Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-24 / 8. szám

ságát érvényesítsék, hogy igy a mindent központosító nniversalismus ellen, a püspökök által, nemzeti egyházak virágoztassanak. E törekvés szülte az egyházi jog terén azon rendszert, mely közönségesen episcopalismus név alatt ismeretes. Ennek ellenébn a tridenti zsinaton, különösen a protestantismus elleni reactio folytán az universalismus, mint curialis rendszer, vergődött győzelemre s e rendszer az, mely máskép ultramontanismus név alatt ismeretes. A curialismus, hogy a középkor sötét századaiban az emberiség fölött nyert absolut hatalmát magának jövendőre is biztositsa, rendszerét oly alapokra fektette, melyek az emberi fejlődés törvényein kivül esvén, azokhoz a kutató és biráló észnek férkezést nem engednek. Ha e rendszer valamely tételére azt mondod, hogy nem érted; a curialista azt feleli rá: nem is szükséges hogy értsed, mert hiszen az egész institutio természet- és észfölötti. Hiában okoskodol aztán a curialismus logikája és morálja ellen; itt a logika és morál egészen más törvényeket követ mint az élet egyéb téréin. Kezünkbe vesszük az egyházi jog legújabb feldolgozását dr. Schöpftöl (Handbuch des katholischen Kirchenreehts. 4 köt. Schaffhausen 1855.); itt a 4-ik kötet 481-ik lapján az egyháznak államhozi viszonyáról, következőket olvassuk: „Az egyházi-és államhatalom közötti viszony meghatározásában, in abstracto, sem a tiszta ész sem az államhatalom nem szolgálhat zsinórmértékül. Azért a rationalisták elmélete, — mely szerint a kérdéses viszonyt az állam érdeke, az állam jólléte és az állam fensége szempontjából kell szabályozni, — egyáltalában elvetendő. Az egyház- és állam-hatalom közötti maradandó és lényeges viszony meghatározása, az egyház mint csalhatatlan magistra és Isten által jogosított auctoritás jogkörébe tartozik;" s ezt illetőleg az ide vonatkozó jegyzetben következő bizonyitékot használ: Casus: Nullus esse potest in propria causa legitimus judex; atqui ecclesia, esset judex in propria causa, si ipsa decerneret, quae sui juris (intuitu status). — Ergo Resp. Distinguo majorem: nullus ex iis, qui infallibilitate in judicando carent, potest eese legitimus in propria causa judex, concedo: etiam ille, qui divina inerrantiae praerogativa pollet, non potest esse judex in propria causa, nego. Ez okoskodás szerint tehát a pápasági hatalom minden jogcime a pápa infallibilitásán alapszik, ámde viszont az infallibilitas emberfeletti igénye honnan vette magát, és mi okon illeti a pápa személyét, nehéz volna megmondani. — Minden esetre azt kell Schöpf úr határozott állítása után hinnünk, hogy a pápa infallibilitása, mint valami axióma legalább magában az egyházban soha kétségbe nem vonatott. Ámde a római katholicismus fennállása óta hányszor volt már a keresztyénség e vakmerő állítás tényleges megcáfolásának tanuja ? Midőn a XV. század elején három egymást eretnekitő és kiátkozó pápa vette ezen kizárólagosan csak egy halandót illető emberfeletti tulajdont igénybe, és az egymással civakodó ellenfelek a keresztyénség segélyéhez folyamodtak, az egyház oda lett szoríttatva, hogy akarva, nem akarva, az infallibilisok felett birói szerepet vállaljon, s akkor a konstanci zsinat XII. Gergely római pápát, önkéntes, XXIII. János spanyolországi pápát kényszeritett lemondásra szorította, XIII. Benedeket pedig, ki Avignonban tartotta pápai residentiáját, mint az egységes keresztyén egyház elleni eretneket kiátkozta, s mindezek helyébe V. Mártont választotta a katholikus egyház uj infallibilis fejévé. „A római curia titkai közé tartozik — jegyzi meg tréfálkozva egy katholikus történész — hogy a konstanci zsinat határozmányait egyszerre elvetni és elismerni tudja. — Elvetni azért," mert urat tett a pápa fölé; elismerni, mert ezen liatározmány értelmében lett az uj pápa V. Márton megválasztva, pedig ezen megválasztás, és Y. Márton által kinevezett bibornokok jogszerűségén nyugszik azóta, az egész pápai hatalom jogszerűsége." (1. Hase Polemik 26. 1.). íme ilyen alapokon nyugszik ama túlsó részen álló urak logikája! Hát ehez a logikai remekhez mit szóljon a józan ész, hogy X. Ince ünnepélyes óvást tesz a westphali békekötés ellen azért, mert abban a protestánsoknak szabad vallásgyakorlat biztosíttatik, ez óvást VI. Pius egy 1789-hen keltBreve által megerősíti, e mellett, VII. Pius az „in coena Domini" bullát ismét hatályba teszi, mely bulla a protestánsokat, mint eretnekeket kiközösíti s kiátkozza, a kiközösitettekkel pedig keresztyén embereknek 15*