Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

Az emlékirat a tanár ily teljes elvonatkozását a tanulóktól, ily merev magába mélyedő függetlenségét sokalja s kívánja szóra hozni a tanárt hallgatóival, mondván: „A tanórai kérdezgetést, vizsgái felelést azonban, néhány órán lehetne, söt szükséges is volna pótolni vagy fel(fen)tartani az úgynevezett colloquiumokban." E nyilatkozat folytán a rendszabályok 14. §. 3. pontjában a colloquiumokról csakugyan van is emlékezet, hol ez áll: „Az akadémiai hallgató a választott és szorgalmasan hallgatott tantárgyakból hallgatási bizonyítványt nyer: a ki előmeneteli bizonyítványra akar szert tenni, félévenként a meghatározandó időben és módon az illető tanárokkal colloquiumot tart." Lássuk, mi volna a colloquiumok tartására az alkalmas idő. Az Emlékirat ezen szavai: itt, t. i. a colloquiumokon, győződhetik meg a tanár a tanítás foganatáról, a modor, vagy előadási forma és módszer helyes voltáról" stb. azt engedik sejteni, hogy nem fél év végire öszszegyüjtött, hanem a fél év folyamában időközönként tartandó colloquiumok vannak értve. Eri csak igy helyeslem, a fél év végére halmozott colloquiumokat pedig lehetetleneknek, a mennyiben pedig lehetők, haszontalanoknak állítom. Elöször lehetetlenek. Egy tanár például csak két tudományt ad elő, mindeniket hallgatják oly számmal, hogy egyik mint a másikból colloquiumra harmincan-harmincan jelentkeznek. Már most csak kettőit fogva össze egy órára, mindenik ludománybeli colloquiurn tizenöt-tizenöt, összesen 30 órát vesz igénybe. Honnan teljék már-e 30 óra, a közórákból ? Ennyi óra egy summában az előadásokat nagyon megszakasztja. Magánórákból? Ez a tanárra túlterhelő, s mind két esetben kedvét, erejét ugy kimerítené, hogy a munkának legalább is fele, már minden érdek, épülés nélkül, csupán gépiesen folyna le. Másodszor, a mennyiben a halmazállapotú colloquiumok lehetők volnának, haszontalanok. Lehető volna például egy órára öt, hat tanulót fogni össze. De ennyi idő alatt még eredmény nem látszik, igy a colloquiurn csak üres ceremóniává, olyan gyónás féléve aljasul, meg van az absolutio, vétkezhetni tovább. Az ily ceremónia sokkal jobb, ha elmarad. Mi a colloquiumok tartásának módját illeti, én ezeket nyilvánosan az egész hallgatóság elölt kívánnám végezni. A dolog, ugy élénkség és érdekben csak nyerne s a hallgatókra sem maradna üdvös hatás nélkül. De jóval fontosabb itt az eljárási mód. Hogy kell a colloquiumokat tartani? Hogy e kérdésre felelhessünk, előbb azon kérdéssel kell tisztába jönnünk : mi a tanulás, helyesebben tanulmányozás az akadémiai pályán? Semmi nern egyéb, mint szellemi táplálkozás. Ez pedig az anyagi táplálkozáshoz nagyon hasonló. Mint az eledelt nem sajátítja az ember mindenestől testévé, hanem annak csak finomabb részeit, kivonatait, igy a tanuló a mit hall vagy olvas, azt nem mind egy betűig, hanem annak csak lényegét örökíti meg szellemében. S mint a kiválólag testi életet élő egyénnél, ha a táplálkozás sikerét akarjuk látni, nem azt kérjük elő, a mit megevett, megivott, hanem azt vesszük figyelembe, milyen erőben van, mit bir, milyen munkaképes : épen igy a fensőbb tanuló tanulmányozásának sikerét, nem ez vagy amaz betanult résznek vagy szakasznak hibátlan felmondásában, hanem sokkal inkább abban kell keresni, hogy a tanulás, e szellemi jó táplálkozás folytán mennyire erősödött, mit bir szellemileg, mit képes előállítani. Nem tudom elég hatálylyal kifejezni, hogy minden tanulásnak valódi és legnemesebb célja az emberi szellem-tehetségek mívelése, munkásságuk fokozása, igy magának az embernek tökélyesilése. Igaz, hogy a tanulás ily irányban nehéz munka, sokkal könnyebb a puszta ismeretszerzés, az ismeretek rakásra gyűjtése, és ezt a haszon is jobban támogatja, de a közt, aztán, hogy az ily ismeretek, kezelve átvett igazságok a zsebemben vagy a fejemben vannak-e, tulajdonképen nincs semmi különbség, mindenik esetben csak nálam vannak. S ily ismeretek birtoklása mellett, mint Hamilton mondja, előfordul az intellectualis barbarismus, (Lectures en metaphysic und Logic); midőn az ismerettömeg ugy van az emberben, mint az élelhalmaz a magtárban, mely évek óta nem háborítva olt dohosodik; mig az elszórt magvakból támadt s a barázdák felett lengő kalászok, az elvetelt magért liz busz annyit adnak. Most már nem,nehéz azon kérdésre felelni, hogy kell tartani a colloquiumokat? Maga a név is tájékoz a fogalom iránt. A tanár a tanulóval tudományosan beszélget. A beszélgetést a tanár vezeti s ugy irányozza, hogy a fenforgó tárgynak a leglényegesebb vonásai, legfontosabb oldalai kerüljenek elő; olykor a tanulót hosszabb nyilatkozásra kényszeríti s mindig arra figyel, hogy a mennyire csak a tudomány természete engedi, ne a betanult ismeretek, mintegy zsebre rakott igazságok, hanem magának a tanulónak nézete, felfogása, Ítélete szerepeljenek. Innen tehát távol marad minden leckézielés, felmondalás, apróságokra kiereszkedés. Ha én mint festő, legalább műértő, egy képcsarnokon valakivel beszélgetve végig megyek, nem szükség, hogy minden kép elölt megállják, mindenik előtt beszédet indítsak társammal, elég, ha ez két, három kiváló mü előtt történik, s ennyiből bizonyosan megtudom, hogy társam ért-e és mennyiben a festő művészethez. Colloquiumoknál célszerű és kívánatos a jegyzetekből is olvastatni, hogy kitűnjék, a tanuló milyen pontig voli képes az előadást felfogni és reproducálni. Különösen ajánlatos pedig, hogy a tanár minden félévben egy értekezést írasson, mely az ö fő tudománya körébe esik. Az értekezésekből néhányat nyilvános órán fel kell olvastatni, megvitatni, megbírálni. Ilv értekezések mutatják legjobban a tanuló erejét, képességét ezek azok, mikben az ö szorgalma, ereje, tehetsége gyümölcsöt teremnek. A colloquiumok sikerét már a tanár a tanuló jelentő könyvébe (index) bejegyzi. És ezt csak ide kívánnám jegyeztetni és soha sem nyilvános bizonyítványba. Mert a jelentő könyv a tanuló kezén áll, az osztály-jegyzéken eshetik változtatás; az ily sorsnak kitelt jegyzetek már a bizonyítványba nem mehetnek. De meg azon osztályozások soha sem biztos megállapodások, habozás- és kétségen épülnek fel azok. A tanuló jelentő könyvébe tehát csak annyit ki-