Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-21 / 3. szám

b a n állanak egymáshoz? Más szavakkal ez azl jelenti, hogy a gymn. célját szem elöl nem tévesztve, mely tudományok veendők fel tantárgyakul ? s a megállapodás abban történt, — olyanok, „melyek egyfelől a külömbféle tudományokra előkészítő közös alapismereteket szolgáltatják, — e szerint többé-kevésbé elsajátitandók a végre, hogy általuk ez vagy amaz tudománynak müvelése sikerrel eszközöltethessék ; — de más felöl, lényegök szerint leginkább is alkalmasak arra, hogy az emberi szellem tudvágyát fölélesztvén, kifejlesszék és táplálják. Ez a szellem t. i. természeténél fogva nem nyugszik meg az egyes részletekben felötlő jelenségek ismereténél; de azoknak lényi valóságát, okalapját s egymással összefüggését nyomozni kívánja." Miután e közösen elfogadott mérték az egyes tantárgyakra alkalmaztatott, eredménye az lön, mely ellen nincs kifogás, hogy alatin és görög nyelv s azok irodalmai leginkább alkalmasok arra, hogy a gymnasíumtól kivánt képzést eszközöljék. Annál fogva ezek képezik az oktatás középpontját. Ez pedig külsőleg abban nyilvánul, hogy a többiekhez aránylag e tantárgyakra legnagyobb óraszám esik, és a tanítványnak önszorgalma, tanulmányozásának sikere főleg itten becsültetik meg. Azonban az ó-kori nyelvek tanítására kiszabott hetenkinti óraszám Németország egyes gymnasiumaiban felette külömbözőnek mutatkozik. Tübingában pl. a legalsóbb osztály hetenkinti latinnyelv-tanóráinak száma 18; Strelitzben már csak 7; —valamennyi ausztriai gymnasiumban 8, a poroszországiaknál 10, mely a felsőbb osztályoknál rendesen 8-ra száll le. A görög nyelv tanítására általán véve 5—6 óra szokott fordíttatni. Nevezetes még itt a két ó-klassikai nyelvnek egymáshoz való viszonya. Legtöbb gymnasiumnál megtartatik a latin nyelvnek régi, szokás által is szentesitett előnye — dacára annak, hogy Herbart, Gervinus, Waitz s Thaulow, magasb fejlettsége és a latin felett mindenkép kitűnősége miatt, a görög nyelvet állítják előtérbe. Mások viszont a latinnak előnyét abban helyzik, hogy az uj kori összes műveltséggel a legszorosabban egybefügg, — annak mindegyik ágára különös vonatkozása van; továbbá, mert nyelvalkotának nagyobb egyszerűsége és felfoghatósága, a benne kifejezett észtani szigor s fegyelmezettség miatt a gymn. oktatás céljának leginkább megfelelő. Az ó-classicai nyelvek előadásának tanmódját illetőleg, századunkban szintén nevezetes viták keletkeztek. E tanmód ugyanis, a három első tizeden át többnyire egyoldalúan nyelvtani volt. Jelesül abban állt, hogy a név- és igeragozások alakjai s a nyelvtani szabályok erősen betanittattak a nélkül, hogy ezeknek párhuzamosan fejtegetendő gyakorlati feladatokra mindenképi alkalmazása történt volna. Igy aztán a növendék emlékező tehétségében készen volt a tananyag roppant halmaza, melyet kellőn értékesíteni képes nem volt. Majd ezen syntheticai vagy elméleti (rationalis) módszerbeli túlzásnak megfelelt a neinkülömben szélsőségig vitt fejtegető (analytica methodus) a fordíttatás, szabályok tanítása nélkül. A H a m i 11 o n-féle t a n m ó dnak Németországon legkitűnőbb képviselője volt Tafel. Szerinte, fő dolog itt az, „hogy a szónak nem külön és csak önmagában álló értelmezést kell adni; hanem mindig többekkel összefüggésben, egyszerű és körmondatokban értelmezendő." Ezen módszer a régi tanodáknál majd semmi figyelemre sem méltatott eszmetársitás lélektani törvényéi alapul. Sajátsága abban áll, hogy a szókészletet részin azonnal egész mondatokban ismerteti és tanítja meg, részin a szónak eredeti alapjelentését is megtartván, e szerint i nyelvet nemcsak egyes rideg szavaiban, végzeteiben, szó-és mondattani helyzetekből ismerteti ; hanem az ideger nyelvet saját szó- és mondatképleteiben igyekszik az anya nyelvre legpontosabban átteni — azaz kifejezni oly módon hogy a növendék az idegennek összes alkotását és eredet különösségét egyszersmind felfoghatja. Már pedig az ideger nyelv szóinak alapjelentésökben átfordítása a nyelvtanulmányra nézve legfontosabb, és ez oly lényeges kívánat mely sok ideig nem méltányoltatott eléggé. Holott csakis ez által eszközölhető valamely idegen nyelvnek kimerítően alapos ismerete." — Az itt kifejtett nézetek ellénzékéneh hatalmas képviselője Meirin g. .,Ha a szóknak — mondjí ö — csak mondatokban van értelmök s valódi jelentősségük ; ugy az is áll, hogy a mondatnak csupán a nyelv öszszes szerkezetében pl. értekezésekben stb. vólna értelme és jelentőssége. E szerint a mondatot sem lehet önmagában, mint különállót, adni a tanítvány elé. De, eltekintve ettől, amaz állitásnak csak az anyai nyelvre vonatkozólag tulajdonithatunk valami értelmet. Ebben ugyanis a tanítás egészen elemző vagy fejtegető, azaz bizonyos adott egészről megyünk át a részletekre. Nem igy a latin. Itt már a közvetlenség helyett átlagos közvetítés, — az egészről egyes részletekre kibocsátkozás helyett a részletekről egészre átmenő összealkotó (synthetica) módszer kívántatik. A növendék ri nézve teljesen ismeretlen nyelvalkattal áll szemközt. Mikép fogja fel bárcsak a legegyszerűbb mondatot is? Hogyan születhetnék az ő lelkében annak szavai által kifejezett gondolat ? Ha a növendék eszmevilágában az idegen nyelv mondatainak teljesen megfelelő gondolatok léteznének, ugy e közvetítés nagyon is egyszerű dolog lenne; — csak épen egyiket a másikkal kicserélni kellene s már készen felfogva, átértve az egész. De ilynemű gondolati egyezmény nincs, vagy csak felette ritkán; — e szerint a Hamilton-féle módszer, mely az anyai nyelv szétszedegetése által kivánjs elérni célját, sokszor elesik attól." — Majd a j a c otot-tanmódszert is kívánták a latin nyelvre alkalmazni. E szerint a növendéknek az „Epitome históriáé sacrae" c. tankönyvből nagyrészt könyvnélkülözve betanulnia kell. Hanem a kiszabott leckét nem elég csupán emlékezetből tudnia; — értse is egyszersmind a kezénél leve fordítás szerint. „Ki az epitomet tudja, már beszél latinul: = az nem jő tekintetbe, ha jól-e vagy roszul ? Mert hiszel még csak két hónapja, hogy tanul. Sőt nemcsak beszéln tud, de azt is megérti, a mit elébe mondanak, vagy ha hozzá szólnak," Az epitome-ből kell mind a szójelentést mind a? alaktani helyzetet kitalálni. A továbbhaladásnál jön szóba i nyelvtan útján beigazolás, midőn a növendék kikeresvén s nyelvtani szabályokat, azok szerint eddigi tudását beigazoltnak találandja. Az epitome után következik Nepos, azu-