Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-03-03 / 9. szám

érthetőség relatív dolog, s épen azért ha megértette az olvasó, adjon igazat a tudós tanár urnák. En pedig csak annyit jegyzek meg, hogy ott nem paedagogiai elvről, hanem valami ótestamentumi merev törvényesség féle zür-zavarról van szó, mely talán hasonlat akart lenni, és e hasonlati viszonyt nem értem én, még az észrevételekben adott commentárral sem. Még csak néhány észrevételre van megjegyzésem. Nt. G. urnák annyira roszul esett, hogy több helyen is kitörést engedett indulatjának, a miért felemiitettem a kútfőket is. Igaz, legnagyobb részét saját maga is megnevezi, néhányat nevezetlen hágy, ezek közül pár helynél magam neveztem meg; tettem pedig mindezt nem lovagiatlanságból, hanem hogy az olvasó láthassa mennyi eredeti van irodalmunknak ezen legújabb diszében, — s épen azért állítottam párhuzamba néhány helyet, hogy kitűnjék, minő modorban használta a felemlített katekhetikai munkák némelyikét. Ezen cél lebegvén szemem előtt, megtettem volna a felemlegetést és összehasonlítást azon esetben is, ha az iró mindenütt külön megnevezi az eredeti forrást, vagy akár ha megelégszik azon általános nyilatkozattal, hogy kútfők után dolgozott. Nem annyira a plágium vádját akartam nt. G. űr ellen emelni, mert a kútfőnek néhány helyen elhallgatását tekinthettem figyelmetlenségnek is, nem pedig oly „nagyon bűnös hanyagságnak" mint ö tekinti részemre egy é betűnek i vei felcserélését; hanem a kútfők használásának általam még eddig nem látott módját akartam illustrálni. A mit nt. G. úr tett, annak megnevezésére nem az „átdolgozás" vagy kútfők után dolgozás" kifejezéseket szokták használni, — az annyira egyedül álló jelenség az irodalomban, hogy neve sincs még, s minthogy én ismertem fel elöször, meg is keresztelem : tallózásnak! 0 egynehány katekhetikából kiszedett egy rakás mondatot, ezeket részint szórói-szóra, részint igen szerencsétlen változtatásokkal egymásután irta, , és igy részint nem azt adja, a mit igér, (pl. állítja hogy a három részt a gyermeki fejlettség fokozatai szerint különbözteti meg, pedig legalább az első kettőt a tanitó feladatai szerint jelöli ki), részint pedig ellent mond önmagának. — Hogy aztán ezen „tarlózási működésében" megnevezi-e a kútfőt, vagy nem ? az egyebekhez képest mellékes dolog, s munkája belértékére nézve nem tesz külömbséget. — Igen helyesen mondja a tudós tanár úr, hogy „Egyöntetűség azért lehet akármely (nem egészen „akármely," hanemcsak „valamely") műben, ha különböző forrásokból is van merítve," — mert hiszen ismereteinket kútfőkből merítjük; de az igy nyert egyes elemek másnál — hogy ugy mondjam — chemiai processuson szoktak átmenni az elmélkedés által, épen mint a gyomorban a különböző tápszerek, ha még oly különbözők voltak is eredetileg, mindnyájan ugyanazon vérré alakulnak, mely az előbbi tápszerektől lényegesen különböző uj állomány, — sem a kenyeret, sem a hust nem lehet benne felismerni, — nt. G. urnái pedig az egyes adatokkal csak mechanicai vegyülés történt, mintha fa- és vasarabkákat összekevernénk, — mindenik alkotó rész felismerhető, nem vált belölök uj test. — Nem az a baj, hogy kútfőket használt, hanem az, hogy roszul használta! Nt. G. úr jónak látja egy oly vádat emelni ellenem, melyet megsem kisért bebizonyítani, hogy t. i. a hollandi ref. egyházról ezelőtt két évvel e lapokban közzé tett ismertetésem nem eredeti. Valóban, midőn ily sok idő múlva is emlékében tartja dolgozatomat, azon kiváló szerencsében részesít, hogy az irodalom terén első kísérletemnek nagyobb fontosságot tulajdonit, mint önmagam! Ily bizonyittatlan állításra elég volna talán csak annyit felelni, hogy bizonyítsa be az illető, mert igy azt sem tudhatom mely oldalokon védelmezzem magamat; de miután én tudom legjobban, hogy bizonyitni nem képes, ím tehát magam mondom el, minő szempontból nézze az olvasó a kérdéses ismertetést. (Megjelent az 1865-ik évi „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ok 16-ik számán kezdve a 34-ikig.). Egész tiz nyomtatott ívnyire terjedő ismertetésemből nem az enyém semmi. — Azt hiszem, hogy már e fogalom: „ismertetés" kizár minden eredetiséget, mert az ismertet leghelyesebben, a ki saját egyéniségét legkevésbé vegyíti a dologba. Kifejeztem én ezt ismertetésemnek legelső lapján ezen szavakban : „Értekezésemnek távolról sem célja a dolgokat kritika alá venni, én csak a tényeket fogom ismertetni, — a bírálatot minden olvasó maga teheti meg." — Ezen előre kijelentett tervemet csupán két helyen szegtem meg, a mennyiben Opzoomer ismertetésénél a figyelmes olvasó előtt meglehet ki fog tűnni rokonszenvem, és az orthodoxusoknál egy hasábnyi téren kockáztattam pár megjegyzést. — De kezdjük legelöl: Cikkem kezdődik egy igen rövid bevezetésen, melyben egy pár történeti adat van felemlítve a holland theologiáról a dordreehti zsinattól (1618

/9

) kezdve a jelenig. Nagyon természetes, hogy amaz adatokat valahonnan írnom kellett, söt valószínűleg azt is természetesnek fogja találni mindenki, ha azt mondom, hogy a rendkívül gazdag holland theol. irodalomnak kétszázötven évi termékét nem tanulmányoztam át másfél év alatt, mert arra egy egész emberi élet sem volna elég, hanem mind arra nézve, a mi a jelen korig történt, elfogadtam azt, a mit más állított. E bevezetés cikkemnek talán század részét teszi, mert amint ott kifejezém: célom volt a hollandi ref. egyháznak csak mai állásáról irni. A baj itt csak az, hogy jelenleg már valóban nem tudok róla számot adni, honnan irtam azon néhány adatot, — talán Hofstede de Groot egyik legkitűnőbb gröningai tanár „De Groninger Godgeleerden in hunne eigenaardigheid" (megj. 1855.) cimü könyvéből, melyben a gröningai iskola rendszerét maga ismerteti, s ha emlékezetem nem csal — ezen előzményeket is felemlíti, mely esetben az első idézés ezekre is vonatkoznék, — talán Köhler: „Die hollandische ref. Kirche" (1856) cimü ismertetéséből, vagy talán: „Fliedner: Collektenreise nach Holland und England" (1831) cimü ismertetéséből. Igaz e pár hasáb alatt nincs semmi idézés, de afelől is bizonyos vagyok, hogy mindenki ugy tudja, miszerint a történeti adatokat valahonnan rneritni szoktuk, s eme fejtegetések után még azon kis részt sem fogja senki pia-