Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-06 / 1. szám

nak, nek-re, mikor nem szükséges használata; hol nélkülözhetlen pedig (pl. ha több birtokos fordul elé, vagy, a birtokszót teszi az ember elöl): arról nem beszél. Á. úr „igehatározóit" (69. 1.) helyesebb lenne egyszerűen határozóknak neveznünk, mert különösen a módhatározók nem csak a cselekvést határozzák meg, s az igéken kivül melléknevek, sőt más határozók mellett is gyakran jelennek meg. Pl. Ez a fia nagyon szorgalmas. Az a fiu igen hanyag. Öcsém igen szépen ir; stb. Gergely Lajos, maros-vásárhelyi ref. tanitó. (Vége köv.) KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOKA. Franciaország. Most már a toursi érsek is felszólal, hogy érseksége lelkészeinek az egyház jelen veszélyeire vonatkozólag némi oktatásokat adjon. A magas papság nem kétkedik többé azon, hogy a forradalom végre fogja hajtani a nagy merényletet az egyház és Krisztus helytartója ellen, s ezt az újkor legsúlyosabb vétkének, Isteri s szentegyháza elleni, az evangyéliom, s isteni morál, a polgárosodás s a földön levő minden szent és tiszteletre méltó dolgok elleni, s oly bűnnek nyilvánítja, melynek szükségképen minden Istenben vetett hit, gondviselés, s minden vallásos szokások mellőzésére kell vezetnie, s végre oly bűnnek, mely 200 millió katholikus szívét siránkozással tölti el, s megfosztja őket a hit vigaszaitól s a lelkiismereti szabadságtól A mint msgr. Dupanloup orleansi püspök, ép ugy látja már a toursi érsek is a jelen általános szükségben, a büntető igazság kezdetét — initia dolorum haec. Ennélfogva nyilvános imák s ájtatoskodások rendeltettek el, melyeknek az egyházért és a szent atyáért vasár- és ünnepnapokon kell megtartatniok. Paris, nov. 27. A „Siécle," ma ismét ama számos csoda történetek-hez tér vissza, melyekről utóbbi időben több oldalról tudósítják, s melyek a papságot a pápa helyzetével többé-kevésbé egyenes összeköttetésbe hozzák. Névszerint egy oly esetet is hoz fel, hogy valaki veszélyes cholera beteg lön s csak a pápa egy régi papi öltönyéből való rongydarabok felrakása által mentetett volna meg a haláltól. Ha egy fehér gyapjú szövetű rongy ily gyógyerövel bir, akkor meg nem foghatja a „Siécle" a pápisták óbégatását, a septemberi egyezmény kivitele miatt. Ha oly nagy mérvben biztosak a természetfeletti oltalom felöl, mi szükség akkor papi mozgalmat előidézni? mondja a „Siécle." Kell-e akkor IX. Pius arcképét több ezer példányban, azon felirattal, melylyel a neversi, limogesi, moulini, poitiersi, autuni, quimperi stb. püspökök tizennégy napi bűnbocsánatot kapcsoltak egybe: „szeplötlenül fogantatott Mária, könyörögj szent atyánkért a pápáért s az egyházért!" a nép között kiosztani ?" Hihetőleg, teszi még a ,,Siécle'- hozzá, a világi hatalmat bensőleg oly betegnek tartjátok, hogy szerintetek már a csoda sem mentheti meg. Párig. A „Journal des Debats" ma nem képes magától a „Presse" és a „Monde" geniális ötleteire vonatkozólag, némi kis gúnyolódást megtagadni, inely ötletek egyfelől az összes katholicismust csatatérre hivják a porosz-orosz szövetség ellen, másfelöl pedig kétségbeesésökben Péter székének egy uj oltalmazója után néznek körül, Poroszország királyát Nagy Károly utódjának kiáltván ki. Azt mondja erről: „Nem lehet többé Ausztria császárjára számítani, ki örökre elhagyta a földet mely lábai alatt égett, nagyon világos okokból nem lehet Spanyolországra sem számítani. Ki lesz tehát a nagy császár utódja, ki lesz Nagy Károly örököse ? A porosz király! A katholikus lapok jelentik, hogy Európa minden uralkodói közül, kik ma Péter birtokának sorsával foglalkoznak, a protestanismus feje, a szelid uralkodónak, ki Nagy Fridrich nevet visel, unokaöcscse, legtevékenyebb s legtöbb jóakaratot tanusit. Rómából irják, hogy Poroszország ottani helyettese kinyilatkoztatta, miszerint ura kész volna, a pápai szék fentarthatásáért, mindent mi csak hatalmában áll megtenni; s mihelyt IX. Pius kifejezi óhaját, Vilmos király Rómában diplomátiai összejövetelt fog eszközölni, hogy az uj helyzetről tanácskozzanak. Szegény Ausztria ! Miután Rómáért annyit tőn, még látnia kell, hogy az egyház maga, mint hajtja még azt, mi a német provinciákból számára megmaradt, a poroszok karjai közé, s mint teszik át a szent római birodalom székét Berlinbe." Angliából. (N. C. K. Z,) Hemans Ch. úrnak az evang. egyház kebelébe történt áttérésére vonatkozólag a „Semaine religieuse" — következő közelebbi érdekes tudósításokat közöl. A katholika hitre való áttérése 10 —12 évvel ezelőtt Angliában nagy feltűnést okozott, miután anyja mint írónő, méltó jó hírben áll. Ez év tavaszán Hemans úr Rómából Florencbe ment. Ott több izben beszélgetett az angol káplánnal, s ennek folytán kinyilvánitá, hogy vissza akar az anglikán egyházba térni. Az ezt eszközlött indokokról egy levelében következőleg szól: „Rómában való hosszasabb tartózkodásom után » katakombák keresztyén régiségeinek tanulmányozására határoztam el magamat. Áthatva a keresztyénség e legrégibb emlékei fontosságának mély érzetétől ezeket eredeti, tiszta alakjokban felállítva fürkésztem. Lassan-lassan felismertem azon különös ellentéteket, melyekben a római egyház jelenlegi tanaival s szokásaival állanak, oly ellentéteket melyeket semmiféle mesterkélt s tudományos álokoskodásokkal elfedni nem lehet. — A két fő tanelv, melyet e tiszteletreméltó emlékek megcáfolhatlanul kárhoztatnak, a föld fölötti korlátlan főhatalma szent Péter utódjának, mint az apostol állítólagos előjogai örökösének, s azután a teremtmények, de különösen szűz Mária tisztelete. Kétségtelenül nagy befolyássá! voltak reám is a pápaságot mint világi s lelki, az egyház felett való legfőbb hatalmat feltüntető alapelvek, miket Róma még korunkban is oly kitartóan fenntartani igyekszik. De leginkább, az elhatározó s a multat illető felvilágosítások, melyeket az emlékek nyújtanak, vezettek engemet arra, hogy elhagyjak egy oly vallásos hitet, mely sem lelkemnek nyugalmat nem nyújthatott, sem meggyőződésemnek valóban eleget nem tehetett. Jóllehet kétségtelenül akad a római egyház követői közt elég őszinte s igaz-