Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-11 / 6. szám

törekvéseinek zsarnoki leigáztatását, s általában az akadémiai tanpályának a nagy világ tudományos életétől és irodalmától való elzárkozottságát. Minél szélesebb, minél tisztább látkör és szabad légjárat kell, s hiszem, hogy könnyen meg lehet szaporitni akként a tanerőket, hogy a tanulóknak lesz is miben válogatniok. Tanárainkra és tanulóinkra tekintve, nem aggódom, a reform ügyében. Tudni fognak ők a szabadsággalbölcsenéshasznosan élni, ha az arra való képesség és alkalom tőlök meg nem vonatott. Másfelé tekintve azonban, vannak némi aggodalmaim. Tartok nevezetesen egy kissé attól, hogy az egyházi főhatóságok kezében, valami romlást fog szenvedni az ügy. Szenvedni fog pedig, ha a vizsgálatokat, minden tudományra nézve oly modorban intézik, mint legalább az én tanuló és tanitó koromban némelyekre nézve intéztetett. — A mathesis méltán neveztetik kiválólag tudománynak; ott nincs helye sem memorizálásnak, sem szavalásnak, hanem értésnek és cselekvésnek. Ott a vizsgálandónak nem azt mondjuk: mondd el a 20-ik §-et, hanem azt: eredj a táblához; tényleg működjél önmagad; — abból látszik meg, hogy mit tudsz. Ilyformán kell a vizsgálatot intézni minden más tudományok mezején is. Valóban a mily különös sőt nevetséges lenne az, ha a katonák ügyességét, bátorságát és vitézségét abból Ítélnék meg, hogy valami stratégiai kézi könyvet mily folyékonysággal tudnak elmondani, épen oly képtelenség az akadémiai pályán, sőt meggyőződésem szerint épen az elemi osztályokban is, abból ítélni meg a tanulók képességét és előhaladását, hogy mennyit és mily folyékonysággal tudnak felmondani. Nemcsak a mathesisre, hanem más tudományokra — tehát a bölcsészetre, történelemre, hittanra stb-re nézve is van a tanításnak, tanulásnak s vizsgálatnak oly módja, mely a memorisáltatást teljesen nélkülözheti. Ily módot kell tehát követni és pedig nem csak az iskolai, hanem A lelkészképességi vizsgáknál is. Nagy hiba lenne azon vizsgákat ugy intézni, mint a septima gyermekekét. — Bízonynyal nagy számmal vannak e lap olvasói között is, kik az iskolai vagy lelkészi utólsó vizsga letétele óta is tanultak, ösmeretekben s szellemi erőkben gyarapodtak, tökélyesbiiltek; — a nélkül hogy memorisáltak volna; vannak olyanok, a kik egy félórai szabad társalgásból képesek megítélni valakinek mind általános műveltségét, mind valamely szakbani jártasságát. Ha ez lehetséges az életben, — miért volna lehetetlen az iskolákban és a képességi vizsgákban is? hiszen azokban is életnek kell lenni. Amaz elv: „non scholae, sed vitae discendum," — nem csak azt teszi hogy „dat Gralenus opes, dat Justinianus h onores," tehát tanulj doctorságot és prókátorságot ; hanem azt is teszi, hogy bármiféle tudomány tanulásában „a betű megöl, a lélek m e g elevenit;" a valódi tudomány és képesség „lélek és élet." — Ezen elv szerint kell tehát a lelkészi vizsgákat is intézni. A tanszabadság roppant fontosságú és dicső ügyében, legtöbb aggodalmam támad, ha az államkormányra gondolok. Mi debreceniek, a jogi tanfolyamra nézve pl. egészen mást tapasztaltunk, mint a mit a pataki emlékirat feltenni vagy hinni látszik. Nekünk a miatt kellett praesentálni és repraesentálni, stálni és instálni, mert nálunk a tudományok és az órák nem azon rendben és mennyiségben voltak beosztva és megállapítva, mint a királyi jogakademiáknál vannak, a melyekhez való szoros alkalmazkodás illendő fenyegetés mellett meghagyatott minékünk. Ha ez igy megy: akkor több tudományokra nézve zavarba jövünk a tanszabadsággal; mert az államkormány és annak bizottságai, a rubrikákat és számokat is nézik és mérlegelik. Nem célom itt, s nem is tartom valami nagyon időszerűnek, az államiskolákhozi viszonyát feszegetni vagy fejtegetni. Tisztelem azon férfiakat, kik hírlapi cikkekben és másként ez ügyben is hatni akarnak a honatyákra. De én azt vélem, hogy „sok viz lefoly még addig a duüábán," mig az országgyűlés e tárgyhoz hozzá fog szólani. Legyen tehát olajunk készen ugyan; de ne gyújtsuk meg a lámpát nagyon korán, mert meglehet, kialszik az, mire eljő a vőlegény. A kiknek azonban van elfogyhatatlan olajuk, mint az ó-szövet, -ségi özvegynőnek: azok ám lámpázzanak. Egy elvet azonban én is kigyújtok, mint hirtelen támadó és épen ugy elenyésző szikrát; és ez nem más, mint a feltétlen, a teljes tanszabadság, vagyis nevelési és o ktatási 11*