Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

zedék szülöttei vagyunk, mindnyájunknak el kell vesznünk!" Felszólal erre az öreg egér: „Talán nem is ugy van az jámbor! Azért, mert te benne vagy a lében, még nem következik, hogy a világnak vége legyen. Te az emberek véres verítékkel mívelt földjeit turkáltad, azért megérdemletted, hogy odúdból kiöntsenek. A világnak épen nem baja az, hogy, kik más tulajdonát nem becsülik, méltó büntetésüket veszik. Ki mint vet ugy arat." Eddig a mese; fiat applicatio. Mi a félév óta tartó vita egész folyama alatt az ürge szerepét játszó ultramontan sajtó fellármázásai ellen küzdünk, s annak bebizonyítására, hogy a hierarchia mind elejétől fogva a nemzet szabad fejlődését gátolta, közlöttük volt Kovács Albert "árnak „Fékevesztett ultramontanismus" cimü cikkét, melyben ama párt által a nemzet ellen elkövetett bűnök egész sorozata történeti adatokkal illustrálva adatott elő. Most a túlsó táborban valami „Csonthalmi Vasfejű" nevü úri ember az „Idők Tanuja" ez évi 29. számában azt fogja ránk, hogy „azért szellőztetjük a vallási mozgalmak történetét, hogy abból való idézetek, rágalmak által a képviselőházban a magyar klérus ellen az ingerültséget, gyűlölséget nevelve, a meritorius tárgyalások alatt könnyen bánjanak vele," s farizeusi vagy, ha ugy tetszik, jezsuitikus álszenteskedésével igy kiált fel: „Sajnálatos, hogy ezen izgatások épen oly korszakban történnek, mikor az országos tárgyalások folynak, melyek alatt 18 év óta felfüggesztett 1000 éves alkotmányos szabadságunk visszanyeréseért összetartásra oly nagy szükségünk van." Valóban ügyes fogás, a nemzeti érzet ellenünk zúditása által a közönség figyelmét sérelmeinktől elfordítani és a szót torkunkba fojtani. Ha valaki e „Vasfejű" urat hallja, azt kell gondolnia, hogy csak elmúlt sérelmekről panaszkodhatunk, hogy ma már minden legjobb rendben van, és nincs ki a régi uralkodó egyház nyomorgató rendszerét ellenünk folytatni kívánná. De vájjon mit fog. ama vasfejű úr mondani, ha megsugjuk neki, hogy vallásügyi helyzetünk a jelenben ugy mint a közel múltban a 48 előtti állapotnál jóval nyomasztóbb lett és hogy mi csak is a béke érdekében emlegettük egyedül a multakat, s épen az egyetértés kedvéért nem szólottunk jelenkori és közeimulti sérelmeinkről? Ha azonban e sérelmekért a nemzet kath. részét általában kellene vádolnunk, még az olyan „Vasfejü"féle kihívások sem szakittathatnák meg velünk a hallgatást és nem indíthatnának arra, hogy jelen válságos viszonyaink között velünk mintegy egy fedél alatt élő testvéreink ellen bepanaszló szót emeljünk; de hála Istennek vádjaink nem katholikus testvéreinket általában, még a katholikus papokat is nem egyetemben, hanem ezeknek is csak kis reactionarius részét illetik. Ezeknek pedig, minthogy szólásra kényszeritenek, leplezetlenül szólani haza és egyház érdeke egyiránt ösztönöz. Midőn 1849 után idegenek járma alatt nyögve, minden ember keresve kereste az alkalmat, ahol régi törvényeinket érvényesithetve, magát magyarnak érezhesse és vallhassa: mi lett volna természetesebb és méltányosabb, mint hogy amaz urak, kik most a haza javát még a szabad szó leheletétől is féltik, a felekezeti viszálkodásokat egy időre feledve, oly kérdésekben, melyekbe az idegen hatalom nem avatkozott, az ország szentesitett törvényeit szigorúan kövessék, s más felekezetű testvéreiket ne keserítsék oly zaklatásokkal, melyek ellen akkor még csak felszólalni sem lehetett. Ezt, az akkori viszonyok között, a hazafiság és lovagiasság egyiránt követelte volna. — Es vájjon mi történt? Épen ellenkezője annak, amit teljes joggal várhatott volna az ember. Semmi sem volt ama jó urak előtt sürgetősebb, mint a tényleges hatalommal conspirálva, lábbal taposni mind azt, a mit a nemzet több mint félszázados küzdelmek után a felekezetek megnyugtatására érlelt, és hosszas fontolgatás után törvénybe igtatott. Midőn 1860-ban superintendentiáink törvé-x nyesen megalakulva, 12 évi kényszeritett hallgat ás után először juthattak ismét szabad szóhoz, egész sorát állították össze az általános sérelmeknek, melyeket az ultramontan papok és azok ösztönzésére az absolut kormány nem az 1848-iki, hanem még az azelőtti hazai törvények ellen országszerte elkövettek. — Legyen szabad ezeknek egyikét a dunamelléki ref. egyházker. 1860 oct. 8-án tartott gyűlése jegyzőkönyve után ide igtatni. 1. „Barát József volt szerzetes, ki hat heti lakás után Pándon kétszeri jelentkezés megelőztével az illető plébános előtt törvényes rendszerint egyházunkba áttért, elfogatott, bebörtönözte: V' , 13*