is; melyekben a definitiók: hiányosan, majd homályosan, vagy éppen ellenkezve a magyar nyelv természetével, tehát hamisan, vannak elmondva. Lássunk ezekből is rendre néhányat. 4. 1. „A bevégzett mondatoknál mint a pont, ugy a kérdésjel után is nagy betűt irunk." 5. 1. ,,A mondatnak két része, két tagja van : egyik a miről, másik a mit róla mondunk." 7. 1. „A mondatok szókból, a szók tagokból, a szótagok hangokból (az Írásban betűkből) állanak." Mi ugy véljük, hogy ily összevont mondatokat épen a könyv elején „tantétel" gyanánt gyermeknek nem írhatnánk. Csak a 12. és 13. lapokon, szerző, „tantételeiben" hétszer használja a kell igét határozatlan móddal, pl. kell foglalni, kell megjegyezni, kell állani" stb. Pedig egy jó tankönyvnek ezeket mentül ritkábban kell használni. 21. 1. Azt mondja szerző, hogy a cselekvést jelentő szó igének „neveztetik." A szenvedő igéket egész könyvében szabadon használja; valóban, Isten áldja meg a szenvedőit, ki lehetne már valahára küszöbölni legalább a nyelvtanokból ! 40. 1. „A mondat azon tagja, mely az alanyt és állit— mányt teljes (!) értelművé teszi, kiegészítőnek neveztetik." Az elemi tanulónak szánt könyvbe nem lenne-e jobb ez; kiegészítőnek nevezzük a mondat azon tagját, mely az alanyt és állitmányt teljes értelművé teszi ? — a fenebbihez hasonló kifejezések csaknem egymást érik, pl. csak a 44. s következő lapokon is. 48. 1. „Ezekkel a szókkal: harminc, negyven, ötven, száz stb. a tárgyak mennyiségét, számát fejezzük ki: ezek számnevek." Itt a magyarázat nehézkességét még áz írásjelek helytelen alkalmazása is nagyban elősegíti. Az 55. lapon is egy ilyszerü tantétel áll, melynek, a gyermek előtt szerfelett nehézkes kifejezésben nem lehet egykönnyen párját találni. „Midőn arról van szó, hogy valami kinek mije? vagy minek mije? a mondat azon tagja mely a birtokost ki szokta fejezni, s rendszerint tulajdonító raggal áll, a mondat tulajdonító tagjának neveztetik." stb. A sok elvont, komoly címeket (feladatok, tantételek, stb.) sem helyeseljük; a gyermek kezébe adott könyvben nem szabad semmi olyas dolognak (legalább a szöveg között), mi a tárgy tisztaságát zavarná. Megint azok a végnélküli sorszámozott példák is csak zavart okozhatnak. Ennyi, mit ez úttal Á. úr nyelvtanáról, futólag csak, az igeragozásig elmondhatunk. Ezen hiányok azok, melyeket megtekintve, egyenesen kimondjuk, hogy miattok e